Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. október - Civitas Europica Centralis
2017-10-07
oldal | 4 2017. október 7. Csilla, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány budapesti ügyvezetője és a Genezys 2015 kutatást végző kutatócsoport tagja Sokszínű Ifjúság című előadásában magáról a kutatásról, és az eredményeket tárgyaló, most megjelenő könyvről beszélt. A GeneZYs 2015 célcsoportja a 1529 év közötti fiatalok voltak, a módszertan egy kvótás mintavétel volt, amely korra, végzettségre, településtípusra nézve reprezentatív volt Az első eredmények közül a nemzethez tartozás kérdésében van lényeges eltérés a 2016-os Magyar Ifjúságkutatás gyorsjelentésének adataihoz képest. A kisebbségben élő magyarok részét képezik-e a magyar nemzetnek kérdésben három ország esetében csak 3-5%os eltérés volt mérhető, viszont Szlovákia esetében 86%-ról mindez 67%-ra esett vissza. Nem tudjuk a Magyar Ifjúságkutatás pontos módszertanát, mindenesetre ennek a 21%-os eltérésnek a vizsgálata új szakmai beszélgetések elindítására adhat okot - fejtette ki Zsigmond ( http://transindex.ro/ ) Felavatták Göncz Árpád szobrát – Fotók Felavatták Göncz Árpád szobrát az egykori köztársasági elnök halálának második évfordulóján. Jovánovics Görgy Kossuth-díjas szobrászművész alkotása az államfő egykori Bécsi úti lakása közelében, az Óbudai Egyetem parkban áll. A mellszobor közadakozásból készült, de Óbuda-Békásmegyer önkormányzata is támogatta a felállítását. Göncz Árpád a kerület díszpolgára volt ( http://nepszava.hu/ ) "Elég Orbán aljas uralkodásából" - Vona üzent a baloldaliaknak Vona Gábor Botka László lemondásával kapcsolatban üzent Facebook-oldalán a baloldali szavazóknak. A hosszú posztban a Jobbik elnöke lényegében békejobbot ajánlott a baloldalnak, nekik ajánlva a szélsőjobboldali párt programját. Vona a bejegyzésben példaként említette, hogy országjárása során egyre több baloldali emberrel találkozik, akik nézetei ellenére mégis a Jobbikra szavaz. A pártelnök lényegében saját programját ajánlotta az ellenzéki szavazóknak … ( http://nepszava.hu/ ) Navracsics Tibor másképp gondolja, mint Orbán Viktor Navracsics Tibor szerint az Európai Bizottság nem politikai, hanem jogi érvek mentén alakítja ki álláspontját a jogszabályokkal kapcsolatosan – írja a Hír TV. Ismeretes, a Kossuth Rádió 180 perc műsorában Orbán Viktor arról is beszélt , hogy nevetséges a civiltörvény miatti kötelezettségszegési eljárásról szóló brüsszeli dokumentum. A brüsszeli bürokraták erről szóló beadványa szerinte politikai megrendelésre készült dokumentum, „értelmes jogász még kézbe sem veszi”, az „közröhej tárgya mindenhol Európában”. Navracsics Tibor a Hír TV-nek azt mondta, az Európai Bizottságnak a civiltörvénnyel kapcsolatban az a problémája, hogy úgy gondolja, az adatszolgáltatás túlzottan széles körű, illetve a személyiségi jogokat is érintő olyan kitételeket tartalmaz, amely az indokoltnál megszorítóbb jellegű szabályozás. „Nyilván most folyik a vita, és a vita vagy Egy kompromisszummal zárul, amellyel le lehetett zárni a kötelezettségszegési eljárást, vagy ha a felek álláspontja nem közeledik egymáshoz, akkor pedig az Európai Bíróság dönt majd a felek között” – fűzte hozzá az uniós biztos ( https://mno.hu/ ) Az emberségért állt ki a váci püspök, Veiszer Alinda és több híresség Zenészek, tévés személyiségek és lelki vezetők tiltakoznak az országot eluraló, mesterségesen gerjesztett gyűlölet ellen. Az erről szóló petíciót Beer Miklós váci püspök, Gégény István hitoktató, Veiszer Alinda tévés műsorvezető, Hajós András zenész-tévés, Gundel Takács Gábor tévés írta alá, a nyilatkozat szerzői pedig csatlakozókat keresnek humanitárius mozgalmukhoz. „Mi, ennek a petíciónak az aláírói olyan országban akarunk élni, ahol a nézeteltéréseket a párbeszéd, a jog és a felebaráti szeretet szellemében igyekszünk megoldani. Az elmúlt napokban drámai képet kaphattunk arról, hogy az idegenellenesség, a félreértések és indulatok elhatalmasodása hová vezet: olyan társadalommá lettünk, amelyben az előbbi értékeket bármikor felválthatja az ismeretlentől való félelemből fakadó agresszió, ahol a vitás helyzeteket bicskával, téglával oldják meg az egyébként békés állampolgárok.” … ( https://mno.hu/ )