Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. szeptember - Civitas Europica Centralis

2017-09-05

oldal | 9 2017. szeptember 5. tanultak, és most m á r Kárpátalján és a világ számos országában helytál lnak, áldozatos munkát végeznek ( http://kiszo.hhrf.org/ ) Tüntetnek a donbászi menekültek ‍ Kijevben tüntetést szerveztek a donbászi háborús helyzet miatti bels ő‍ menekültek. A megmozdul ásukra a kormány épülete el ő‍ tt került sor szeptember 4­én, hétf ő‍ n. Azt követelték, hogy kapjanak állami kompenzációt azért, hogy önhibáj ukon kívül földönfutókká váltak ( http://karpathir.com/ ) Ukrajna a saját lábára áll, nem kell hamarosan az IMF hitele ‍ Az ukrán pénzügyminiszter szerint országának már nem lesz szüksége további IMF támogat ásra azután, hogy a jelenlegi, hatodik hitelmegállapodás lejár két év múlva. Olekszandr Daniljuk Facebook oldalán azt írta, h‍o‍g‍y‍ ‍“‍ végig kell vinni a Nemzetközi Valutaalappal 2015­ben négy évre kötött együttm ű‍ ködési megállapodást, ami egyben az utolsó lesz ”‍ . A miniszter szerint Ukrajnának ezután a saját lábára kell állnia, gazdaságilag és pénzügyileg egyaránt önállóvá kell válnia, és az ehhez szükséges feltételeket most teremti meg a kormány ( http://karpathir.com/ ) Kijev megnehezítette az oroszok beutazását ‍ Azzal, hogy az ukrán vezetés biometrikus ellen ő‍ rzést rendelt el az ukrán –‍ orosz határon, gyakorlatilag megvalósult a vízumkötelezettség bevezetése az Ukrajnába utazni akaró orosz állampolgárokkal szemben ( http://karpathir.com/ ) 1700­an részesülnek elnöki amnesztiában a Donyec­medencei hadm ű‍ velet résztvev ő‍ i közül ‍ A kelet­ukrajnai, Kijev által terrorellenesnek nevezett m ű‍ velet (ATO) mintegy 1700 olyan résztvev ő‍ je részesül amnesztiában, akik kisebb súlyú b ű‍ ntettet, szabálysértést követtek el –‍ közölte Jurij Lucenko ukrán f ő‍ü‍ gyész hétf ő‍ n az ország déli részén fekv ő‍ Mikolajiv megyei központban tett látogatásán ( http://karpathir.com/ ) Hrinevics tájékoztatja a képvisel ő‍ ket az oktatási reformról ‍ Lilija Hrinevics oktatási miniszter szeptember 4­én személyesen tájékoztatja az érdekl ő‍ d ő‍ parlamenti képvisel ő‍ ket az oktatási reformról, amelyet a honatyák akár már szeptember 5­én megszavazhatnak –‍ közölte Andrij Parubij , a Legfels ő‍ Tanács elnöke a törvényhozás egyeztet ő‍ tanácsának hétf ő‍ i ülésén, amelyr ő‍ l az ‍ ‍ Ukrajinszka Pravda számol be ( http://www.karpataljalap.net ) A A r r é é g g i i ó ó h h í í r r e e i i ‍ ‍ V V i i l l á á g g t t ü ü k k ö ö r r Merkel kimondta: Orbán zárta a Keletibe a menekülteket ‍ " Orbán Viktor elvette a menetjegyeket a Budapesten lév ő‍ menekültekt ő‍ l és egyszer csak nem engedte, hogy elinduljanak a vonatok " - hívta fel a figyelmet a német kancellár szavaira Varjú László , a DK alelnöke közleményében ( http://nepszava.hu/ ) Kvótaper - " Gyógyító " ítéletet vár a néppárti frakcióvezet ő‍ ‍ Az Európai Unió Bíróságának szerdán kihirdetend ő‍ döntése esélyt jelent arra, hogy az Európai Unióban "végleg begyógyítsák" a migrációs politikával kapcsolatos "nyílt sebeket " - írta Manfred Weber , az Európai Parlament (EP) néppárti frakciójának vezet ő‍ je hétf ő‍ i nyilatkozatában, amelyben azt is hangsúlyoz ta, hogy Magyarország hozzájárult a migrációs válság kezeléséhez ( http://nepszava.hu/ ) Washington nem akar háborút, de " türelme nem végtelen " ‍ Amerikai ENSZ­nagykövet: csak a leger ő‍ teljesebb sza nkciók állíthatják meg Phenjant ( http://nepszava.hu/ ) Merkel ? Schulz ? - Semmit sem döntött el a német tévévita ‍ Az id ő‍ nként szenvedélyes, de kulturált diskurzus során szóba került Orbán Viktor is ( http://nepszava.hu/ ) Magyarországgal is megszakítaná a kereskedelmi kapcsolatot Donald Trump ? ‍ Az Egyesült Államok fontolgatja, hogy megszakítja a kereskedelmet azokkal az országokkal,

Next

/
Thumbnails
Contents