Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. augusztus - Civitas Europica Centralis
2017-08-23
oldal | 10 2017. augusztus 23. Népszer ű tlen a katonai szolgálat Ukrajnában Kárpátalján különösen nem hisznek a hivatalos kijevi közléseknek, s teszik ezt joggal. Most is azzal érveltek, hogy csak a Nemzeti Gárdába keresnek 20 és 27 év közötti, azaz még sorköteles fiatalokat. Az ígéret szerint ő ket biztosan nem vezénylik a keletu krajnai harctérnek még a vonzáskörzetébe sem ( http://karpathir.com/ ) Porosenkóék már az elnökválasztásra készüln ek? Ki válthatja Petro Porosenkót az államf ő i poszton? Esetleg maradni akar a jelenlegi elnök? Manapság egyre többen teszik fel ezeket a kérdéseket, és mind számosabban keresik rájuk a választ. Miközben az ország aprajanagyja nyaral, az elnöki adminisztrációban már az államf ő 2019es újraválasztásán dolgoznak – állítja összeállításában az Ukrajinszka Pravda. A szakért ő k szerint az elnöknek és környezetének két alapvet ő feladata van: meg kell határozniuk a választási stratégiát, illetve el kell dönteni, hogy kik lesznek a „ barátok ”, illetve az „ ellenségek ” ( http://www.karpataljalap.net/ ) Migránsfolyam: Szlovák ián keresztül az EUba Míg tavaly Magyarország gond nélkül menedéket nyújtott az ukrán határt átlép ő migránsok számára, ma már az esetek 95 százalékában visszaküldi azokat az ukrán oldalra , írja a mukachevo.net ( http://karpathir.com/ ) Óriási a kár Krím elvesztése miatt Egytrillió hrivnyánál is többre becsülik azt a kárt, amit Oroszország okozott Ukrajnának a Krímfélsziget bekeb elezésével … ( http://karpathir.com/ ) Ukrán függetlenség: 15 ezren vigyázzák majd a rendet Kijevben és Ukrajnaszerte egyaránt nagy er ő kkel készülnek az augus ztus 24i ünnepi rendezvényekre ( http://karpathir.com/ ) Igen rossz üzletet kötöt t Ukrajna A diplomata nagy eredményként állította be a történelmi szállítmányt, szerinte az Petro Porosenko amerikai tárgyalásainak az ere dménye ( http://karpathir.com/ ) Lucenko Porosenko kezére játszik Petro Porosenko ukrán elnök bizalmasa és szövetségese, Jurij Lucenko f őü gyész nyomásgyakorlással akar segíteni az elnökön. Ezt a véleményt os ztja Ruszlan Bortnik politológus ( http://karpathir.com/ ) Ukrán válság: nagyszabású háború vagy visszavonulás lesz a vége? Egymásnak ellentmondó következtetésekre jutottak vezet ő ukrán tisztségvisel ő k a Donyecmedencei válság rendezésének elmozdulásával kapcsolatosan: míg a megszállt területek ügyeivel foglalkozó minisztérium helyettes vezet ő je sze rint Oroszország hamarosan kivonja csapatait a Donyecmedencéb ő l, addig a befolyásos nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) vezet ő je úgy véli, hogy Moszkva nagyszabású háborúra k észül nyugati szomszédjai ellen ( http ://karpathir.com/ ) Megállíthatatlanul fogy Ukrajna lakossága Az Ukrán Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint az ukrán népesség az elmúlt egy hónapban 15 ezer, az elmúlt egy évben 191 ezer f ő vel csökkent ( http://karpathir.com/ ) A A r r é é g g i i ó ó h h í í r r e e i i V V i i l l á á g g t t ü ü k k ö ö r r Ferenc pápa ismét a menekültek mellett " A szolidaritást a migráció minden fázisában egyértelm ű en ki kell fejezni " ( http://nepszava.hu/ ) Oroszország visszafizette a Szovjetunió utolsó tartozását Oroszország visszafizette BoszniaHercegovinának a volt Szovjetunió és Jugoszlávia közötti áruforgalomban keletkezett 125,2 millió dollárnyi szovjet adósságot, és ezzel rendezett minden a szovjet korszakból visszamaradt tartozást. Ezt hétf ő n jelentette be az orosz pénzügyminisztérium ( http://karpathir.com ) Új elképzelésekr ő l is tárgyalt Minszkben az amerikai külügyminisztérium különmegbízottja és Putyin tanácsadója Minszkben tárgyalt hétf ő n a keletukrajnai válság rendezésér ő l Kurt Volker , az amerikai külügyminisztérium ukrajnai különmegbízottja és Vlagyiszlav Szurkov