Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. április - Civitas Europica Centralis
2017-04-22
oldal | 9 2017. április 22. Ő ry Péter : A szül ő föld megtartó erejének er ő sítése a cél Ő ry Péter , a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnöke és Csallóközcsütörtök település polgármestere volt a Pátria Rádió szombati, Vitassuk meg cím ű él ő vitam ű sorának vendége … Szilvássy József m ű sorvezet ő el ő ször a húsvét el ő tti, Budapesten tartott FideszMKP csúcstalálkozót elevenítette fel, mik történtek a háttérben, kik döntöttek a találkozó id ő pontjáról, beszélteke a megyei választásokról, hogyan valósul meg a felvidéki magyar vállalkozások azon támog atása, melyre korábban a Vajdaságban és a Kárpátalján már sor került, és amelynek keretében több tízmilliárd forintnyi támogatás érkezik majd a Felvidékre … ( http://felvidek.ma/ ) Az oktatás reformja a pénzügyminisztérium támogatása nélkül megbukik Több pozitív javaslatot is tartalmaz a Tanuló Szlovákia oktatási reform, ugyanakkor a pénzügyminisztérium támogatása nélkül az nem valósítható meg, figyelmeztetnek a szakemberek. A magyar pedagógusok azt sérelmezik, hogy a reformba ismét nem kerül be a ne mzetiségi oktatás fogalma. Az Oktatás és Nevelés Fejlesztésének Nemzeti Programja a Szlovák Pedagógusok Kezdeményezése (ISU) szerint több pozitív javaslatot tartalmaz, olyanokat is, amelyeket a pedagógusok szívesen látnának ( http://felvidek.ma/ ) A f ő iskolások csaknem negyede készül elhagyni az országot hosszabb id ő re A f ő iskolások mintegy 24 százaléka fontolgatja, hogy hosszabb id ő re vagy akár örökre is elhagyja Szlovákiát, 18 százalékuk pedig rövidebb id ő re tervezi ugyanezt, az utóbbiak egy éven belül visszatérnének az országba. Csupán a f ő iskolások 20 százaléka nem tervezi, hogy rövidebb vagy hosszabb id ő re az országhatáro kon kívül keresné a boldogulást ( http://felvidek.ma/ ) Az európai parlamentek elnökei találkoznak Pozsonyban Vasárnaptól egy kétnapos konferenciát tartanak Pozsonyban, amelyre összesen 300 delegált érkezik majd. Az Európai Unió Parlamenti Elnökeinek Konferenciája miatt vasárnap és hétf ő n is várhatók útlezárások a f ő városban ( http://www.bumm.sk ) Átadták a Szüll ő Gézadíjakat Negyedik alkalommal került sor a Szüll ő Gézadíjak átadására Megyercsen, a Boschankastélyban 2017. április 22én. A díjat a Magyar Kereszténydemokrat a Szövetség alapította 2014ben A kuratórium javaslata alapján idén három személy részesült elismerésben. Posztumusz díjban részesült Zsapka Ká roly fafaragó, számos kopjafa, kereszt és harangláb megalkotója. Els ő alkalommal vett át díjat egyházi személy, Gombík Róbert szentpéteri plébános, aki a Charta 77ben válallt szerepéért szolgált rá az utókor f ő hajtására. Szintén elismerésben részesült Csi csói Nagy Géza fafaragó m ű vész, a csicsói szoborpark, a nyelvtörvény, a Magyarok Nagyasszonya, az Attila- szobor és még számtalan csodálatos alkotás megálmodója és megteremt ő je ( http://www.bumm.sk ) A Szép Magyar Beszéd országos dönt ő je Kassán Idén több mint 50 versenyz ő jutott el a végs ő megmérettetésre, 39 iskolából az ország minden részéb ő l ( http://www.hirek.sk/ ) Bugár szerint ezt sosem fogja megérteni az MKP „ Hova megy a pénzbeli támogatás ?“ – tette fel a kérdést a Dunaszerdahelyre látogató Bugár Béla portálunknak, amikor a magyar kormány Szlovákiába tervezett gazdagfejlesztési programjával kapcsolatban érdekl ő dtünk. A valószín ű leg nyáron induló projekt keretében állítólag majd több milliár d forintnyi összegre pályázhatnak itthoni kisés középvállalkozók, és ebben a folyamatban az MKP koordinátorként vesz részt. A Híd elnöke felemlegette a Libertate alapítvány zavaros esetét is, ahova szintén magyar adófizet ő k pénzét rakta Orbán Viktor kabin etje. „ Mire lesz az felhasználva ?“ – fogalmazta meg a költ ő i kérdést a szlovák parlament elnöke. „ Láttam én már varjút karón ülni “ – összegezte tapasztalatát Bugár , aki elmondta, az volna „ a jó, ha a szlovák és a magyar fél is belerakná a pénzét, akkor ez a gazdaságélénkítési program átláthatóbb lenne “. „ De akkor nem lehet lenyúlni a pénzeket. Ezt nem fogja soha megérteni sem a MKP, sem a Fidesz .“ – véli a pártelnök ( http://parameter.sk/ )