Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. március - Civitas Europica Centralis

2017-03-28

oldal | 12 2017. március 28. Érik az EU­s botrány: Magyarország idáig egyetlen menekültet sem vett át ‍ Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléje ‍ ‍ ‍ Die Presse ‍ Ausztria sem kér a menekültek elosztásából. Sobotka belügyminiszter ugyan tegnap az uniós szakminiszterek brüsszeli tanácskozásán támogatta a menedékkér ő‍ k átvételét Görögországból és Olaszországból. De ezt a javaslatot Bécsben megkontrázta a koalíciós partner szociáldemokratákat képvisel ő‍ védelmi mi niszter, aki azt sürgette, hogy a kormány utasítsa el az EU programját. Ehhez azután a néppárti Sobotka is csatlakozott. A kabinet korábban kérte, hogy átmenetileg ne kelljen végrehajtania a közös döntést, de utána nem hosszabbította meg az igényét. Kern k ancellár ezért a felel ő‍ sséget az SPÖ nevében a konzervatívokra hárította. A belügyi tárca vezet ő‍ je ugyanakkor arra hivatkozik, hogy az utóbbi két évben igen sok menekült költözött át olasz és görög földr ő‍ l Ausztriába és ő‍ ket is figyelembe kell venni a kont ingens teljesítésénél. A jelentés ugyanakkor utal arra, hogy Magyarország és Lengyelország idáig egyetlen migránst sem vett át. Viszont ha Ausztriának nem sikerül elérnie a kivételes elbánást, akkor szerz ő‍ désszeg é si eljárással kell számolni ‍ ‍ ‍ New York Tim es ‍ A vezércikk szerint napjaink tekintélyelv ű‍ vezet ő‍ inek sorában magasan jegyzik az orosz elnököt, amikor könyörtelenségr ő‍ l és elnyomásról van szó. Mindazonáltal Putyin ellen ő‍ rzi ugyan a jelent, de abban nem lehet biztos, hogy a jöv ő‍ t is irányítani tudja. Hiszen, mint a vasárnapi tüntetések bizonyítják, nem volt képes kiirtani a bátorság szellemét az orosz polgárokból, akik hajlandóak a megtorlást is kockáztatni, hogy ellenálljanak Putyin rendszerének túlkapásaival szemben. Jó öt éve nem vonultak ennyien az utcákra, a tilalom ellenére. Pedig jól tudták, mi vár rájuk. Az államf ő‍ csaknem 20 év alatt szétvert minden komoly politikai ellenzéket, független sajtót, és általában a szólásszabadságot, illetve az emberi jogokat. Igen agresszív a nemzetközi színtéren is, odahaza pedig az utóbbi öt hónapban 8 neves orosz halt meg, közülük többen gyanús körülmények között. A rend ő‍ rség két napja a várakozásoknak megfelel ő‍ en brutálisan lépett fel. A letartóztatott Navalnij a járványos korrupcióra össz pontosít, de az elnököt megbuktatni gigantikus feladat ‍ ‍ ‍ Der Standard ‍ Putyin menetel és Oroszország egyre magabiztosabban követel helyet a világban tekintélyelv ű‍ nagyhatalomként –‍ írja Paul Lendvai . Hozzáteszi, hogy egynémely európai állam miniszterei a menekültválság látszatmegoldásával és Törökország ostorozásával vannak elfoglalva. Ugyanakkor nem veszik figyelembe a veszélyeztetett országok figyelmeztetését, mármint hogy igencsak sikeres Moszkva terjeszkedési stratégiája. Az elnök a napokban fogadta L e Pent , és ez arra utal, hogy számítása beválik. A Kreml és a nyugati jobboldali populizmus összefogása bizonytalanságot kelt és egyre jobban befolyás olja a fejleményeket az unióban ( http://b1.blog.hu/ ) T T u u d d o o m m á á n n y y –‍ –‍ h h a a t t á á r r o o n n i i n n n n e e n n , , h h a a t t á á r r o o n n t t ú ú l l Újra Lovász Lászlót javasolja elnöknek az MTA­bizottság ‍ Az elnöki posztra Lovász Lászlót , a f ő‍ titkári tisztségre Török Ádámot , f ő‍ titkárhelyettesnek pedig Barnabás Beáta Máriát javasolja ismét a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Jelöl ő‍ bizottsága - közölte a szervezet. É lettudományi alelnöknek Freund Tamást , társadalomtudományi alelnöknek Vékás Lajost , természettudományi alel nöknek pedig Blaskó Gábort és Bokor Józsefet javasolja a testület. A Jelöl ő‍ bizottság Keviczky László elnökletével január 11­i, február 6­i és március 2­i ülésén vitatta meg és határozott titkos szavazással az egyes tisztségekre jelölend ő‍ személyekr ő‍ l - olv asható az akadémia internetes oldalán ( www.mta.hu ). Társadalomtudományi elnökségi tagnak a bizottság Szabó Miklóst , élettudományi elnökségi tagnak Tulassay Tivadart , valamint természettudományi elnökségi tagnak Pósfai Mihá lyt , Sólyom Jen ő‍ t vagy Szász Domokost javasolja - derül ki a Jelöl ő‍ bizottság állásfoglalásából. A testület emellett javaslatot tett a

Next

/
Thumbnails
Contents