Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. március - Civitas Europica Centralis
2017-03-24
oldal | 17 2017. március 24. Emlékeztetett arra, hogy a lehet ő séggel már tavaly óta élhetnek Kárpátalján: 2016ban a magyar kormány gazdaságfejlesztési projektje keretében több mint ezer kárpátaljai magyar vállalkozó jutott kétmilliárd forintnyi összértékben támogatáshoz. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kormány folytatja Kárpátalján a tavaly elkezdett programot, mert Ukrajnában és a kárpátaljai régióban megfogalmazása szerint nincs az a segítség, ami ne kelne el. Az idén is több milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra - mondta az államtitkár, és arra biztatott mindenkit, hogy nyújtsa be a pályázatát, mert ha érvényes, akkor nyerni fog, hiszen a forrásnak nincs fels ő korlátja. Érdemes pályázni a mez ő gazdaság területén, valamint minden kis- és középvállalkozásnak eszközbeszerzésre, modernizációhoz szükséges forrásra - j elezte. Magyar Levente elmondta, kárpátaljai körútjának els ő állomása Técs ő , a szórványvidék egyik központja. Fontosnak nevezte, hogy - mivel a szórványba nehezebben jut el az információ - személyesen szólítsa meg a tömbterülett ő l távol él ő magyarokat, vállalkozás indítására biztatva ő ket. Magyar Levente március 15én Beregszászon jelentette be, hogy a magyar kormány 2017ben 20 milliárd forintnyi vissza nem térítend ő támogatásban és kedvezményes hitelben részesíti a kárpátaljai magyar vállalkozások at. v v i i s s s s z z a a A kárpátaljai Csap alpolgármestere cáfolja, hogy állampolgársági ügy miatt mondott le tisztségér ő l Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2017. március 23., csütörtök (MTI) - Cáfolta Balogh Oszkár csapi alpolgármester csütörtökön az MTInek nyilatkozva, hogy állampolgársági ügy miatt mondott volna le tisztségér ő l, miként azt el ő z ő leg a kárpátaljai ukrán média állította. Balo gh Oszkár elmondta, azért távozik a hivatalból, mert a település életét meghatározó stratégiai kérdésben nem jutott egyetértésre a városvezetéssel. Kárpátaljai ukrán hírportálok el ő z ő leg arról számoltak be, hogy az alpolgármester azért köszönt le tiszt ségér ő l, mert az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) erre felszólította állítólagos magyar állampolgársága miatt. Az alpolgármester az MTInek elmondta: az egészb ő l annyi igaz, hogy március 9én - a törvény által biztosított két hét felmondási id ő vel - kérvényezte a tisztségéb ő l történ ő elbocsátását. "A távozásomról azt követ ő en döntöttem, hogy nem jutottam egyetértésre a város vezetésével a Csap életében stratégiai jelent ő ség ű - évtizedek óta megoldatlan - vízellátás rendszerének magyarországi és eu rópai uniós támogatással történ ő kiépítését illet ő en, amit választási programomban vállaltam" - hangsúlyozta. Balogh Oszkár szerint az is jelzi, hogy minden alapot nélkülöz a lemondásának okáról szóló hír, hogy csütörtökön még a hivatalában van, mert nem t elt le a felmondási ideje. A csapi alpolgármester szerint az ukrán média azért kreált szenzációt a felmondásából, mert az egybeesett a kett ő s állampolgárság kérdése körüli helyzet kiélez ő désével Ukrajnában, és - mint hangsúlyozta - annak nincs semmilye n köze "bizonyítatlan eredet ű , hiteltelen videofelvételekhez". Ukrajnában az alkotmány tiltja a kett ő s állampolgárságot. v v i i s s s s z z a a A marosvásárhelyi fekete március újbóli kivizsgálását kérte az MPP elnöke Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár/Marosvásárhely, 2017. március 23., csütörtök (MTI) - A fekete márciusként ismert, 1990 márciusában történt véres románmagyar összecsapás újbóli kivizsgálását kérte Románia f őü gyészét ő l Biró Zsolt parlamenti képvisel ő , a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. Az MPP csütörtöki közleménye szerint a pártelnök beadványában üdvözölte, hogy az 1989es romániai forradalom dossziéjának az újbóli megnyitása mellett napirenden szerepel az 1990es bukaresti bányászjárás (a Zsil völ gyi bányászok bukaresti husángos er ő demonstrációja) ügyének az újbóli kivizsgálása. A képvisel ő megjegyezte: "a fekete márciust és a bányászjárást szervez ő k mögött ugyanazon sötét er ő k sejthet ő k". Biró Zsolt magyarellenes pogromként említette a marosvá sárhelyi fekete márciust az Augustin Lazar f őü gyészhez benyújtott beadványban. 1990. március 19én husángokkal és fejszékkel felszerelt román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy védjék meg a várost a magyaroktól. Az er ő szakosan fellép ő , sok esetben ittas férfiak feldúlták a Romániai