Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. március - Civitas Europica Centralis

2017-03-23

oldal | 14 2017. március 23. Ami a migrációt illeti, nálunk 70 % mondta azt, hogy félni kell az idegenekt ő‍ l. Utánunk a sz lovákok következtek a sorban 68 %­kal, és csak kicsit jobb a helyzet Lengyelországban, illetve Csehországban, ahol 60 % vélekedik ugyanígy. Ezzel szemben az osztrákoknál csupán 36, a németeknél pedig mindössze 27 % van ezen a véleményen. Hasonlóképpen az é lre kerültünk, amikor arr ó l volt szó, hogy a menedékkér ő‍ k megterhelik­e a szociális rendszert. A visegrádi államokban csaknem háromnegyed elutasította a menekültek befogadását is. A németeknél ellenben 60 % az er ő‍ söd ő‍ nacionalizmust és idegenellenességet l átja fenyeget ő‍ nek Európában. Viszont a magyaroknál a kormányzati retorika ellenére négyötöd kedvez ő‍ nek tartja az uniós tagság el ő‍ nyeit, így a békét, és azt, hogy külföldön lehet tanulni és dolgozni ‍ ‍ ‍ Die Presse ‍ Szervez ő‍ dnek az Európa­párti er ő‍ k: szombat on, az unió jubileumi csúcskonferenciája alkalmából sok ezren tüntetnek Rómában a populizmus és a nacionalizmus ellen. A földrész egy sor nagyvárosából érkeznek, mert ellensúlyt akarnak képezni az EU­ellenes csoportok er ő‍ söd ő‍ befolyásával szemben. A felvon u‍l‍á‍s‍t‍ ‍„‍ Menet Európáért “‍ ‍c‍í‍m‍m‍e‍l‍ ‍3‍0‍ ‍s‍z‍e‍r‍v‍e‍z‍e‍t‍ ‍h‍i‍r‍d‍e‍t‍t‍e‍ ‍ meg. Az osztrák elnökválasztás eredménye és a Franciaországban tapasztalható hangulat is alátámasztja, hogy lehet nyerni az EU melletti kiállással –‍ hangsúlyozza az egyik osztrák támogató. A demonstráció val együtt kongresszust is tartanak, amelyen többek közt ott lesz Prodi volt bizottsági elnök és az európai liberálisok vezet ő‍ je, Verhofstadt is. Közben a gazdaság, a tudomány és a kultúra 300 neves személyisége közleményben sürgette az unió megújítását, a zaz hogy a szervezet ismét állítsa a középpontba a lakosság alapvet ő‍ igényét a jólétre, a‍ ‍b‍i‍z‍t‍o‍n‍s‍á‍g‍r‍a‍ ‍é‍s‍ ‍a‍ ‍d‍e‍m‍o‍k‍r‍á‍c‍i‍á‍r‍a‍ ‍…‍ ‍(‍ http://b1.blog.hu ) T T u u d d o o m m á á n n y y –‍ –‍ h h a a t t á á r r o o n n i i n n n n e e n n , , h h a a t t á á r r o o n n t t ú ú l l Hamvas Bélára emlékeznek Eperjesen ‍ Hamvas Béla Kossuth­díjas íróra, filozófusra emlékeznek születésének 120. évfordulóján szül ő‍ városában, a szlovákiai Eperjesen csütörtökön és pénteken. A rendezvény része egy nemzetközi konferencia A Tarca­parti Athén a magyar irodalomban és kultúrában címmel, amelyen mások mellett a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének kutatói, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az egri Eszterházy Károly Egyetem, a pozsonyi Comenius Egyetem és a z Eperjesi Egyetem munkatársai tartanak el ő‍ adásokat és vitákat Hamvas Béla életm ű‍ vér ő‍ l. Csütörtökön délután nyitják meg az Eperjes szülötte - Hamvas Béla cím ű‍ életm ű‍­kiállítást, amely a 2014­ben, Szentendrén rendezett bemutató szlovák nyelv ű‍ anyaga. A kiál lítást életre hívó Ars et Vita M ű‍ vészet és Élet Alapítvány célja, hogy minél többen ismerjék meg az író­filozófus több ezer oldalas életm ű‍ vének legfontosabb gondolatait, szellemiségét és mondanivalóját. A kiállítást eddig Szentendrén, Egerben, Balatonfüred en és a burgenlandi Eisenstadtban mutatták be. Az eperjesi Hamvas Béla napokat az Ars Vita Alapítvány, valamint az Eperjesi és az Es zterházy Károly Egyetem rendezi ( http://www.mti.hu ) Reformáció emlékéve: nemzetközi tudományos konferencia Komáromban ‍ Új reformáció címmel március 22­én a reformáció 500. évfordulója alkalmából nemzetközi konferenciát tartott a Selye János Egyetem Konferenciaközpontjában, majd a komáromi református templomban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház az SJE Református Teológiai Karáva l és a Calvin J. Teológiai Akadémiával közösen. A kiemelt felvidéki jubileumi rendezvény megvalósulását a szervez ő‍ kön kívü l a magyar kormány is támogatta ( http://www.hirek.sk )

Next

/
Thumbnails
Contents