Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. március - Civitas Europica Centralis

2017-03-16

oldal | 15 2017. március 16. lap úgy ítéli meg, hogy Hollandiában látványos gy ő‍ zelmet aratott a radikálisan liberális kormányf ő‍ , az ország megállította a jobboldali pártok gy ő‍ zedelmes nyomulását. Rutte bizonyította a védekezésre képes demokrácia erejét. A hollandoknál 10 éve nem járultak ennyien az urnákhoz. Lefékezték a jobboldali populizmust, amely pedig a britek kilépése és Trump óta feltartóztathatatlannak t ű‍ nt a nyugati világban. A gátak kitartottak, az iszlámellenes Wilders ugyan több voksot kapott, mint legut ó bb, de messze elmaradt a közvélemény kutatá sok által jelzett értékekt ő‍ l. 87 % nem rá szavazott. A 7 éve hatalmon lév ő‍ Rutte hatalmas fölénnyel el ő‍ zte meg riválisát. Bevált a stratégiája, mármint hogy vállalta az ellenfél által forszírozott témákat, de az integráció és a menekültek ügyében nem enged ett. Isteni ajándék volt számára eközben a Törökországgal kirobbant vita, amelyben keményen, de államférfi módjára viselkedett. Wilders ugyanakkor sokak számára már túl radikális lett. Rutte most azzal a nehéz feladattal néz szembe, hogy négy vagy öt pártb ól koalíciót kell létrehoznia ‍ ‍ ‍ Reuters ‍ Egyesülésre hívta fel az európai nacionalista er ő‍ ket a jobboldali­populista magyar miniszterelnök. A beszámoló rámutat, hogy Orbán alatt Magyarország összeakaszkodott az uniós és nemzetközi partnerekkel jó pár gazdasági és demokratikus ügyben, legutóbb a migráció kapcsán, mert szerinte az fenyegetést jelent a földrész társadalmi­gazdasági összetétele ellen. Ezúttal azt hangoztatta, h ogy az egész világon n ő‍ az elégedetlenség, mert a globális t ő‍ ke és a nemzetközi bürokrácia kihívást intézett a nemzeti szuverenitás ellen. Azt is aláhúzta, hogy a kormányzásnak nálunk nacionalista kézben kell maradnia. Az ellendemonstrációt Juhász Péter úg y értékelte, hogy a magyar emberek lefütyülték Orbánt a pályáról ‍ ‍ ‍ FAZ ‍ A lap két ellenforradalmárként mutatja be Orbánt és Kaczynskit , de mindjárt az elején kiemeli, hogy a lengyel vezet ő‍ csalódott magyar szövetségesében, mivel az nem állt mellé a múlt heti EU­csúcson Tusk újraválasztásának meghiúsítására. Pedig a magyar korm á nyf ő‍ számára az elszigetel ő‍ dés végét jelentette Európában, amikor két éve hozzá h‍a‍s‍o‍n‍l‍ó‍a‍n‍ ‍n‍e‍m‍z‍e‍t‍i‍ ‍é‍s‍ ‍k‍o‍n‍z‍e‍r‍v‍a‍t‍í‍v‍ ‍b‍e‍á‍l‍l‍í‍t‍o‍t‍t‍s‍á‍g‍ú‍ ‍„‍ hazafiak ”‍ ‍j‍u‍t‍o‍t‍t‍a‍k‍ ‍h‍a‍t‍a‍l‍o‍m‍r‍a‍ ‍a‍ ‍s‍o‍k‍k‍a‍l‍ ‍n‍a‍g‍y‍o‍b‍b‍ ‍ Lengye lországban. De Varsónak is szüksége van a miniszterelnökre, nehogy az unió szankciókat tudjon elrendelni a lengyelek ellen. Orbán sietett is megígérni, hogy szükség esetén vétóz. Viszont Oroszország eltér ő‍ megítélése idáig nem terhelte meg a fegyverbarátsá got. Ugyanakkor önmagához képest Kaczynski még keszty ű‍ s kézzel bánt Orbánnal Tusk miatt, olyannyira, hogy szerinte a magyarok csak a nagy német nyomás miatt voksoltak az Európai Tanács elnökére. Teljesen egyedülálló, hogy Orbán bevallotta: eredetileg egészen mást ígért a varsói partnereknek, csak hát az Európai Néppárt közbeszólt. Ehhez persze tudni kell, hogy az EPP mindig megvédte Magyarországot, ha az EU a jogállamiság megsértése miatt konkrét intézkedéseket akart hozni. Mráz Ágoston Sámuel a kormány közeli Néz ő‍ pont Intézett ő‍ l elismeri, hogy hatalompolitikailag hasznos a Fidesz számára a tagság a konzervatívok soraiban. A szakért ő‍ hozzáteszi, hogy Orbán jól kijön Tuskkal ‍ ‍ ‍ Südddeutsche Zeitung ‍ Orbán Viktor szorosabb ellen ő‍ rzés alá akarja vonni a civil szervezeteket, ám azok úgy érzik, hogy igazságtalanul állítják ő‍ ket a pellengérre és attól tartanak, hogy a kormány az elhallgattatásukra játszik. Hírek szerint most már villámgyorsan elkészül a törvényjavaslat, amely Sorost v eszi célba, de a Magyarországon él ő‍ külföldiek körében egyre nagyobb az idegesség amiatt, hogy mit tervez a miniszterelnök. A menedékjogot már megszigorították, a következ ő‍ l‍é‍p‍é‍s‍ ‍n‍y‍i‍l‍v‍á‍n‍v‍a‍l‍ó‍a‍n‍ ‍a‍ ‍„‍ külföldr ő‍ l irányított csoportok politikai befolyása ”‍ ‍e‍l‍l‍e‍n‍ ‍ i rányul. A hatalom már eddig is agresszív kampányt folytatott f ő‍ leg nagy NGO­k ellen, köztük akadnak olyanok, amelyeket támogat az emberbarát Soros György . Orbán meg is hirdette, hogy az idén kiszorítják Európából az üzletember á ltal megtestesített csoporto kat. Úgy hogy utóbbi már attól tart, a kedvezményezettek és a m‍u‍n‍k‍a‍t‍á‍r‍s‍a‍k‍ ‍s‍o‍r‍s‍a‍ ‍f‍o‍r‍o‍g‍ ‍k‍o‍c‍k‍á‍n‍ ‍…‍ ‍ ( http://b1.blog.hu )

Next

/
Thumbnails
Contents