Kisebbségi Sajtófókusz, 2017. január - Civitas Europica Centralis

2017-01-02

oldal | 3 2017. január 2. Románia Er ő‍ södött a magyar képviselet a romániai önkormányzatokban és törvényhozásban ‍ Romániában a júniusi önkormányzati és a decemberi parlamenti választások határozták meg a 2016­os év politikai eseménynaptárát. A választások következtében az erdélyi magyarságnak sikerült meger ő‍ sítenie önkormányzati és parlamenti képviseletét, a sikerhez azonban a román állam intézményei is hozzájárultak a közösség által magyarellenesnek ítélt intézkedéseikkel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) decemberben magyar kihívó nélkül mérette meg magát a parlamenti választásokon, a Magyar Polgári Párttal (MPP) kötött együttm ű‍ ködési megállapodás eredményeként azonban az MPP két jelöltje is befutó helyre került az RMDSZ jelöltlistáján. Besegített a kampányba Kövér László , az Országgy ű‍ lés elnöke, valamint Orbán Viktor miniszterelnök is. A kiváló mozgósítással a szövetségnek sikerült megfordítania támogatottsága évtizedes csökken ő‍ tendenciáját, és a szenátusban a szavazatok 6,24 százalékával kilenc, a képvisel ő‍ házban pedig a szavazatok 6,18 százalé kával 21 mandátumot szerzett. Az RMDSZ­re leadott szavazatok aránya megközelíti a magyarság 6,5 százalékos romániai számarányát. A szövetség képviselete nagy mértékben megújult: a parlamenti mandátumot szerzett harminc magyar politikus közül 17­en újoncok lesznek a bukaresti törvényhozásban ( http://www.mti.hu/ ) Sorin Grindeanu kormányalakítási meg bízatást kapott az államf ő‍ t ő‍ l ‍ Klaus Johannis pénteken délel ő‍ tt aláírta azt az elnöki rendeletet, amellyel kormányalakítási megbízatást adott Sorin Grindeanunak ( http://www.maszol.ro/ ) Johannis „‍ elvben beleegyezik ”‍,‍ ‍h‍o‍g‍y‍ ‍a‍z‍ ‍ú‍j‍ ‍k‍o‍r‍m‍á‍n‍y‍ ‍j‍a‍n‍u‍á‍r‍ ‍4‍­én tegye le az esküt ‍ Klaus Johannis államelnök elviekben jónak látja, hogy az új kormány szerdán tegye le az esküt , közölte M ă‍ d ă‍ lina Dobrovolschi elnöki szóviv ő‍ ( http://www.maszol.ro/ ) Dragnea : nagyfokú türelemr ő‍ l, megértésr ő‍ l és bölcsességr ő‍ l tettünk tanúbizonyságot ‍ A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) alkotta koalíció nagyfokú türelemr ő‍ l és megértésr ő‍ l tett tanúbizonyságot - nyilatkozta pénteken Liviu Dragnea PSD­elnök, azt követ ő‍ en, hogy az államf ő‍ közleményben bejelentette, Sorin Grindeanut bízza meg kormányalakítással ( http://www .maszol.ro/ ) Külön tárcát kaphatnak a külhoni románok ‍ Az 1989­es forradalom után els ő‍ ízben külön minisztériumot hoznak létre a határon túl él ő‍ román állampolgárok számára - közölték pénteken az Agerpres hírügynökséggel szociáldemokrata párti források. Az általuk szolgálatott információk szerint az új kormány összetétele nagyvonalakban ugyanaz marad, mint a mostani, de a tárcák száma legalább nég gyel b ő‍ vül: idegenforgalmi, víz- és erd ő‍ü‍ gyi, kis­és középvállalkozásokért felel ő‍ s és külhoni románokkal foglalkozó minisztérium is létrejön ( http://www.maszol.ro/ ) Kelemen Hunor :‍ ‍a‍z‍ ‍R‍M‍D‍S‍Z‍ ‍„‍ elviekben ”‍ ‍b‍i‍z‍a‍l‍m‍a‍t‍ ‍s‍z‍a‍v‍a‍z‍ ‍a‍ ‍ Grindeanu­kormánynak ‍ Az R‍M‍D‍S‍Z‍ ‍„‍e‍l‍v‍i‍e‍k‍b‍e‍n‍”‍ ‍b‍i‍z‍a‍l‍m‍a‍t‍ ‍s‍z‍a‍v‍a‍z‍ ‍a‍ ‍p‍a‍r‍l‍a‍m‍e‍n‍t‍ ben Sorin Grindeanu kabinetjének, de el ő‍ bb ismerni szeretné a kormányprogramot és miniszterek listáját –‍ jelentette ki pénteken az ‍ Agerpresnek Kelemen Hunor ( http://www.maszol.ro/ ) Elutasításra javasolta Székelyföld autonómiastatútumát a t örvényhozási tanács ‍ Elutasításra javasolta a szakért ő‍ kb ő‍ l álló bukaresti törvényhozási tanács Székelyföld autonómiastatútumát, amelyet állampolgársági kezdeményezésként terjesztett a testület elé novemberben egy gyergyói bizottság - tudta meg a ‍ Krónika a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) elnökét ő‍ l ( http://www.maszol.ro/ ) Kereken tíz éve lépett be Románia az Európai Unióba ‍ Az Európai Bizottság 2006. szeptember 26­án er ő‍ sítette meg hivatalosan, hogy Románia –‍ Bulgá riával együtt –‍ beléphet az

Next

/
Thumbnails
Contents