Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. november - Civitas Europica Centralis
2016-11-04
oldal | 14 2016. november 4. Viktor a jöv ő héten Londonba utazik, tárgyalni a brit kormányf ő vel. Magában a hírben nem volna semmi rendkívüli, hacsak a k iemelt tárgyalási téma nem az. Ha a két miniszterelnök a szigetországban dolgozó tisztes számú magyar ügyét vitatná meg, ami a hazai foglalkoztatási gondokat is érinti, talán el ő zetesként egy mínuszos hírt érdemelne. Persze alighanem szó lesz err ő l is, de a hangsúly a mindkett ő jüket foglalkoztató, a jöv ő re ténnyé váló Brexit, az angolok kilépése lesz az Unióból. A Temze partján err ő l ezúttal nem Brüsszel két illetékes vezet ő politikusa, nem Merkel , vagy Hollande vitatkozik Theresa Mayjal, hanem Orbán Vikto r . A kétoldalú találkozót még pikánsabbá tenné, ha id ő ben nem esnék egybe egy másik jelent ő s eseménnyel, illetve annak elmaradásával. Ismerjük, hiszen közvetlenül érdekeltek vagyunk a varsói négyek m ű ködésében, közelr ő l látjuk a két hangadó, Orbán , illetve Kaczynski szerepé. Ha Brüsszelt, az Uniót kell zaklatni, szóvá tenni esetleg nem tetsz ő húzásait, rendszeresen Budapest és Varsó az illetékes duzzogó, a f ő haragos … ” Várkonyi Tibor ( http://nepszava.hu/ ) Ha én getbeget lennék… „ Aligha csodálkozhatunk rajta, hogy a székelyföldi autonómiáért folytatott küzdelem a román nyilvánosságban a Hatvannégy Vármegye Ifjúság i Mozgalom széls ő séges célkit ű zéseinek némileg szobatisztább változataként csapódik le. Az egymástól lényegüket illet ő en teljességgel független célok összemosása ugyanis a román – és sajnos az alig kevésbé visszafogott a magyar – informális nyilvánosságba (melyet leginkább az internetes kommentek jelenítenek meg) bele van kódolva. Egy olyan Európában, mely önmagát nemzetállamok szövetségének, illetve egy felülr ő l egységesített birodalom csírájának szeretné tekinteni, s mely az ismét csak informális közvélem ény szintjén továbbra is éppoly elfogult, nacionalista és agresszív, mint a k é t világháború el ő tt és között, nem is lehet egyébre számítani. A bevándorlók iránti rokonszenv hivatalos retorikája, s ő t az informális közvélemény egy jelent ő s részének rokonszen vmegnyilvánulásai ugyanis a józan szemlél ő t aligha téveszthetik meg. A nyugati átlagember korántsem pusztán, s ő t f ő ként nem az üldözöttek iránti szánalomból fogadja szívesen a bevándorlókat, hanem józan és minden érzelemt ő l mentes megfontolásból. (Hacsak az önzést nem tekintjük érzelemnek.) Még a bevándorlókat en bloc menek ü ltek gyanánt aposztrofáló német politika sem virtuális kisebbségekként, hanem – kend ő zetlen ő szinteséggel – a lehet ő leggyorsabban asszimilálandó individuumok gyanánt szórja szét ő ket a német társadalomban. Azaz a német nyelven és a német kultúrán kívül m á s nyelvnek és kultúrának Németországban sincs helye … ” Bíró Béla ( http://www.maszol.ro/ ) Kelle nekünk autonómia? „ Minden határon túli magyar kisebbségi közösség autonómiáról álmodik. Ezt az eléggé sokféleképpen értelmezett varázsszót tartja évtizedek óta minden gondjabaja egyetlen lehetséges gyógyírjának az erdélyi magyarság is. Hogy pontosan mit is ért ezalatt a többség (mármint a kisebbség többsége), az már más kérdés, és igencsak széles az elképzelések skálája is. Azzal kezd ő d ő en, hogy az autonómia megvalósulása pillanatától már csak útlevé llel jöhet a Székelyföldre a bukaresti román, egészen odáig terjed, hogy majd kizárólag mi döntünk a minket érint ő ügyekben. (Hogy melyek ezek a „minket érint ő” és értelemszer ű en mást nem érint ő ügyek, az majd menetközben kiderül. Ha kiderül. Ha megvalósul .) Van azonban egyetlen határon túli magyar közösség, amelynek megadatott az autonómia, de mostanság egyre inkább úgy t ű nik, nagyobb csapás nem is érhette volna ő t. A szerbiai – vajdasági, délvidéki – magyarságról van szó, amely épp az általunk h ő n vágyott autonómiának köszönhet ő en vált mára a legmegosztottabb kárpátmedencei magyar kisebbségi közösséggé. Meglehet, hogy nem a céllal, csupán csak az eszközzel van baj, meglehet, hogy csak a kivitelez ő k szúrták el, de a végeredmény mindenképpen azt mutatja: ké tél ű fegyver a magyar kisebbségi álom, igencsak könnyen önként vállalt diktatúrává válhat. Olyan diktatúrává, amelyet saját verejtékével, demokratikus választás útján épít ki magának az adott közösség. A Churchillnek tulajdonított mondás jut eszembe róla: „A demokrácia a legrosszabb
