Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. szeptember - Civitas Europica Centralis
2016-09-13
oldal | 16 2016. szeptember 13. kezdeményezését követően magam is kifejtettem a Hekkeljük meg című cikkemben [március 4.]) Most mégis a bojkottot támogatom, azzal a kiegészítéssel, hogy vidéken, ahol a hatalom szeme mindenkit lát, az „elmenni, de érvényteleníteni” a támogatandó alternatíva. Nem értelmes tovább növelni az amúgy is szinte fokozhatatlan zűrzavart az ellenzéki oldalon. A helyzet tisztázását a további viták nem segítik …” Marosán György (http://nol.hu/) Trump esélyei „Trump demagóg, de tudja, hogy a demagóg érveléseken a legnehezebb fogást keresni. Amerikai újságíró ismerőseimmel beszélgettem a napokban: mind ugyanazt mondák. Trump esélyes, Európában pedig nem értik az amerikai politikát. Meg is magyarázták: ez az alak jobban hasonlít a klasszikus amerikai elnökre, mint elődei. Bush elbujdokolt, amikor megtudta, hogy megtámadták az Ikertornyokat, amúgy is jobban szerette Jim Beant, mint a feleségét; Clinton sok más játszadozásra használta az időt, kevés időt fordított a gazdaságra, amelyik – talán ezért – amúgy fellendült. Lehet, hogy Trump bárdolatlan férfiú, de ez csak az európaiaknak fontos, akik megszokták a finomkodást, mert azt hiszik, hogy a politika, az egy értelmiségi foglalkozás. Őszinte, kimondja, amit gondol, legyen az akármekkora marhaság, azután visszavonja, mert akkor meg úgy gondolja. Végül is sok politikus csinálja ezt, csak árnyaltabban. Imádja a médiát, és a média is imádja. Kell valaki, aki véget vet az egyhangú Obama-korszaknak. Akármennyire lelkesedtünk is annak idején az első fekete elnökért, lássuk be, unalmas volt. Amerika a szórakoztatásról szól, a politikai nagygyűlés is egyfajta show-műsor, talán ezért is választja annyi színész a politikát. Úgy érzik, ez is egyfajta szerep, amit ügyesen el kell játszani. A harmadik tényező, ami növeli Trump esélyeit: maga Clinton. Unalmas, mint Obama, nem tud és nem szeret nyilvánosan beszélni, nem meggyőző, néha azért ő is mond butaságokat (mint mindenki, aki sokat beszél), látni rajta, hogy őt magát sem szórakoztatják az efféle események. Hillary nem sok mindent mondhat el magáról, ami igazán alkalmassá tenné elnöknek, túl azon, hogy ismeri a Fehér Házat, továbbá sokak szerint „inkább ő, mint Trump”, ám ez a hangulat a választások másnapján már elmúlik és következnek a kemény hétköznapok …” Odze György (http://nepszava.hu/) A népszavazás tétje „Üzenjünk magunknak, hogy mi is megértsük: október másodikán szavazni fogunk valamiről, de hogy miről, azt a különböző politikai csoportok különbözőképpen definiálják. A kormány által képviselt álláspont az, hogy üzenjünk Brüsszelnek, az Európai Uniót irányító adminisztrációnak, értsék már meg végre, az egész magyar nép véleményéről van szó: nem akarjuk ezeket az embereket az országukba beengedni, mert féltjük a közbiztonságot, tartunk a terrorista merényletektől és egyáltalán: a mi keresztény alapokon álló kultúránk és az ő iszlám alapzatú gondolkodásuk és viselkedésmódjuk között olyan nagy a különbség, amit mi nem fogunk tudni áthidalni, a befogadás veszélyeztet bennünket. Talán jöhetett volna erre az egyébként logikus álláspontra egy keresztény kritika, hiszen a felebaráti szeretet éppen azokra vonatkozik, akik bajban vannak, és számtalan idézetet lehet hozni a Bibliából arra vonatkozólag, hogy Isten parancsolata nem teszi lehetővé, hogy válogassunk a segítségre szorulók között, de ilyen kritika csak Rómából érkezett, Esztergomból nem. Ferenc pápát a szegények megsegítésének programja tette a katolikus egyház vezetőjévé, ő halad is logikusan az általa választott úton (tíz- és százmilliók rokonszenvétől támogatva), Kelet-Európa katolikus vezetői viszont úgy látszik, némiképp másként gondolkodnak. Meglehet persze, nem sokat érne a püspöki kar egyértelmű kiállása a menekültek mellett, egy ilyen tartalmú pásztorlevél felolvasása a templomokban ki tudja, mennyire befolyásolná a népszavazás eredményét, de a kormányunk biztosan nem örülne neki. A kereszténység becsületét megerősítené, az egyház politikai státuszát viszont gyengítené, úgyhogy aligha kerül sor egy ilyen levél felolvasására, amint 1944-ben is csak a kolozsvári Márton Áron püspök tiltakozott nyilvánosan, szószékről a deportálások ellen. Azóta az egyházi vezetők elhatárolták magát az
