Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. augusztus - Civitas Europica Centralis
2016-08-12
oldal | 14 2016. augusztus 12. napról a másikra kirúgták. A frakcióülésen Kövér László , amint azt több jelen lév ő akkori képvisel ő t ő l tudjuk, bejelentette, hogy Herter „hallgatáspénzt" is kapott, s „megmondtuk neki, az MSZP pénztárosán is átment a csuklós busz – nemcs ak odafelé, visszafelé is". Az „ellenzéki" Fidesz és a kormányzó MDF közös korrupciós botránya, a székházügy kirobbanása után a fideszesek többsége nem szavazta meg a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását. Az akkor még kezd ő fideszes, Elek István ártatlanul megkérdezte: csak nem azért, mert a vizsgálat föltárhatna valamit. Erre Kövér magától értet ő d ő en rávágta, hogy de igen … ” Révész Sándor ( http://nol.hu/ ) Az alternatívaképz ő er ő r ő l „ Hann Endrének , a Medián igazgatójának „Szigorúan EUpárti vagyok” címmel, a közelmúltban megjelent interjúja számos figyelemre méltó szempontot tartalmazott politikai életünk összefüggéseinek megértéséhez, a közéletünkben zajló folyamatok újraértelmezéséhez. Bizonyára sok vonatkozásban érdemes továbbgondolni a hazai közvéleménykutatások ismert szakemberének a megállapításait, ezúttal azonban pusztán egy megjegyzésére reflektálok. „ Nagyon hiányolom – olvasom az interjúban , hogy azok az egykori Fideszközeli értelmiség iek, akik szép halkan id ő nként összegy ű lnek, vagy valamilyen szakfolyóirat publikációiban kritizálják a kormányt, sokkal láthatóbban jelen legyenek a mai magyar politikai életben.” Az idetartozó személyeket meg is nevezi: Sólyom László , Chikán Attila és Me llár Tamás . Majd sajnálkozva hozzáf ű zi, hogy ő k „nem képesek igazi alternatívaképz ő er ő t felmutatni”. S hogy miért nem, azzal kapcsolatban Hann Endre találgatásokra hagyatkozik. Az interjúban megfogalmazott hiányérzetet – azt gondolom – sokan osztják, de a z okait mégsem a jelzett személyek óvatosságában, vagy egyéb gyengeségében kell keresnünk, hanem abban a nagyon egyszer ű tényben, hogy ő k els ő sorban szakemberek és nem pártpolitikusok … ” Giczy György ( https://nepszava. hu/ ) AZ ÍGÉRETEK FÖLDJE „ Az amerikai közgondolkodásban mélyen gyökerezik a küldetés tudata, a kiválasztottság meggy ő z ő dése. Amikor az amerikaiak birtokukba vették szép és gazdag földrészüket, kialakult bennük a hiedelem: küldetésük sorsszer ű en rájuk szabott elrendelés. Feladatuknak tekintették, hogy elterjesszék a maguk szabadságát és demokráciáját. „Sorsszer ű , ny ilvánvaló végzetük”, a Manifest Destiny egyike az amerikai lét alapfogalmainak, mármár az amerikaiság szinonimája. A vallási vagy politikai meggy ő z ő désük miatt üldözött, XVII. századi angol telepesek látomásos képekben vetítették el ő re jövend ő rendeltetés üket. Új hazájuk Isten kiválasztott országának t ű nt. A leend ő kormányzó, John Winthrop már 1630ban, A keresztény jótékonyság példája cím ű laikus prédikációjában jövendölte meg az istenfél ő puritán kivándorlók reménységét. Massachusetts felé hajózva a Bibl iát idézte: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.” (Máté 5:14) A „város a hegyen” képzete az amerikai angol gyarmatok, majd az Egyesült Államok missziós hajtóerejévé, a kiválasztottság fellegvárává vált, az új haza hat almas, id ő vel hatalmi jelképe lett. Amerika azóta is a Nagy Ígéretek földje, a nekibuzdulások, az elszánások, a kit ű zött életcélok, a siker reményének országa. De a csodatév ő k és csodavárók, a hív ő k és hiszékenyek, a vizionáriusok és becsaphatók, a piramis játékosok és a rászedettek hazája is. Minél nagyobb egy ígéret, annál többen hisznek benne … ” Frank Tibor ( http://www.es.hu/ ) LENGYEL – MAGYAR PÁRHUZAMOS RENDSZERRAJZOK (Strukturalista esszé) Magyar Bálint – Mitrovits Miklós ( http://www.es.hu/ ) „ FELCSAPNAK SZUPERMUZULMÁNNAK ” Két francia pszichoanalitikus a merényletekr ő l A L’Obs cím ű párizsi politikai hetilap 2016. július 21 – 27i számában két ismert pszichoanalitikus vállalkozik a közelmúlt terrorcselekményeinek értelmezésére. A Ha a z ÉSben megjelent cikke ekt végig szeretné olvasni, a regisztrációt követően egy 508 forintos emeltdíjas SMS elküldésével néhány percen belül megteheti. A részletekről az el ő fizetési információk oldalán lehet olvasni, az SMS egy héten át hozzáférést biztosít a legfrissebb számhoz és a teljes archívumhoz.