Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. július - Civitas Europica Centralis

2016-07-12

oldal | 9 2016. július 12. kormányf ő‍ i posztért –‍ folytatott versengésb ő‍ l. Hétf ő‍ délután David Cameron örömét fejezte ki, hogy nem lesz szükség hosszú vezet ő‍ választási kampányra. Mint mondta, szerda estére új kormányf ő‍ je lesz Nagy­Britanniának ( http://nol.hu/ ) Elrettentéssel reagál a NATO az orosz lépésekre –‍ Tálas Péter ‍ A múlt hétvégi varsói NATO csúcs volt az els ő‍ olyan alkalom, amikor úgy t ű‍ nt, a NATO ténylegesen olyan katonai lépéseket tesz, amelyek a védelemre és ezen belül az elrettentésre irányulnak –‍ ezt mondta a Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Kutatóintézetének igazgatója a Klubrádió Reggeli gyors cím ű‍ m ű‍ sorában. Tálas Péter szerin azzal, hogy kb. 4000 NATO­katonát telepítenek Lengyelországba és a Baltikumba, hosszú évek után el ő‍ ször reagálnak azo kra a lépésekre, amit Moszkva részér ő‍ l tapasztaltak. Az ukrajnai konfliktus kirobbanása óta kiélez ő‍ dött a NATO­Oroszország viszony, a balti és keleti tagállamok, Lengyelország és Románia fenyegetve érzik magukat, ezért született döntés arról, hogy a kelet­európai gyorsreagálású er ő‍ k mellett a balti államokba és Lengyelországba újabb NATO­egységeket telepítenek. Erre reagálva Mihail Gorbacsov volt orosz elnök azt mondta, a NATO háborúra készül Moszkva ellen. Tálas Péter úgy vélte, ez a kijelentés képmutató a bból a szempontból, hogy a NATO eddig semmilyen olyan katonai tevékenységet nem folytatott, mint amilyet Oroszország folytatott 2008­ban Grúziában, vagy 2014­t ő‍ l a Krím­félszigeten és Kelet­Ukrajnában ( http://www.kl ubradio.hu/ ) ÉVFORDULÓ ‍ Voliny árnya Kijev fölött ‍ Az 1943­as népirtás megítélése feszültséget okoz Ukrajna és Lengyelország között ‍ Felszínre hozta az Oroszországgal szemben megnyilvánuló egység mögött Lengyelország és Ukrajna között meglev ő‍ feszültséget az elmúlt években piedesztálra emelt egykori Ukrán Felkel ő‍ Hadsereg (UPA) volinyi mészárlásának mai évfordulója. Míg Varsó az etnikai tisztogatás mintegy 100 ezer lengyel áldo zatára emlékezik, addig Kijev úgy tesz, mintha 1943­ban semmi nem történt volna, múltja sötét foltjait sz ő‍ nyeg alá söpörve, szokásos módon harmadik er ő‍ re mutogat ( http://mno.hu/ ) Moszkvába megy John Kerry ‍ Az amerikai külügyminiszter Moszkvába látogat csütörtökön –‍ jelentette az ‍ ‍ ABC News hétf ő‍ n. John Kerry azért látogat Oroszországba, hogy tárgyalásokat folytasson a szíriai fegyverszünet meger ő‍ sítésér ő‍ l. A fegyvernyugvás kritikus ponthoz érkezett a folytatódó er ő‍ szak miatt az oldal szerint ( http://mno.hu/ ) Szárnyal az EU megítélése ‍ Váratlan trend jelentkezik az Európai Unió több országában. A Brexittel kapcsolatos népszavazás miatt hirtelenjében jelent ő‍ sen megemelkedett azok aránya, akik nem szeretnének kilépni az EU­ból, s hallani sem akarnak egy olyan referendumról, amelyet Nagy­Britanniában rendeztek meg június 23­án. Igen komoly hatást gyakorolt a Brexittel kapcsolatos népszavazás az európai közvéleményre. Sok el ő‍ zetes elemzésre rácáfolva az emberek nem még inkább az EU ellen fordultak, hanem a referendumnak éppen elrettent ő‍ hatásai voltak: sokan csak most szembesültek azzal, milyen pozitív hatásai vannak a közös Uniónak. Bizonyos országokban valósággal szárnyalni kezdett az EU népszer ű‍ sége . Különösen azokban a skandináv országokban szembet ű‍ n ő‍ ez a folyamat, amelyekben az utóbbi években meger ő‍ södtek az euroszkeptikus pá rtok ( http://nepszava.hu/ ) Londonna k tisztáznia kell uniós kapcsolatait az Eurócsoport elnöke szerint ‍ Nagy­Britanniának és az uniónak is érdeke, hogy London minél hamarabb tisztázza uniós kapcsolatait –‍ jelentette ki Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az euróövezet pénzügyminisztereit tömörít ő‍ Eurócsoport elnöke az uniós tagországok gazdasági és pénzügyminisztereinek (ECOFIN) brüsszeli tanácskozása el ő‍ tt k edden ( http://pannonrtv.com/ ) V4­csúcs lesz Varsóban ‍ Csúcsértekezletet tartanak a V4­ek a jöv ő‍ héten Varsóban. Többek között az Európai Unió lehetséges megreformálásáról egyeztetnek –‍ jelentette be Beata Szydlo lengyel kormányf ő‍ ( http://pannonrtv.com/ )

Next

/
Thumbnails
Contents