Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. június - Civitas Europica Centralis

2016-06-02

oldal | 22 2016. június 2. n ő‍ het. Ennek ré vén nemcsak a tangazdaság valósulhatna meg, de a közeli Ő‍ rséghez hasonló falusi turizmus elindítása is - jelezte Pánczél Károly. Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség (MMÖNK) elnöke a megbeszéléseket követ ő‍ en arról is szólt , hogy az elmúlt években a magyar kormányzat részér ő‍ l azt tapasztalják, hogy jobban odafigyelnek a Muravidékre. Ezt mutatja az is, hogy jelent ő‍ sen n ő‍ tt az erre a térségre szánt anyagi támogatás is. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy a sokak számára talán ideálisnak t ű‍ n ő‍ szlovéniai kisebbségi helyzet ellenére olyan gondokkal küzdenek, amelyek a nagyobb lélekszámú határon túli magyar régiókban talán nem jellemz ő‍ . Ide sorolta, hogy nincs magyar nyelv ű‍ egyházuk, illetve iskolájuk, de a jelent ő‍ s mérték ű‍ elvánd orlást is említette. Reményét fejezte ki, hogy a tervezett lendvai f ő‍ konzulátus megnyitása és a gazdaságélénkít ő‍ program jelent ő‍ s segítséget nyújthat a muravidéki magyarság számára. A magyar Országgy ű‍ lés nemzeti összetartozás bizottságának tagjai délel ő‍ tt Hrastovecben, az 1945­ös internálás során a környéken elhunyt muravidéki magyaroknak állított emléktáblát, Spodnja Volicina temet ő‍ jében pedig az ott állított kopjafát koszorúzták meg. A muravidéki magyarság vezet ő‍ ivel folytatott kerekasztal­beszélgetés t követ ő‍ en este a nemzeti összetartozás napja alkalmából Lendván tartott megemlékezésen vettek részt. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a ‍ Mikó­ügy - Az RMDSZ szerint újra kell gondolni a visszaszolgáltatások rendszerét Kolozsvár, 2016. június 1., szerda (MTI) - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) álláspontja szerint újra kell gondolni az egykor államosított ingatlanok romániai visszaszolgáltatási rendszerét. Ezt Kovács Péter, a szövetség ügyvezet ő‍ eln öke jelentette ki szerdán, arra reagálván, hogy a román restitúciós bizottság kedden elutasította a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ingatlanainak a visszaszolgáltatását. "Elfogadhatatlan és igazságtalan döntést hozott a bukaresti restitúciós bizottság" - idézte Kovács Pétert, az RMDSZ hírlevele. Az ügyvezet ő‍ elnök azért tartotta fontosnak a romániai restitúció újragondolását, mert - mint mondta - visszaigénylési dosszi é k százai állnak évek óta megoldatlanul, és visszalépés is tapasztalható a f olyamatban. Kovács Péter emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ tájékoztatását követ ő‍ en, az amerikai külügyminisztérium 2015­ös emberjogi jelentése, tételesen tartalmazza a Mikó Kollégium megoldatlan ügyét, kitérve arra, hogy az ingatlant a kommunista karha talom a református egyháztól kobozta el. Úgy vélte, a külföldi nyomás, és a hazai érdekképviselet mindennapos munkája vezethet el a patthelyzet feloldásához. Kovács szerint az is sokatmondó, hogy a restitúciós bizottságban csupán az RMDSZ által delegált ké pvisel ő‍ támogatta a visszaszolgáltatást. "Az igazság el ő‍ bb, vagy utóbb érvényesülni fog" - fogalmazott Kovács Péter ügyvezet ő‍ elnök. A restitúciós bizottságban azért került ismét terítékre a Mikó­ügy, mert a székelyföldi kollégium korábbi visszaszo lgáltatását a ploiesti­i táblabíróság 2014­ben joger ő‍ sen szabálytalannak min ő‍ sítette és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a restit ú ciós bizottság volt tagjait, megsemmisítve a református egyház tulajdonjogát. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a ‍ Elítéli a Feszty­emlékév kárpátaljai rendezvényének átpolitizálását a megye kormányzója Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2016. június 1., szerda (MTI) - Felszólította a helyi politikusokat szerdán Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzój a, hogy hagyjanak fel a Feszty Árpád Emlékév kárpátaljai eseményei kapcsán "kiagyalt politikai spekulációkkal és gyermekek politikacsinálásra történ ő‍ felhasználásával"- adta hírül közleményében az ukrajnai megye állami közigazgatási hivatalának sajtószolgá lata. Az MTI­hez is eljuttatott dokumentum szerint Hennagyij Moszkal szerdán találkozott Buhajla Józseffel, Magyarország ungvári f ő‍ konzuljával, akivel megvitatták a magyarok honfoglalását ábrázoló híres körkép alkotója, Feszty Árpád fest ő‍ m ű‍ vész szület ésének 160. évfordulója alkalmából Kárpátalján szervezett akció lebonyolításának részleteit. A rendezvény - emlékeztet a nyilatkozat - spekulációkat váltott ki jobboldali szervezetek körében, amelyek nyilatkozatokat tettek közzé "Magyarország Kárpátaljával kapcsolatos úgymond revizionista szándékairól". A közlemény rámutat: az említett nyilatkozatok állításait cáfolta a rendezvényt szervez ő‍ Feszty­körkép Alapítvány, kinyilvánítva, hogy "elhatárolódik minden olyan politikai tartalomtól, amely a gyermekek kel együtt megrendezend ő‍ ünnepségsorozatba revizionista gondolatokat belemagyaráz". Az alapítvány ugyancsak

Next

/
Thumbnails
Contents