Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. június - Civitas Europica Centralis
2016-06-13
oldal | 5 2016. június 13. S S z z l l o o v v é é n n i i a a „ Ez egy újabb bizonyíték a kiváló kétoldalú kapcsolatokra !” Miro Cerar szlovén miniszterelnök, valamint magyar és szlovén miniszterek jelenlétében , ü nnepélyes keretek közt adták át rendeltetéséne k a korszer ű sített, villamosított és gyorsabb Pragersko – Hodos vasútvo nalat ( http://www.rtvslo.si/ ) S S z z l l o o v v á á k k i i a a Új arc a Magyar Közösség Pártjának élén A Magyar Közösség Pártjának szombati tisztújító kongresszusán Menyhárt Józsefet , a dunaszerdahelyi járási szervezet eddigi vezet ő jét választották a Magyar Közösség Pártjának elnökévé Az új pártelnök 40 éves, egyetemi oktató és közkedvelt muzsikus, a szlovákiai magyar közélet egyik színes egyénisége. A pozsonyi Komenský Egyetemen szerzett tanári oklevelet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pedig doktori tudományos fokozatot. Jelenleg a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Középeurópai Tanulmányok Karának egyik oktatójaként a dialektológia és a szociolingvisztika a kutatási területe, valamint a hivatali kétnyelv ű ség gyakorlati alkalmazásának problémaköre. Menyhárt a dunaszerdahelyi Kic si Hang versénekl ő csoport alapító tagja. Jelenleg az MKP Nagyszombatmegyei képvisel ő je. A márciusi képvisel ő házi választásokon a több mint 20 ez er preferenciaszavazatot kapott … ( http://nol.hu/ ) Szelektív nemzetpolitika Ú j elnököt választott a szlovákiai Magyar Közösség Pártja. Menyhárt József új elnökre nem kis feladat vár, neki kellene visszaszereznie a 2010ben elveszített parlamenti mandátumokat. A magyar kormány „ jottányit sem enged ”, továbbra is csak az MKPt tekinti magyar pártnak, Bugárék „ vegyes pártja ” kiközösített marad. Erdélyben T ő kés László kegyvesztettsége véglegesnek t ű nik Menyhárt Józsefet választotta elnökévé a Magyar Közösség Pártja (MKP) szombati érsekújvári tisztújító kongresszusa. Eredetileg, a területi szervezetek ajánlásai alapján négy jelölt – a márciusi választás után lemondott volt elnök, Berényi József , Ő ry Péter , Bárdos Gyula , a párt korábbi államf ő jelöltje, valamint Menyhárt – indulhatott volna, de Berényi els ő perct ő l jelezte, hogy nem kíván élni a lehet ő séggel, Bárdos még a kongresszus el ő tt, Ő ry pedig a kongress zuson lépett vissza. A párt második legfontosabb tisztségét, az Országos Elnökség (OT) vezetését Ő ry Péter szerezte meg. A tisztújításra azért került sor, mert a márciusi parlamenti választásokon az MKP újra, immár harmadik alkalommal nem tudta átlépni az öt százalékos bejutási küszöböt, a választási kudarc nyomán pedig Berényi József elnök és a teljes elnökség lemondott. Menyhárt József megválasztása után sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta, az MKP egy friss csapatot állított össze, de továbbra is etnikai alapú párt marad. Az új elnök nyitást tervez a Szlovákiában él ő többi nemzeti kisebbség irányába is, illetve a pártpolitika folytonosságának meg ő rzését, ugyanakkor nyitottabb kommunikációra készül. Menyhárt magyarmagyar párbeszédet is szeretne, mint fogalmazott, nemcsak a pártok szintjén. Mint ismert, a 2009es MKP pártszakadás után a kilépett volt elnök, Bugár Béla és több volt ismert MKP politikus új pártot alapított, a szlovák többség felé nyitó HídMost elnevezés ű formációt, amely már 2010ben parlamenti párt lett, jelenleg is az, egyben a pozsonyi kormánykoalíció része … ( http://nepszava.hu/ ) Menyhárt József az MKP kongresszusán: „ Egy vagyok közületek ” " Az elmúlt évek nem kedveztek nekünk: fogytunk, töredezetté, kishit ű vé, félszeggé váltunk " „… Egy vagyok