Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. május - Civitas Europica Centralis

2016-05-07

oldal | 10 2016. május 7. A A r r é é g g i i ó ó h h í í r r e e i i ‍ ‍ V V i i l l á á g g t t ü ü k k ö ö r r Ellenzéki koalíció jött létre Lengyelországban nyolc párt részvételével ‍ Új ellenzéki koalíció jött létre Lengyelországban " Szabadság. Egyenl ő‍ ség. Demokrácia " néven csütörtökön, az utóbbi id ő‍ ben rendszeresen kormányellenes tiltakozásokat szervez ő‍ Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) mozgalom kezdeményezésére. Az ellenzéki szövetségbe nyolc politikai párt lépett be, közülük kett ő‍ két kisebb ellenzéki parlamenti tömörülés, a Nowoczesna (Modern) párt, valamint a Lengyel Parasztpárt (PSL). Mateusz Kijows ki , a KOD vezet ő‍ je elmondta, hogy a koalíció létrehozását eredményez ő‍ találkozón a tavaly ő‍ szi választásokig az országot 8 évig kormányzó, most ellenzékben politizáló Polgári Platform (PO) képvisel ő‍ i is jelen voltak. A PO egyel ő‍ re nem döntött arról, hogy b elép­e a koalícióba, de a közeljöv ő‍ ben számítanak a válaszra - mondta Kijowski . A koalíció várhatóan május 6­án mutatja be az alapvet ő‍ céljait és feladatait magába foglaló kiáltványát. A KOD vezet ő‍ je közölte, hogy három alapvet ő‍ téma van, amely a koalíció tagjait egyesíti, ezek: az európai értékekhez való ragaszkodás, az alkotmányos rend tiszteletben tartása és a hatalom központosításával szembeni ellenállás. Az utóbbi az ellenzék szerint " rombolja a lengyel államot, ami a helyi önkormányzati szervekt ő‍ l kez dve minden szinten megnyilvánul ". Az ellenzéki koalíció tagjai május 7­re " Európában vagyunk és leszünk " jelmondattal tömegtüntetést szerveznek a‍z‍ ‍e‍u‍r‍ó‍p‍a‍i‍ ‍u‍n‍i‍ó‍s‍ ‍t‍a‍g‍s‍á‍g‍ ‍m‍e‍l‍l‍e‍t‍t‍ ‍…‍ ‍ ( http://m.ujszo.com/ ) Borul a menekültmegállapodás? –‍ Erdogan beintett az EU­nak ‍ Törökország nem hajlandó megváltoztatni a terrorizmus elleni törvényét, annak ellenére, hogy ez lenne az egyik feltétele az uniós vízumkényszer egyik eltörlésének –‍ derült ki a török elnök pénteki tévébeszédéb ő‍ l. Recep Tayyip Erdogan úgy fogalmazott az EU­val kapcsolatban: bocsánat, de mi járjuk a saját utunkat, és ti is járjátok a sajátotokat ( http://hvg.hu/ ) Pakisztáni muszlim bevándorló lesz London új polgármestere ‍ Úgy t ű‍ nik, a munkáspárti Sadiq Khan lesz London új polgármestere. A pakisztáni származású muszlim Khan apja buszsof ő‍ r volt, és 7 testvérével n ő‍ tt fel egy önkormányzati lakásban. A munkáspárti Sadiq Khan nyerte a londoni polgármesterválasztást Nagy­Britanniában –‍ írja a brit ‍ ‍ The Guardian, miután a szavazatok mintegy 90 százalékos feldolgozottságánál Khannak olyan el ő‍ nye volt a konzervatív jelölt Zac Goldsmith­szel szemben, hogy az már matematikailag beho zhatatlan. Khan a csütörtöki brit regionális parlamenti, önkormányzati és polgármester­választáson a londoni voksoknak mintegy 44 százalékát szerezte meg, míg ellenlábasa csupán 35 százalékot kapott …‍ ( http://hvg.hu/ ) Az ENSZ feloldja 1956­os iratok titkosítását ‍ Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) feloldja a Columbia Egyetemen és az ENSZ levéltárában lév ő‍ 1956­os dokumentumok t itkosítását - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztérium szombaton az MTI­nek. Az els ő‍ , az ENSZ 1956­os forradalommal kapcsolatos szerepvállalását kutató magyar történész, Nagy András május 16­án érkezik New Yorkba és kezdi meg az adatok tan ulmányozását. A dokumentumok között vannak olyanok, amelyek tartalmáról semmit sem tudni, vélhet ő‍ en vannak köztük a forradalomban részt vev ő‍ emberekt ő‍ l származó vallomások és leírások, amelyeket biztonsági okokból is titkosíthattak –‍ ismertette (nsz) Ferenc pápa elmondta eddigi legkeményebb befogadáspárti beszédét ‍ A kerítést épít ő‍ k elárulják a modern Európa atyjainak álmát, holott az emberi jo gok és a humanizmus Európájára lenne most szükség –‍ Ferenc pápa elmondta eddigi legkövetkezetesebb befogadáspárti beszédét pénteken, amikor átvette a Nagy Károly frank császárr ó l elnevezett nemzetközi díjat.

Next

/
Thumbnails
Contents