Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. április - Civitas Europica Centralis
2016-04-16
oldal | 16 2016. április 16. ,, Jó világot teremtettünk nektek, magyaroknak! ” A csehszlovákmagyar lakosságcsereegyezmény értelmében mintegy 110 ezer felvidéki magyar kényszerült elhagyni otthonát, és nagyjából 73 ezer szlovák települt át az egykori Csehszlovákiába. Arról kevés szó esik, hogy néhányan közülük – ilyenolyan okokból – de visszatértek egykori szül ő földjükre. Közéjük tartozik Zsibrita József , aki a Békés megyei Kamuton éli fele ségével nyugdíjas hétköznapjait … ( http://felvidek.ma/ ) Pozsgay Imre ravatalánál… „… álltunk több százan, de nem elegen. Mert az egész nemzet hálás lehet néki a rendszerváltoztatás békés megtörténtéért. Noha némileg vitatnám ezt a Lezsák Sándor által megfogalmazott megállapítást a búcsúztatásban, az nem vonható kétségbe, hogy Pozsgay Imre volt a kommunista Magyarországon a változás és a változtatás eddig él ő , ezután örök példája. Nem csupán amiatt, hogy a nemzetgy ű löl ő internacionalistákkal elle ntétben, nemzetben gondolkodott, hanem azért is, mert a nemzet révén újra fölfedezte a többszín ű séget, a különböz ő séget, hiszen a nemzet nem egységes, hanem egyetemes, azaz, mozaikszer ű , de bels ő köt ő dései révén alkalmas és képes az összehangolt mozgásra. A hangsúlyt erre helyezem: képes az összehangolt mozgásra. Ez a demokrácia lényege is. A nemzet erre képes, ha nem verik szét tudatosan, a társadalom is alkalmas erre, ha nem verik szét módszeresen. A Farkasréti temet ő felé közleked ő 59es villamoson talál koztam Gróh Gáspárral , aki irodalomtörténész, jelenleg Magyarország államf ő jének hivatalában dolgozik. Rövid beszélgetésünk során tett egy fontos kortörténeti kinyilatkoztatást, ami lehet, hogy felületesen értelmezve nem volt éppen hízelg ő Pozsgay Imrére , éppen a végs ő búcsúztatása el ő tt. Gáspár szerint 1945 és 1947 között egy értelmes magyarországi ember lehetett baloldali gondolkodású, de ezután csak jobboldali szemlélet ű vé válhatott. Hozzá tette: ennek ellenére nem lehet azok fölött pálcát törni, akik ezt akkor másként ítélték meg. Valóban, ez a helyes záradék, hiszen az ember él és élni akar. Ha szemléljük a felvidéki példákat, az elmúlt hetven év közélete magyar szerepl ő inek nagy része ebbe a megítélési körbe tartozik, nem csak 1950ben, hanem 1989 ut án is. Csakhogy korábban ez kényszerhelyzet volt, 1989 után erkölcsi kérdéssé vált … ” Duray Miklós ( http://felvidek.ma/ ) “… jó dolog büszkéne k lenni az ő sökre… ” “ Délutánonként néha én hozom haza nagyobbik lányom az iskolából. Míg Jázmin a holmiját pakolja, a falakon kiállított fotók közt böngészek: Nyékvárkony múltjának képei díszítik az iskola folyosóját. Köztük van (…) egy nyilatkozat arról, hogy a nyékvárkonyi szül ő k a múlt század fordulóján a magyar anyanyelv ű alsós képzést kérték gy ermekeiknek a vrakúnyi alapiskolában. „A beíratások elsején és másodikán voltak, a szül ő ket nem hívták, a gyerekek magyar iskolába jelentkeztek, amikor kérdezték ő ket, de mégis szlovákba írták ő ket; új beiratkozást akarunk, és írják a gyereket oda, ahová a szül ő akarja.” 94 szül ő nyilatkozik 175 gyermekr ő l. 1949. június 3án írunk. A második lapon a negyedik név anyai nagyanyámé. Azé a nagyanyámé, akit néhai nagyapámmal, Csörg ő Vilmossal és öt gyermekével alig három évvel korábban, 1946ban marhavagonba rak va deportáltak Csehországba. Hideg volt, télvíz ideje: Papa – ahogy gyermekei szólították – kályhát cipelt, tüzet gyújtott a vagonban… Nyolc hónapos nagynéném alatt így is keményre fagyott a pelenka; n ő vére sírva mormogta maga elé: “fázik a kezem, fázik a lábom…” Ennyit jegyez a családi legendárium. No meg azt, hogy nagyapámék a szerencsésebbek közé tartoztak: hazatérhettek Csehországból. A Magyarországra telepítettek viszont sosem jöttek vissza. A kisemberek sorsa volt az övék … ” Menyhárt József ( http://felvidek.ma/ )
