Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. március - Civitas Europica Centralis
2016-03-22
oldal | 2 2016. március 22. Orbán : Jobb szerencsét az európai polgároknak! Jobb szerencsét, mint amiben a legutolsó néhány órában európai polgároknak része volt − mondta Orbán Viktor a Modern Városok sorozat tatabányai állomásán tartott sajtótájékoztatója elején. Elmondta, a sajtótájékoztatót úgy szerette volna kezdeni, hogy „ Jó szerencsét !”, ám a brüsszeli terrorcselekmény miatt kénytelen módosítani, és mondani pár szót err ő l is. A m iniszterelnök az egész ország nevében együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, majd azzal folytatta, hogy eddig két magyar sérültr ő l van tudomása a magyar kormánynak. Hozzátette: miután a reptérr ő l semmilyen megbízható információ nincs, „ az eddig szónak van jelent ő sége, reméljük, több magyar érintett nincs; a két magyar sérültb ő l az egyikr ő l tudjuk, hogy nem súlyos a sérülése, kórházba került ”. Orbán szerint fel kell lépni a terroristákkal szemben, és az események tanulsága, hogy fokozni kell az együttm ű ködést az európ ai belbiztonsági szervek között … ( http://index.hu/ ) GEORG SPÖTTLE : EZ A MERÉNYLET AZ ISZL ÁM ÁLLAM BOSSZÚJA Georg Spöttle biztonságpolitikai szakért ő szerint Salah Abdeslam , a párizsi merényletek f ő szervez ő jének elfogása után teljes mértékben várhat ó volt, hogy terrortámadás lesz ( http://magyaridok.hu/ ) RÉTVÁRI BENCE : NYÁRON MEGSZ Ű NIK A KLIK Nyáron teljesen megsz ű nik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), jelentette be az Emberi Er ő források Minisztériumának parlamenti államtitkára az ATV Start kedd reggeli m ű sorában. Az atv.hu beszámolója szerint Rétvári Bence elmondta: a parlament tavaszi ülésszakán új szabályozást alakítanak ki, hogy szeptemberre teljesen felálljon a jelenleginél sokkal kevésbé központosított rendszer ( http://magyaridok.hu/ ) M M a a g g y y a a r r o o r r s s z z á á g g Potápi : elfogadhatatlan T ő kés László állami kitüntetésének visszavonása Tiltakozását fejezte ki a nemzetpolitikai államtitkár hétf ő n T ő kés László román állami kitüntetésének visszavonása miatt, amely szerinte jól illeszkedik a magyar tisztvisel ő k, képvisel ő k elleni fellépések sorába. Potápi Árpád János az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az elmúlt 2526 évben senki nem kérd ő jelezte meg T ő kés László kiállását és azt a bátor tettet, amelynek köszönhet ő en Temesvárott elindult a román forradalom és felszámolták az egyik legkegyetlenebb kommunista diktatúrát. Ha ez nem lett volna, ma nem beszélhetnénk demokratikus Romániáról - mutatott rá ( http://www.mti.hu/ ) Vizi E. Szilveszter visszaadja a Románia Csillaga kitüntetését Vizi E. Szilveszter , a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke visszaadja a Románia Csillaga tiszti fokozata érdemrendjét, miután Klaus Iohannis román elnök visszavonta T ő kés László román állami kitüntetését. Vi zi E. Szilveszter az MTInek hétf ő n elmondta: döntésér ő l levélben tájékoztatta Románia budapesti nagykövetét. Ebben kifejezte meglepetését és mélységes csalódását, hogy Románia államf ő je visszavonta T ő kés Lászlótól , a Románia Csillaga kitüntetést. Kitért T ő kés László romániai forradalomban játszott szerepére. Az államf ő tette azt sugallja, Ceausescu szellemiségének valamiféle rehabilitációja jelenik meg Romániában - mutatott rá Vizi E. Szilveszter . Az elnök jelezte azt is: kiváló kapcsolatokat áp olnak román kollégáikkal ( http://www.mti.hu/ ) „ A Fidesz lopta a kétharmadot " - nagyüzem a Parlamentben Újra felpörögtek az események a parlamentben. A kormány szerint óriási a béremelés, soha nem látott fejlesztés történik a köznevelésben, az ellenzék szerint csak megfélemlítik és kinevetik a pedagógusokat. A f ő téma továbbra is az oktatás volt. Vona Gábor délután ismét a vagyonáról kérdezte Orbán