Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. március - Civitas Europica Centralis
2016-03-16
oldal | 15 2016. március 16. a megegyezésr ő l egyaránt elégedetten nyilatkoztak, a megegyezést saját prioritásaiknak az adott lehet ő ségek közötti hatékony átültetéseként írt ák le, olyanként, ami egy stabil korm á ny záloga lehet. A részletek várhatóan a kés ő bbiekben látnak majd napvilágot, annyit azonban már tudni lehet, hogy a f ő bb pontok közé bekerült egy korrupcióellenes program, a jogi személyek adókulcsának 21 százalék osra csökkentése, egy hosszú távú oktatásügyi koncepció kidolgozása, a munkahelyteremtés, a stratégiai fontosságú állami vállalatok privatizációjának tiltása, valamint több az országban él ő kisebbségeket, konkrétan a felvidéki magyarságot érint ő célkit ű zés is. Utóbbiak közül a legjelent ő sebbnek a kisebbségi kultúrák finanszírozását biztosító alap létrehozását, a nyelvhasználatra vonatkozó szabályozások egybehangolását, illetve azt lehet nevezni, hogy az oktatásügyi reform során bevezetett minimális oszt álylétszám miatt bezárással fenyegetett - nemzetiségileg vegyes területen lév ő - kisiskolákra nem fog vonatkozni a kvótarendszer. A megegyezés bejelentését követ ő en a pártvezet ő k további - ezúttal személyi kérdéseket érint ő - tárgyalásra vonultak vissz a, ennek eredményeir ő l legkorábban holnap kívánják tájékoztatni a médiát. v v i i s s s s z z a a Készítette: Boér Krisztina CEC © – M INDEN JOG FENNTARTVA a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - KMS = Külhoni Magyar Sajtószolgálat - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - MR = Magyar Rádió - KMS= Külhoni Magyar Sajtószolgálat - NYEST= Nyelv és Tudomány A Figyelőben szemlézett külhoni sajtó Románia Bihari Napló , Brassói Lapok , Erdon.ro , Erdély.ma , Hargita Népe , Háromszék , Krónika , Maszol.ro , Nyuga ti Jelen , Szabadság , Transindex , Manna.ro , Erdélyi Napló , Erdélyi Riport , Központ.ro , Szatmári Friss Újság , Székelyhon.ro , Szatmári Magyar Hírlap , Romániai Online Hírhatár , Reggeli Újság , Udvarhelyi Híradó Szlovákia Új Szó , Felvidék.ma , Szabad Újság , Szabad Újság Online , Bumm.sk , Paraméter.sk , Komáromi Lapok , Hírek.sk Szerbia Magyar Szó , Hét Nap , Pannon RTV , Vajdaság.ma Horvátország Új Magyar Képes Újság , Magyar Egyesületek Szövetsége Szlovénia Népújság (Lendva) , Muravidéki Magyar Rádió Ukrajna Kárpáti Igaz Szó , Kárpátalja , KárpátInfo , Beregi Hírlap , Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség - Hírek , Kárpátalja.ma , Tiszanews Ausztria Bécsi Napló