Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. március - Civitas Europica Centralis
2016-03-01
oldal | 15 2016. március 1. kezdeményezésre, amellyel a bevándorlók kitoloncolásának feltételei t szigorították volna … ” Rónay Tamás (nszv) Valós és vélt sikerek „ Nem ígért forradalmat Robert Fico . A két év megszakítással 2006tól regnáló miniszterelnök a hétvégén úgy fogalmazott: „Folytonos a politikánk, és ezt szeretnénk folytatni. Nem lesznek meglepetések.” Ha ez így igaz, az nem túl jó hír az országnak, f ő ként, ha március 6án hajnalban azt fogják mutatni a számok, hogy ehhez a meglepetésmentes kormányzáshoz mandátuma is van. Ficóék a két kormányzati ciklusuk alatt nem teljesen vakvágányon haladtak, érdemeik is vannak, amelyeket bírálóiknak is el kell ismerniük. Ilyen például a költségvetési deficit 2,49%ra való leszorítása 2015ben, Szlovákia kisorolása a túlzottdeficiteljár á sból; a közel kétszeresére emelt EUs támogatás a jászlóapátszentmihályi atomer ő m ű leállítására; az élelmiszerbiztonság növelése; a Pol gári Törvénykönyv második Dzurindakormány óta húzódó reformja; a lakásépítési támogatások növelése; az alkalmi munkát végz ő diákok járulékmentes jövedelmi sávjának kitolása; az adózási fegyelem növelése; az áfacsalások elleni szigorúbb és hatékonyabb fell épés; nemzetközi szerepvállalás a migránsválság kezelésében … ” Kocur László ( http://ujszo.com/ ) A reális választás „ Közvéleménykutatási eredmények közzétételét a választás el ő tti két hétben tiltja a törvény. Ez ellenkezik nemcsak a modern információs társadalom elvárásaival, hanem a demokrácia szellemével és a szabad választás elvével is. A választónak joga van az info rmációhoz, különösen amikor a legnagyobb szüksége lenne rá: a választás el ő tti napokban. Olyan ez, mintha egy zajló lóverseny befutóira kellene bekötött szemmel fogadni. Ez az állapot a nagyobb pártoknak kedvez, a kisebb pártok potenciális választóit meg elbizonytalanítja. Pedig fontos lenne, ha minden demokratikus párt, amely a parlamentbe jutás küszöbén táncol, végül átlépné azt. Mert nem kizárt, hogy Marián Kotleba rossz múltat idéz ő szervezete célba ér, ami lényegesen megv á ltoztatná a politikai er ővis zonyokat. Egy nemrég közzétett felmérés szerint Kotlebáék a szlovák középiskolások körében magasan vezetnek. A választójoggal rendelkez ő k közül is sokan elhiszik, hogy a bonyolult társadalmi folyamatok kezelésének módja az egyszer ű jelszavak és a kemény kéz politikája. Két demokratikus szubjektum befutása kétséges, az egyik az SaS, a másik az MKP. Nyilván mindkett ő vel szemben akadnak fenntartások. Kifejezetten szerencsétlen, ahogyan e két párt egyes képvisel ő i az Európai Unióval kap csolatban bizonyos témákról nyilatkoznak (Brüsszellel és Amerikával való riogatás, menekültügy). Mind a programjuk, mind a politikai múltjuk alapján azonban megkérd ő jelezhetetlen, hogy demokratikus, az európai értékek mellett elkötelezett pártokról van szó , amelyek a választásnál a mérleg nyelv é t képezhetik. Kontraproduktív tehát ellenük kampányolni. Ez f ő leg az MKP viszonylatában igaz. Ha a Híd és az MKP nem folytatna egymás ellen negatív kampányt, a választók természetes szimpátiái nagy valószín ű séggel mi ndkett ő t parlamenti mandátumokhoz juttatnák. A szavazatok elveszésével való érvelésnek talán lehet alapja a szlovák pártok esetében. Ott húsz párt közül valóban csak nyolcnak – kilencnek van reális esélye, és a többi kis pártra adott szavazat ténylegesen elv eszik … ” Pet ő cz Kálmán ( http://ujszo.com/ ) Öt nap „ Még öt nap, és újra választunk, parlamentet meg kormányt, vélhet ő en ismét négy évre. A választások el ő tti hetek általában arról szólnak a kormány részér ő l, mit miért nem lehet, az utána lev ő k pedig arról, hogy a korábban hangsúlyozott „nem lehet”ekr ő l kiderül, hogy mégis lehet. A mostani választásoknak nincs különös tétje, hiszen ha a kormá ny összetétele át is alakul, a Smer marad a vezet ő er ő , Robert Ficóval a miniszterelnöki székben. Kicsit azért persze lehet izgulni az eredményeken, hiszen az ellenzéki pártok többsége vélhet ő en