Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. február - Civitas Europica Centralis

2016-02-16

oldal | 2 2016. február 16. Magyarországot a pénzügyi cs ő‍ db ő‍ l, az adósrabszolgaságból, és az adatok azt mutatják, ez sikerült, a választott eszközök jók voltak (mno) DK: Rend ő‍ rök keresték fel a pedagógustüntetés résztvev ő‍ it ‍ A Demokratikus Koalíció (DK) értesülései szerint a szombati pedagógustüntetés több szervez ő‍ jét és résztvev ő‍ jét is rend ő‍ rök keresték fel a demonstráció el ő‍ tti napon. A DK felháborítónak tartja az eljárást (mno) A kormánypárt uralta a törvénygyárat 2015­ben ‍ A 2015­ö s év törvényalkotásának legfontosabb tanulságait nézte át a Policy Solutions. Az adatokból kiderül, hogy tavaly 230 törvényt fogadtak el. A legaktívabb törvénykezdeményez ő‍ k a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint Dr. Vas Imre fideszes képvisel ő‍ voltak. Emellett azt is érdemes megemlíteni, hogy egyetlen tisztán ellenzéki kezdeményezés ű‍ törvé nyt sem fogadott el a parlament (mno) Sajá t kerekasztalt alakítanak a tanárok ‍ Civil közoktatási platformot hoznak létre kedden a tiltakozó iskolákat képvisel ő‍ Tanítanék Mozgalom alapítói –‍ tudta meg a ‍ ‍ Népszabadság. „‍ Ott mi diktáljuk a feltételeket, mi t ű‍ zzük ki a napirendeket, s mi határozzuk meg, melyek a legsürg ő‍ sebb intézkedések. Oda várjuk a kormány képvisel ő‍ it ”‍ ‍ –‍ mondta Pukli István a Népszabadságnak (mno) Sztrájkra készülnek a pedagógusok ‍ A kormány két hetet kapott arra, hogy elfogadja vagy elutas ítsa a pedagógusok követeléseit (nszv) Ünnepségsorozat az Alaptörvény tiszteletére ‍ A kormány döntött arról, hogy ünnepségsorozatot rendez az Alaptörvény elfogadásának 5. évfordulója alkalmából - olvashat ó a Magyar Közlöny legfrissebb számában. A határozat szerint a kormány az Alaptörvény elfogadása 5. évfordulójának méltó megünneplése céljából egyetért azzal, hogy ünnepi, tudományos és szakmai rendezvények formájában a 2016. év során ünnepségsorozatra ker üljön sor. Ennek érdekében felkéri az igazságügyi minisztert, hogy tegye meg az évfordulóhoz kapcsolódó rendezvények el ő‍ készítéséhez és megvalósít ásához szükséges intézkedéseket (nszv) Totális bojkottra készülnek Orbánék ellen ‍ Nemes Gábor :‍„‍ Ne adják el a lelküket " néhány odavetett morzsáért! (nszv) Börtönbe kerülhet­e Farkas Flórián ? ‍ A sokadik botrányos közgy ű‍ lés után lemond az ORÖ elnöke (nszv) Navracsics : nincs " szégyenpadon " Lengyelország ‍ Ha vita áll fenn az Európai Bizottság és Lengyelország között, az csak jogi természet ű‍ lehet - vélekedett Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felel ő‍ s uniós biztos az Országgy ű‍ lés európai ügyek bizottságának hétf ő‍ i budapesti ülésén. Hozzátette: korábban is ez volt az álláspontja, és ez is marad. Lengyelország nincs "szégyenpadon", sok más tagállamnak is van vitája jogszabályokkal kapcsolatban az Európai Bizottsággal - mutatott rá Navracsics Tibor . Megjegyezte azt i s: a bizottság Lengyelországgal folytatott vitája nem lép te át a tárgyilagosság határait (nszv) OKTATÁSI PLATFORM SOROS INTÉZETÉNEK VOLT VEZET Ő‍ JÉVEL ‍ Mindeközben a szombati tüntetésen felszólaló Mendrey László PDSZ­elnök újból arról beszélt, hogy tárgyalóasztal me llett lehet eredményeket elérni ( http://magyaridok.hu/ ) SZAKÉRT Ő‍ : MUSZLIM MIGRÁNSOK RABSZOLGÁI LETTÜNK ‍ A biztonságpolitikai szakért ő‍ szerint biztosítjuk a menekülteknek, hogy ne kelljen dolgozniuk, integrálódni pedig úgysem fognak. Mindennaposak a molesztál ások, késelések, tömegverekedések Európában , tudósít George Spöttle biztonságpolitikai szakért ő‍ nek, az ‍ ‍ M1 Ma reggel cím ű‍ m ű‍ sorában elhangzott szavairól a ‍ ‍ hirado.hu ( http://magyaridok.hu/ ) ÁDER JÁNOS MEGHÍVÁST KAPOTT AZ ENSZ VÍZÜGYI ELNÖKI TESTÜLETÉBE ‍ Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) f ő‍ titkára és a Világbank elnöke felkérte Áder Jánost ,

Next

/
Thumbnails
Contents