Kisebbségi Sajtófókusz, 2016. január - Civitas Europica Centralis

2016-01-30

oldal | 26 2016. január 30. Az RMDSZ elnöke az MTI kérdésére jogilag lehetségesnek tartotta, hogy az EMNP jelöltjei a pártidentitásukat meg ő‍ rizve kerüljenek fel a civil szervezetként bejegyzett RMDSZ jelöltlistáira. Hozzátette: Klaus Iohannis román államf ő‍ is korábban egy id ő‍ ben lehetett a Német Demokrata Fórum tagja és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke. Az RMDSZ és az EMNP vezet ő‍ inek a tárgyalásairól az EMNP külön tart sajtótájékoztatót. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a ‍ Szilágyi Zsolt: Az RMDSZ attól is elállt, amiben decemberben megegyeztünk Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: Kolozsvár, 2016. január 28., csütörtök (MTI) - Szilágyi Zsolt szerint az általa vezetett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csütörtöki tárgyalásán az RMDSZ attól is elállt, amiben decemberben már megegyeztek. Az EMNP elnöke azt követ ő‍ en tartott sajtótájékoztatót, hogy a két politikai alakulat a júniusi önkormányzati választásokon való együttm ű‍ ködés lehet ő‍ ségeir ő‍ l tárgyalt. Elmondta, decemberben megegyeztek abban, hogy a marosvásárhelyi el ő‍ választások nyertesét, az RMDSZ­es Soós Zoltánt a három erdélyi magyar párt közös jelöltjeként mindhárom párt logójával indítják el a választási versenyben. Az RMDSZ viszont most már ahhoz ragaszkodi k, hogy Soós Zoltán független jelöltként vegyen részt a választáson. Szilágyi Zsolt megalapozatlannak tartotta az RMDSZ állítását, mely szerint a választási törvény nem teszi lehet ő‍ vé a kisebbségi szervezetek számára a koalíciók megkötését. Hozzátette , a törvény vitatott paragrafusa érvényben volt a két korábbi választ á son is, és nem jelentett akadályt például a Német Demokrata Fórumnak abban, hogy Temesváron román pártokkal szövetkezve induljon az önkormányzati választásokon. Szerinte a törvénycikkel yre való hivatkozással az RMDSZ csupán kibúvót keres az összefogás alól, és a pártérdeket próbálja érvényesíteni a közösségi érdekkel szemben. Kijelentette: pártja tartja magát ahhoz, hogy Marosvásárhelyen Soós Zoltánt támogassa, a csütörtöki megbeszél és után azonban arra készül, hogy Erdély más településein önállóan állítson polgármesterjelölteket és önkormányzati jelöltlistákat. Az EMNP elnöke emlékeztetett rá: pártja korábban közös választási párt bejegyzését javasolta. Érzékelvén az RMDSZ eluta sítását, a csütörtöki tárgyaláson azt javasolta, hogy koalíciós jelöltlistákkal er ő‍ sítsék a képviseletet azokban a megyékben, ahol kisebbségben van a magyarság. Amikor az RMDSZ ezt is elutasította, akkor azt javasolták, hogy egyezzenek meg: hol nem indítan ak jelölteket egymás ellen. Az RMDSZ viszont ezt sem fogadta el. Szilágyi komolytalannak tartotta az RMDSZ javaslatát, hogy a szövets é g listáira kerüljenek fel az EMNP jelöltjei. Úgy vélte: nincs garancia arra, hogy az RMDSZ színeiben megválasztott EMNP­je löltek meg ő‍ rizhetnék politikai identitásukat. Szerinte az RMDSZ bármikor leválthatná ő‍ ket az önkormányzati tisztségekb ő‍ l, és a saját jelöltjeit küldhetné helyettük. Az EMNP kolozsvári sajtótájékoztatóján részt vev ő‍ Bereczki Ferenc, a Maros megyei szer vezet elnöke úgy vélekedett, hogy Marosvásárhelyen az a furcsa helyzet alakult ki, amikor az EMNP küzd azért, hogy az RMDSZ­es Soós Zoltán megnyerje a polgármester­választást, a közös jelölt saját pártjának az országos vezet ő‍ sége viszont akadályozza ezt. E gyértelm ű‍ nek tartotta ugyanis, hogy Soósnak akkor lehetnek esélyei, ha koalíciós jelöltként indul, és a magyar pártok az önkormányzati testületbe is koalíciós listát neveznek be. Szilágyi Zsolt az MTI kérdésére elmondta, a csütörtöki tárgyaláson csak abban tudtak megegyezni, hogy mindkét félnek fontos a magyar választók mozgósítása az önkormányzati választásokon. Hozzátette: a tárgyalás anélkül fejez ő‍ dött be, hogy újabb tárgyal á si fordulóról egyeztek volna meg. ‍ ‍ v v i i s s s s z z a a ‍ Semjén: 750 millió a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programra Budapest, 2016. január 29., péntek (MTI) - A kormány 750 millió forinttal támogatja a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programot - jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felel ő‍ s miniszterelnök­helyettes pénteken Budapesten. Semjén Zsolt a tematikus év nyitókonferenciáján elmondta: a program célja, hogy gazdaságilag meger ő‍ södjön a magyarság a külhoni területeken. További célként jelölte meg, hogy emelkedjen a magyar munkavállalók száma és azon vállalkozóké, akik magyar munkavállalókat alk almaznak, valamint, hogy minél nagyobb vagyon összpontosuljon magyar kézben.

Next

/
Thumbnails
Contents