Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. december - Civitas Europica Centralis
2015-12-18
oldal | 5 2015. december 18. Jó évet zárt a Székelyföld 50 legnagyobb vállalata Jó évet zárt 2014-ben a Székelyföld ötven legnagyobb árbevételű cége: 4,9 százalékos, vagyis 666 millió lejes bővüléssel összbevételük meghaladta a 14 milliárd lejt – derül ki az Omnibus online termék- és szolgáltatáskereső honlap rangsorából (http://www.kronika.ro/) Román nem a kézdivásárhelyi Wass Albert utcára A kézdivásárhelyi Wass Albert utca ellen tiltakozik a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma. A magyarellenes szervezet azt követeli a kézdivásárhelyi önkormányzattól, hogy vonja vissza vonatkozó novemberi határozatát (http://www.kronika.ro/) Közös listát kér az EMNP Kolozs megyében Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) továbbra is nyitott az RMDSZ-szel való egyeztetésre a koalíciós listák kialakításáról Kolozsváron és Kolozs megyében – jelentették ki a néppárt helyi képviselői a csütörtöki, évértékelő sajtótájékoztatón. Soós Sándor, az alakulat megyei elnöke emlékeztetett: legutóbb az augusztusban lezajlott Kolozsvári Magyar Napok alkalmával tárgyaltak a szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőivel, azóta azonban az RMDSZ elzárkózott az egyeztetéstől (http://www.kronika.ro/) Szülőföldön magyarul: az először pályázók is megkapják a támogatást Lezárult a Szülőföldön magyarul elnevezésű program keretében a támogatások kifizetése azoknak, akik az előző évben is sikeresen pályáztak. Csütörtöktől kezdődik el az első alkalommal pályázók értesítése (http://www.kronika.ro/) Orosz „rakétafenyegetés” Romániának A Romániában pénteken hadrendbe álló rakétavédelmi rendszer nem az Orosz Föderáció ellen irányul, csupán védelmező pajzs egy olyan világban, amelyben a nem állami jellegű szereplők biztonsági szempontból egyre aggasztóbbá válnak – jelentette ki csütörtökön Lazăr Comănescu külügyminiszter (http://www.kronika.ro/) Forradalmi évfordulók Bukarestben Klaus Johannis elnöksége visszalépést hozott a kisebbségi jogok érvényesítése terén (nszv) Vicces kedvű polgármesterektől mentik a székely zászlót Hargita megye nem kisajátította a székely zászlót, hanem megakadályozta a kisajátítását – állítja Borboly Csaba elnök. A Hargita megyei tanács múlt pénteken döntött arról, hogy a megye zászlajának nyilvánítja a székely zászlót (nsz) EMNP: tartalmas évet zártunk Sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt év történéseit tegnap Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnöke és Fancsali Ernő, az EMPN kolozsvári szervezetének elnöke. Beszámolójukból kiderült: tartalmas évet zárt a néppárt Kolozs megyében és Kolozsváron, 2015 a felkészülés és a munka éve volt. Soós Sándor, az elmúlt időszak eseményeit számba véve, beszámolt a néppárt néhány lebonyolított programjáról (http://www.szabadsag.ro/) Elfogadták a 2016-os költségvetést A parlament megszavazta szerdán a 2016. évi állami költségvetést, amely szerint Romániának 2,95 százalékos államháztartási hiánya lesz jövőre. A parlament nagy többséggel támogatta a büdzsét, 309 honatya szavazott mellette, 13-an ellene. Az állami költségvetés 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel és 0,5 százalékos fogyasztói áremelkedéssel számol. Dacian Cioloş miniszterelnök korábban kifejtette, a Ponta-kormánytól örökölt tervezet jelentős részét átvették, és a korábbi, béremeléseket előirányzó törvénymódosításokon sem változtattak (http://www.szabadsag.ro/) Johannis: a politikai osztálynak meg kell újulnia Az idei esztendő a normalitás helyreállításának éve volt, 2016-ot pedig a demokratikus intézményekbe vetett bizalom visszaszerzésének kell szentelni – hangoztatta Klaus Johannis államfő szerdán, mandátuma első évének mérlegéről tartott parlamenti beszédében. Felidézte: megválasztásakor „másfajta