Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. december - Civitas Europica Centralis

2015-12-09

oldal | 12 2015. december 9. kiképz ő‍ ket, akik a kurd pesmerga harcosokat készítik fel az Iszlám Állammal (IS) való leszámolásra. A katonák a kurd regionális kormányzat hadseregének tagjai. Akik kel a török kormány most éppen barátságos viszonyban van –‍ egyebek között közös k ő‍ olajüzleteket bonyolítanak. (Ez nem az a k ő‍ olaj, amelyet Vlagyimir Putyin orosz elnök ismeretei szerint az IS is török területen értékesít.) Egy másik hír szerint az egymilli ós Moszul elleni csapásra készülnek az iraki központi kormány csapatai is. Ő‍ ket amerikai trénerek készítenék fel arra, hogy visszafoglalják a nagyvárost, amelyet oly szánalmasan, fegyvereiket hátrahagyva adtak a dzsihadista martalócok kezére. A jelek szeri nt valami megmozdult: intenzívebbé lett a légitámadások sorozata az IS (és más szíriai hadvisel ő‍ k ellen), s talán szárazföldi csapást is mérnek a több tízezer f ő‍ s hader ő‍ re. Moszul visszafoglalása nagyobb diadal lenne Rakka bevételénél, hiszen ez egy valami re való város, amely az IS államiságának a bizonyítéka. Több jel is mutat erre: ilyen a brit –‍ amerikai akció, amellyel kivégezték az IS egyik hóhérát, Dzsihadi Johnt . Persze maradt még elég hóhéruk. Barack Obama legutóbbi beszédében is több volt az eltökélt ség az IS­s‍e‍l‍ ‍v‍a‍l‍ó‍ ‍l‍e‍s‍z‍á‍m‍o‍l‍á‍s‍r‍a‍ ‍…‍ ”‍ ‍ ‍ ‍ Miklós Gábor (nsz) Az EU és a címkézés ‍ „‍ Izraelben a politikai spektrum mindkét oldalán elképedve fogadták azt a döntést, amely arra kényszeríti az európai import ő‍ röket és viszonteladókat, hogy az izraeli telepekr ő‍ l származó árukat új, kötelez ő‍ jelöléssel lássák el. A döntés csak Izraelt érinti, ilyesféle címkék egyetlen másik vitatott terület termékeire se kerülnének rá. E lépés hatására gyökeresen m egváltozhatnak a kapcsolataink, sajnos nem el ő‍ nyükre. Európa Izrael els ő‍ számú kereskedelmi és üzleti partnere. Országunk az európai partnerek szövetségese a Közel­Keleten, ahol oly sok nehéz­séggel találkoznak. Mindennél fontosabb azonban, hogy országaink jöv ő‍ jét ugyanazon humanista eszmék szellemében képzeljük el. E rokonságra alapozva az elmúlt hónapokban több sikeres diplomá­ciai találkozó is lezajlott Izrael és az EU között. Benjamin Netanjahu miniszterelnök a nyár el ő‍ tt kétszer is találkozott Federica Mogherini külügyi és biztonságpolitikai f ő‍ képvi sel ő‍­asszonnyal Jeruzsálemben, majd New Yorkban. Szeptemberben pedig Izrael miniszterelnöke Jeruzsálemben fogadta Donald Tuskot , az Európai Tanács elnökét …‍ ”‍ ‍ ‍ ‍ Ilan Mor (nsz) Egyre több a baj a Hóman­szoborral ‍ Szobor egy antiszemita értelmiséginek címmel közölt tudósítást a tervezett Hóman­szobor körüli polémiáról a ‍ ‍ Le Monde honlapja. A francia balliberális lap szer int miközben Magyarország nagyon alaposnak mutatkozik a sztálini korszak feldolgozásában, nagyon engedékeny azokkal szemben, akik kollaboráltak a hitleri Németországgal, és támogatták annak antiszemita politikáját. Ennek jele, hogy Hóman Bálint egykori köz oktatási és kultuszminiszter születésének 130. évfordulóján Székesfehérváron terveznek szobrot állítani. A történészre els ő‍ sorban a zsidóüldözés ádáz értelmiségijeként emlékezik a történelem - hangsúlyozta a lap, amely kitért a Zsidó Világkongresszus és a Szépírók Társaságának a szo b‍o‍r‍á‍l‍l‍í‍t‍á‍s‍ ‍e‍l‍l‍e‍n‍i‍ ‍t‍i‍l‍t‍a‍k‍o‍z‍á‍s‍á‍r‍a‍ ‍…‍ ‍(‍n‍s‍z‍v‍)‍ Szobrok ‍ „‍ Nem tudni, Adolf Hitler szerette­e Eva Braunt , de mivel a Vezér szerepéhez méltatlannak gondolta A Feleséget, ezért hát szeret ő‍ ként eldugta a nép el ő‍ l, csak az utolsó pillanatban, közös öngyilkosságuk el ő‍ tt vette feleségül. Mint egy úriember. Kétségeink vannak afel ő‍ l, hogy a Führer kedvelte­e az embereket, csak abban lehetünk biztosak, hogy a farkaskutyáját, Blondit, imádta . Joseph Goebbelsnek hat gyermeke volt Magda Goebbelst ő‍ l , feltételezhetjük, szerette a gyerekeit, de ez nem fogta vissza, hogy 1945. május 1­én, este 8 után a cianidos kapszulát át ne haraptassa velük, miel ő‍ tt öngyilkos lett, amúgy sokszor megcsalt feleség ével együtt. Melyik énjük érdemelne szobrot? Magyarországon 2015­ben azon folyik a vita, hogy volt­e akkora tudós­történész Hóman Bálint , a Horthy­korszak emblematikus kultuszminisztere, hogy az elmossa azt a meghatározó szerepet, amit a zsidótörvények kez deményezésében játszott. Elfeledheti­e az utókor az asszimilácót tagadó német asszimiláns

Next

/
Thumbnails
Contents