Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. november - Civitas Europica Centralis
2015-11-05
oldal | 15 2015. november 5. cselekv ő , lokálpatrióta képvisel ő kre, a választók bevonásával és ösztönzésével, tehát alulról létrehozott új képviseleti rendszerre van szükség. Szerintem ez a válasz az ellenzék sokat emlegetett válságára és azokra a kérdésekre is, amelyek az Orbánrendszer lebontásának mikéntjét firtatják. A magyar politikai rendszert csak így lehet megújítani.” Kész Zoltán nyilvánvalóan téved. Ő a képvisel ő ségét nem annak köszönheti, hogy a veszprémi választókerületben t ő le várták volna a helyi érdekek képviseletét. Ő maga is tudta ezt, hiszen kampányának f ő jelszava az volt: „Bontsuk le a kétharmadot”. Ez pedig nem helyi, hanem országos ügy … ” Bauer Tamás (nsz) Vicces fiú ez a Viktor - Brüsszeli gyors Dr. Ujhelyi István , az MSZP európai politikusának írása „ Vicces fiú ez a Viktor . Sajtóértesülések szerint a magyar kormányf ő az egyik EUcsúcson azzal poénkodott többek füle hallatára, hogy a visegrádi országok némelyike bizony kiléphet az Unióból. Ez lenne a „Vrexit”, ahogyan azt Robert Fico szlovák miniszterelnökkel kedélyesen megállapították. Orbán mindig ismert volt jó humo ráról: emlékszünk még, amikor azt ígérte, hogy megvédik a magánnyugdíjakat, amikor azt mondta, hogy ő bizony még sohasem hazudott, vagy amikor önmagát és Kövér Lászlót radikális liberálisként jellemezte a rendszerváltás idején. Jó vicc volt mindegyik … ” (n szv) Kim Lane Scheppele : " a kritika egyaránt egyedi és általános " Az amerikai álláspont nem függ attól, ki vezeti éppen az amerikai nagykövetséget - írta a lapunknak emailben adott interjújában Kim Lane Scheppele . A Princeton Egyetem alkotmányjogász professzora szerint a magyar kormány aligha kifogásolhatja, amikor az Egyesült Államok azt teszi, amit kifejezetten engedélyez számára több nemzetközi megállapodás, azaz hogy felügyeli a demokratikus intézményrendszer állapotát és az emberi jogok érvényesülését Magyarország on. A kritikák ráadásul jogosak „… Nem hiszem, hogy ez a kritika új, vagy hogy különleges oka lenne, hogy most jött. Szinte minden, ami a nagykövett ő l a múlt héten elhangzott, az amerikai kormány részér ő l már korábban is megfogalmazódott. Ő ismételten csak nyilvánosságra hozta, amit az amerikai kormány eddig is gondolt - ebben biztos vagyok. De a magyar kormány az utóbbi id ő ben megprób ált azzal érvelni, hogy az Egyesült Államok most elégedett Magyarország demokratikus voltával, mert az amerikai tisztvisel ő k a közelmúltban hallgattak, így nem tették rendszeresen egyértelm ű vé, hogy az Egyesült Államok álláspontja ugyanaz, mint annak idejé n, amikor André Goodfriend ideglenes ügyviv ő volt ott. Az amerikai álláspont nem függ attól, ki vezeti éppen az amerikai nagykövetséget. Most a nagykövet ezt világossá tette … ” (nszv) Az utca h angja „ Gy ő zött a „mondjon le!” Bukarestben, Victor Ponta román miniszterelnök tegnap úgy döntött, „legjobb most az utca hangjára hallgatni” és benyújtotta lemondását. Az "utca" a szombati diszkótragédia miatt követelte a kormány, a kormányf ő és a kerületi polgármester, s ő t id ő nként a teljes politikai osztály lemondását, gyilkosoknak nevezve ő ket. Az évek óta dübörg ő korrupcióellenes harcba belerészegült Romániában ugyanis hovatovább már nincs olyan nemkívánatos esemény, amelyért ne közvetlenü l a politikumot tenné felel ő ssé a közvélemény és a média. Az eddig már 32 halálos áldozatot valamint még nagyon sok kritikus vagy súlyos állapotban lév ő sérültet követel ő iszonyatos t ű zvészt nyilván a korrupció tette lehet ő vé. A szabálytalanul m ű köd ő szóra kozóhelyek tömkelege azt bizonyítja, hogy pénzzel minden megvásárolható – mind a m ű ködési engedély, mind az, hogy a felügyeleti szervek hunyjanak szemet a hiányosságok fölött. De hogy ez csak, vagy els ő sorban a politikai vezetés felel ő ssége lenne, azt kétl em. Minden bizonnyal a kormányf ő és a kormány lemondását k ö vetel ő tüntet ő k között is szép számban akadt olyanok, aki néhányszor alacsonyabb szint ű hivatalnokok lefizetésével intézték „gyorsabban, egyszer ű bben és olcsóbban” ügyeiket. Ponta lemondását érezhe tik a népakarat gy ő zelmének, de mindaddig, amíg a lakosság csak kizárólag