Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. november - Civitas Europica Centralis
2015-11-26
oldal | 13 2015. november 26. aki először tisztelte meg jelenlétével az Erdélyben megtartott magyar tudomány napját … (http://www.eme.ro/) Ki akar itt letelepedni? Török Ádám az Akadémia kutatásairól A menekültek Európába áramlása nem áll le, talán még csak nem is mérséklődik ebben az évtizedben – állapította meg a Magyar Tudományos Akadémia munkacsoportja, amely a Belügyminisztérium felkérésére a korábbi, 2012-es kutatás anyagait felhasználva végzett elemzést az elmúlt két évben jelentős átalakulást mutató migráció folyamatairól. A nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a magyar gazdaság számára is lehet előnyös, ha a munkaerőpiacra menekültek kerülnek, miközben jól tudjuk, hogy a kormány nem akar a mienktől eltérő kultúrájú csoportokat az országba fogadni. Az akadémiai munkacsoport vezetőjét, az MTA főtitkárát, Török Ádámot kérdeztük „…a Belügyminisztérium felkérését mi nem politikai, hanem szakmai jellegűnek tekintettük. Az Akadémia kutatói az emberfolyam származási országait, elindulásának okait, útját és céljait próbálták feltárni. Ezenkívül valamiféle elképzelést igyekeztünk kidolgozni arról, hogy egy nagyobb tömeg fogadása hogyan szolgálhatná az ország hasznát. 2010 után egyébként már végeztünk hasonló kutatásokat, és megállapítottuk: a kínaiak, a vietnamiak vagy az arab világból érkezők nemcsak jól megtalálták a helyüket a magyar társadalomban, hanem körükben az átlagnál nagyobb a vállalkozó kedv, alacsonyabb a munkanélküliség. Kivéve talán a balkáni menekülteket, tehát az albánok és a koszovóiak beilleszkedését, amit nehezebbnek éreztünk …” (www.168ora.hu) Félmilliárdos kutatási forrás a Miskolci Egyetemnek A Miskolci Egyetem összesen hat kutatási területen több mint félmilliárd forint értékű közvetlen kutatási-fejlesztési és innovációs forráshoz jut az Európai Unió által meghirdetett H2020 pályázati keretprogramból. A hat program összértéke meghaladja a 4 milliárd forintot, a Miskolci Egyetem kettőben konzorciumvezető. A kutatási projektek 14 nemzetközi szinten is jegyzett partnerintézménnyel együtt, közösen fogják megvalósítani. A sikeres pályázati részvételeknek köszönhetően a Miskolci Egyetem hallgatói közvetlenül is bekapcsolódhatnak az európai kutatói tudásáram folyamatába (http://www.lokal.hu/) V V é é l l e e m m é é n n y y , , p p u u b b l l i i c c i i s s z z t t i i k k a a , , i i n n t t e e r r j j ú ú , , b b l l o o g g 2 2 Az előítéletek fogságában Gábor György: Európa illiberális lehet A vallásfilozófus professzor szerint a nyugati világ fogalmaival próbáljuk értelmezni az iszlámot, csakhogy a demokrácia politikafogalma nem exportálható az iszlámra. Persze az iszlám sokféle, akár a kereszténység. A baj ott kezdődik, ha valakik a hitüket univerzálissá és kizárólagossá akarják tenni, ha a missziós tudatuk militánssá válik. Gábor György arról is beszél: már most megváltozott Európa „…A hit fő forrása inkább a bizalom. A hívő ember kezében tartja a könyvet, amelyre az van ráírva: Biblia. Vagy: Korán. Racionálisan nem lehet igazolni – cáfolni sem –, hogy a „szent írás” Isten kinyilatkoztatása. Csakis a hit, a bizalom alapján fogadjuk el ezt. Persze nem arról van szó, hogy a hívő ember butuska, aztán majd tudással megokosodik. A hitünk révén egyszerűen másként viszonyulunk a világhoz. A racionális gondolkodásban érvek és ellenérvek ütköznek. Diskurzus folyik. Ám a hit esetében milyen érvet is sorolhatnánk, hogy nem a Korán az Isten kinyilatkoztatása, hanem a Biblia, vagy ellenkezőleg? Tudatlanságunk gyönyörű manifesztációja, hogy egyesek arról beszélnek: a Korán a muszlimok bibliája, a 2 a rovatban idézett írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztők álláspontját