Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. október - Civitas Europica Centralis

2015-10-05

oldal | 10 2015. október 5. hajtott végre: muszlim színes bőrű emberek, akiket kibombázott, elüldözött saját országuk, akiket nem fogadott be egyetlen gazdag öböl menti emírség, se a szunnita, se a síita közösségek, akik nem láttak reménységet diktatúrákban és illiberális demokráciákban, s a szabadságot, biztonságot a „Nagy Sátán” zsidó-keresztény civilizációban keresték és találták meg. Nem az IS vezetőinek vagy Aszadnak, a mekkai vagy a teheráni imámoknak a képeivel járkálnak a libanoni vagy jordániai, török vagy pakisztáni menekülttáborokban, hanem Angela Merkelével, „Angyalka”, „Merkel anya” reményt adó képeivel. Akár Willy Brandt, ahogy térdel a legyilkolt varsói zsidók emlékművénél … Európa a nem döntés, a határozatlanság, a mindenki harca mindenki ellen után a közös döntések felé tapogatózik. Már mindenki tudja, hogy a nemzeti egyéni döntés ideje elmúlt, még ha a közösben bizonytalan is. Az élet utolérte az Európai Bizottság májusi javaslatát: lesznek nemzetközi ellenőrző pontok, lesz segítség a menekülttáboroknak, lesz szabályozott befogadás/elutasítás. Másrészt a hitelező, erős Északnyugat-Európa kezdi fölismerni, hogy az adós és gyenge Délkelet-Európával szolidaritást kell vállalnia gazdasági átalakításuk ügyében, hogy szolidaritást kapjon cserébe menekültügyben. Európa szegényebb népeinek száján a szó a gazdagabbakhoz: ne (csak) a távoli menekültekkel, hanem velem, közeli szegénnyel foglalkozz! Most kell megtalálni a pontos mértéket. Magyarország haldoklik. Nincs fájdalmasabb, mint amikor egy országba nem vágyik senki. Amikor a benne élők is elvágyódnak. Amikor egy ország kormánya ellenségévé teszi nemcsak a körülötte lévő öszszes többit, de több mint egymilliárd muzulmánt. Amikor a magyarok istene a szívtelenség és a gyűlölség istenének látszik. Amikor a hatalmasok a nyomorultak és kisemmizettek nevében védik a hatalmukat és a gazdagságukat. Amikor az erdélyi költő, Markó Béla, fájdalmában és elkeseredettségében ezt üzeni: „Kicsi országban kicsi falu, / kicsi ház, kicsi asztal, kicsi kenyér? / Nekünk sem elegendő? / Akkor hát mi legyen? / Égigérő kerítés legyen? / Valahol a felhők között, / kerítés tetején üldögél a mindenható, / elgondolkozva lógatja a lábát, / nem látszik innen lentről / se bőre színe, se szeme vágása. / Ugye nem lövitek le az Istent?””

Lengyel László (nsz) Együtt mindent lehet  „Néder Panni vagyok. Európai. Fehér. Nő. Színházrendező. Valahány százalékban zsidó. Ha videót küldök Orbán Viktornak, egyes kommentelők szerint zsidó kurva. Ha a Nyugatinál szabályosan átkerekezem, s emiatt csak kicsit később tudnak lekanyarodni, az autóból kiüvöltők szerint hülye kurva. Névadó nagyapám homoszexuális volt. Nagymamám lányanya. Apám állami gondozott. Én, ha úgy vesszük, megélhetési bevándorló vagyok. Berlinben (is) élek, ahol a felsorolt tények egyike sem túlzottan érdekes. Szerda van. Ki tudja, mi lesz szombatig. Kinyitom a „köztünk élnek” oldalt, nehogy túlzottan elragadjon a hév, hogy milyen

jó fej mindenki. Igen, a kis értelmiségi közegemben valóban az. Segít, ahol tud, takarót visz, fuvaroz, szervez, dokumentál, ír, önkénteskedik. Megosztja személyes történeteit. Ezek teszik valamivel átélhetőbbé a szerencsétlen emberek kiszolgáltatottságát, nem pedig a „menekültek”

gyűjtőszó, amely mögött sunyi terroristacsordát sejt a gondosan előkészített gyűlöletkampánnyal és antihumánus, ócska szövegekkel megvezetett átlagember …”

Néder Panni (nsz) Az ellenségkeresés mérnökei

3  „Kelet-Európa zártságra nevelt népei sokkal jobban félnek minden ismeretlentől. Elképzelhető, mit írt volna az önmagát nyilván civilizált magyar embernek tartó illető – aki egészen biztosan még most is orrba-szájba a csehek és szlovákok szemére hányja, hogy annak idején en bloc háborús bűnös tetveknek minősítették a csehszlovákiai magyarokat –, ha a menekültek odanyilatkoznak, hogy ők bizony Szlovákiában, sőt a Csallóközben szeretnének élni ... minden idegenségtől, minden ismeretlentől, váratlan eseménytől nagyságrendekkel intenzívebben viszolyognak, mint azok, akik szabad, demokratikus közegben szocializálódtak. Nagyjából ezért élik meg oly sokan Kelet-Közép- Európában mintegy apokalipszisként, de 3 a cikk teljes terjedelmében a HVG hetilapban olvasható