Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. október - Civitas Europica Centralis
2015-10-12
oldal | 7 2015. október 12. Ankara: a kormány az Iszlám Államot, az ellenzék Erdogant gyanúsítja Törökország az Iszlám Államot gyanítja a szombati ankarai kettős robbantás mögött, míg Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök ellenzéke a kormányt teszi felelőssé a több száz áldozatot követelő merényletekért. Habár a szombatit tartják a legvéresebb terrortámadásnak a török történelemben, a háromnapos nemzeti gyász után folytatódni fog az egyre durvuló választási kampány. Vasárnap reggelre a miniszterelnöki hivatal közlése szerint 95-re emelkedett a szombat kora délután a török fővárosban elkövetett ankarai terrorcselekmények halálos áldozatainak száma, de az ellenzék szerint a nap folyamán azonosított emberekkel együtt ez a szám valójában meghaladja a 120-at. Hivatalosan 246 sebesültet még ápolnak, közülük 48-an súlyos sérültek. Az áldozatokra emlékezve és az országot folyamatos tragédiákba sodró politikai és etnikai széthúzás ellen ma több ezeren vonultak fel Ankara szívében (nsz) Együttműködhetnek a riválisok Közeledés Moszkva és Washington között a szíriai fellépés kapcsán (nszv) Szociáldemokrata diadal Bécsben Az Osztrák Szabadságpárt nagy fölénnyel nyert a a bécsi regionális választáson (nszv) Ferenc pápa Törökországért imádkozott "A merénylet védtelen embereket vett célba, akik a békéért vonultak az utcára." (nszv) Bent tartanák Nagy-Britanniát az Európai Unióban A konzervatív párti Sir John Major, valamint a Munkáspárt két legutóbbi miniszterelnöke, Tony Blair és Gordon Brown is csatlakozik (nszv) A Gazprom újra szállít földgázt Ukrajnába A Gazprom három hónapnyi szünetet követően újra szállít földgázt Ukrajnába ( http://www.karpatinfo.net/ ) Deli: Az uniós elvárásokat már nem ultimátumként kezeli a szerb fél Az Európai Parlament és a szerbiai parlament küldöttségéből álló EU– Szerbia Stabilizációs és Társulási Közös Parlamenti Bizottság múlt heti strasbourg-i ülésén megfogalmazott nyilatkozata szerint „üdvözlik azokat a jelentős lépéseket, amelyeket Szerbia tett az első tárgyalási fejezetek megnyitása érdekében, s arra bátorítják a szerbiai hatalmat, hogy folytassák a reformokat”. Ezzel egyidőben a bizottság felszólított az EU-tagállamokat, támogassák a tárgyalási fejezetek megnyitását az év végéig. “A találkozó a nyílt párbeszéd jegyében zajlott, a nyilatkozat szövege pedig kiegyensúlyozott és tartalmazza a mindkét fél számára fontos elemeket”, nyilatkozta az újvidéki Dnevniknek Deli Andor, a parlamenti bizottság uniós tagja. “Mindeközben nem csak a mi közös várakozásunk az, hogy az év végéig megnyíljanak Szerbia csatlakozási tárgyalásainak első fejezetei, hanem az az általános nézet, hogy ez meg is fog történni, mert ezt a szerb kormány erőfeszítései megérdemlik. Egyébként az Európai Bizottság is ilyen irányú ajánlást tett, s most még az Európai Tanácsnak kell ‘zöldfényt’ adnia”, tette hozzá Deli ( http://www.vajma.info/ ) Ha Fico tényleg benyújtja a panaszt az EU ellen, kizárhatják A Smer európai pártcsaládja, az euroszocialisták nem nézik jó szemmel sem a terveit, sem a kijelentéseit. Az Európai Szocialisták Pártja (PES) pénteken nem döntött arról, felfüggesztik-e a Smer tagságát, ellenben megvárják, hogy a kormány valóban benyújtja-e panaszát az EU menekültkvótái ellen. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a Smernek két forduló sem volt elég arra, hogy elsimítsa ezt az ügyet az európai pártcsaládjánál. A PES emellett ait is figyelni fogja, befogadjuk-e azokat a menekülteket, akiket kell. Az euroszocialisták vezetője, Gianni Pitella szóvivője, Jan Bernas a Denník N-nek nyilatkozott arról, hogy Fico legutóbb tagadta, hogy ő mondta volna azokat az iszlámellenes kijelentéseket, mint amivel vádolják. "Most majd meglátjuk, hogy a kormány megteszi-e a panaszt az EU ellen, majd az alapján döntünk. Fico azonban a szocialisták előtt nem állította, hogy valóban benyújtja a panaszt" - fogalmazott Bernas (parameter.sk)