Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. szeptember - Civitas Europica Centralis
2015-09-03
oldal | 8 2015. szeptember 3. Molnár Imre az emléktábla megkoszorúzása után honlapunknak nyilatkozva elmondta, Pozsony és Pozsonyligetfalu különösen szomorú helye a magyar történelmi emlékezetnek. „Ez a terület adott örök nyughelyet az első világháborúban itt lévő katonai kórházban és járványkórházban sebeikbe és betegségükbe elhunyt számtalan magyar honvédnek, akiknek emléke ma már csak halványan él az utódok emlékezetében. A második világháború után pedig itt haltak kegyetlen kínok közt vértanúhalált a magyar munkaszolgálatos honfitársaink, akik ártatlanul szenvedték el a rájuk mért büntetést, és a háború után, amikor már mindenki a békében reménykedett, magyarok, németek és szlovákok százait is itt, ezeken a helyeken végezték ki a magukat győztesnek, és ezzel élet-halál urának tartó akkori hatalom emberei" – fogalmazott az intézetigazgató ( http://www.felvidek.ma/ ) Most derült ki, melyik miniszterünkre nézhetünk még egyáltalán emberként Számos civil gyűjtés és akció indult a menekültek megsegítésére. Rengetegen viszik el szervezett módon az emberek által felkínált adományokat Budapestre vagy táborokba, illetve oda, ahol tömegesen tartózkodnak a menekültek. A Denník N a Fico-kormány minisztereit szólította meg a szerdai kormányülés után. Arra voltak kíváncsiak, hogy ők maguk személyesen segítenének-e a menekülteknek (parameter.sk) Kotleba gyásznapként tekint a Szlovák Nemzeti Felkelésre A második világháborúban a partizánok a németek és Tiso elleni felkelés volt az SzNF (parameter.sk) MENEKÜLTEK - Híd: Hagyjon fel a Fico-kormány a szándékos félelemkeltéssel! A Híd elnöksége nyilatkozatot fogalmazott meg a migránskérdés kapcsán (parameter.sk) U U k k r r a a j j n n a a Meggyengülhet Porosenko Kormányválsággal fenyeget Ukrajnában a tervezett alkotmánymódosítás miatt kitört konfliktus, amelynek már három halálos áldozata is van. A radikális párt kedden kilépett a koalícióból, ami akár előrehozott választásokhoz is vezethet (nsz) Nem akar előrehozott választásokat a Porosenko Blokk parlamenti frakciója A Petro Porosenko Blokk parlamenti frakciója nem szeretné, ha előrehozott parlamenti választásokat tartanának Ukrajnában, mivel ez nem járulna hozzá az ország stabilitásának megteremtéséhez. Erről ma beszélt újságírók előtt Ihor Kononenko, a BPP-frakció vezetőjének első helyettese — közölte az Ukrinform ( http://tiszanews.org.ua/ ) Porosenko elrendelte a szerződéses katonák létszámának növelését a hadseregnél Petro Porosenko ukrán elnök utasította a védelmi minisztériumot és a fegyveres erők vezérkarát, hogy növeljék a szerződéses katonák számát ( http://karpathir.com/ ) Kettős állampolgárság: Kijev bepanaszolta Budapestet Ukrajna panaszt tett Brüsszelben a kettős állampolgárság gyakorlatával összefüggésben Magyarországgal és Romániával szemben. A kijevi külügyminisztérium tiltakozásáról a tárca helyettes vezetője, Olena Zerkal számolt be. A két szomszédos országgal szembeni, meglehetősen barátságtalan lépést az ukrán diplomácia vezetőjének helyettese azzal indokolta, hogy sem Magyarország, sem Románia nem siet bevezetni az Ukrajnával közös határ- és vámellenőrzést. Zerkal szerint a késlekedés oka, hogy Magyarország titokban szeretné tartani, hány kárpátaljainak adott magyar állampolgárságot. A kérdést már Petro Porosenko is felvetette az Európai Bizottság elnökénél, Jean-Claude Junckernél, amikor a múlt héten Brüsszelben járt … ( http://karpathir.com/ ) Felrobbantották a Jobb Szektor kijevi irodáját Nagy erejű robbanás történt hajnalban a radikális ukrán párt és félkatonai szervezet egyik fővárosi székhelyén ( http://karpathir.com/ )