Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. szeptember - Civitas Europica Centralis
2015-09-12
oldal | 5 2015. szeptember 12. R R o o m m á á n n i i a a A román külügyminisztert kéri az EMNP, hogy kezdeményezze a román-magyar alapszerződés módosítását Levélben kéri Bogdan Aurescu román külügyminisztert az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), hogy kezdeményezze a román-magyar alapszerződés módosítását. Minderről Szilágyi Zsolt EMNP-elnök számolt be egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón. Elmondta, az Európára nehezedő migrációs nyomás miatt minden eddiginél nagyobb szükség van a térség országainak együttműködésére. Szerinte a román-magyar kapcsolatokban új bizalmi viszonyt kell kialakítani, ez pedig csak úgy lehetséges, ha a román kormány megváltoztatja Erdélyre és a magyarságra vonatkozó politikáját. Az EMNP szerint a kisebbségek kulturális autonómiához és területi autonómiához való jogát kellene beilleszteni a szerződésbe, és hivatkozni kellene azokra az ajánlásokra, amelyeket az Európa Tanács e tárgyban fogadott el az alapszerződés 1996-os aláírása óta. Szilágyi Zsolt szövegszerű javaslatot is tett az alapszerződés kiegészítésére. Eszerint a dokumentumnak a kisebbségekre vonatkozó 15. paragrafusának a 2. bekezdését kellene kiegészíteni azzal, hogy a kisebbségekhez tartozó személyeknek - ha politikai szervezeteik megfogalmazzák az igényt - joguk van "a személyi elvű (kulturális) autonómia, illetve azokban a régiókban, ahol számbeli többséget alkotnak, a sajátos jogállású regionális autonómia közigazgatási intézményrendszerének létrehozására és az ország jogrendjébe való szerves beépítésére a pozitív európai gyakorlat szerint" (mti) Bizalomerősítő megbeszélést tartottak az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére bizalomerősítő megbeszélést tartottak csütörtökön Kolozsváron az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek vezető tisztséget betöltő képviselői. A Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott megbeszélésen a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) Kovács Péter ügyvezető elnök, az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) Zakariás Zoltán alelnök, a Magyar Polgári Pártot (MPP) Kulcsár Terza József, a párt megyei szervezetei egyeztető fórumának az elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) Sándor Krisztina ügyvezető elnök, a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT) pedig Izsák Balázs elnök képviselte. Szili Katalin a tanácskozás után az MTI-nek elmondta, jó lehetőség mutatkozik arra, hogy "új időszámítás kezdődjék" az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek együttműködésében. Hozzátette, hogy az első "bizalomerősítő" találkozás után valamennyi fél szükségesnek tartotta a párbeszéd folytatását, hiszen az erdélyi politikai szervezetek képviselői maguk is érzékelték, hogy "kijegesedtek" az egymás közötti viszonyaik, és ezen változtatni kell (mti) Kelemen Hunor: „ha tárgyalni akarnak, keressenek meg” Nehezményezte Kelemen Hunor RMDSZ-enök, hogy Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetője nyílt levélben kérte fel: hagyja jóvá a szövetség marosvásárhelyi szervezete számára az előválasztásokat szabályozó együttműködési megállapodás aláírását ( http://www.maszol.ro/ ) Winkler Gyula: nincs 6351 olyan migráns, aki Romániába akarna jönni Ha Románia alkalmas a menekültek befogadására, akkor alkalmasnak kell lennie a schengeni csatlakozásra is, hiszen ez olyan, mintha futballmeccs közben hirtelen áttérnék a kézilabdaszabályokra – véli Winkler Gyula. Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjét a kötelező befogadási kvótákról és a várható fejleményekről kérdeztük „…Annyit tudok, hogy létezik egy javaslat, amit az Európai Bizottság szeptember 9-én a Juncker-évértékelővel egy időben közzétett. Ebben a dokumentumban kötelező kvóták szerepelnek, és ott van a végén ez a 160 ezres menekültszám, amit el kell osztani a tagállamok között. Szerdán és csütörtökön elénk terjesztettek két jelentést,