Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. augusztus - Civitas Europica Centralis
2015-08-07
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. AUGUSZTUS 7. 7 Szlovákia A Pozsonyi Magyar Intézet élére Molnár Imre kerül Molnár Imre szociológus, történész, diplomata szeptember 1től megkapta kinevezését a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatói posztjára. Az augusztusi hónap ennek megfelelően a felkészüléssel telik. Molnár Imre Ipolyságon született 1956. november 26-án. Nős, lengyel felesége van, s négy gyermek édesapja. 1998-tól munkatársa a Magyar Külügyminisztériumnak, diplomataként több ízben Magyarország Varsói Nagykövetségén dolgozott. A Pozsonyi Comenius Egyetemen végzett, 1979–1981 között a szegedi JATE hallgatója volt. 1986-ban az ELTE BTK-n diplomát, majd egyetemi doktori (1994), és kandidátusi (1998) fokozatot szerzett. 1986–1988 között a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, 1988-1990 között a Magyarságkutató Intézetben, 1990-1993 között a Miniszterelnöki Hivatal Határon Túli Magyarok Hivatalában, 1993-1998 között pedig a Teleki László Alapítvány Közép-Európa Intézetében dolgozott. Több, a szlovákiai magyarság történelmével és a lengyel-magyar történelmi kapcsolatokkal foglalkozó cikk, tanulmány és könyv szerzője, szerkesztője. Egyetemi tanulmányai befejezte óta foglalkozik Esterházy János életművének kutatásával. Kutatási eredményeit a magyar nyelven kívül, lengyelül, szlovákul, németül és angolul is publikálta … ( http://www.felvidek.ma/ ) Szlovákia 13 millió eurót meríthet a migrációs politika támogatására Szlovákia 2020-ig a több mint 13 millió eurót meríthet a bevándorlók, a menedéket kérők és a harmadik világ polgárainak hazájukba való visszatérítési folyamatával kapcsolatos intézkedések végrehajtását támogató forrásokból ( http://www.hirek.sk/ ) Rangsorolták az iskolákat Az Ineko gazdaságkutató intézet több tényező figyelembevételével régiókra lebontva összeállította a legjobb iskolák listáját ( http://ujszo.com/ ) Fico állásfoglalásra szólította fel az ellenzéket Az ellenzéknek nyilvánosságra kellene hozni, hogy esetleges jövő évi választási győzelme esetén eltörlik-e a Smer-kormány által életbe léptetett három szociális csomag intézkedéseit ( http://ujszo.com/ ) Ukrajna Magyarázatot követel az ukrán kormányfő: miért nem váltották le az összes vámost Kárpátalján? Arszenyij Jacenyuk jelentést kért az Állami Fiskális Szolgálattól (DFSZ) arra vonatkozóan, hogy miért nem tettek eleget arra vonatkozó megbízásának, amely szerint le kellett váltani minden kádert a Kárpátaljai Vámhivatalnál. Erről a Miniszteri Kabinet mai ülésén beszélt az ukrán kormányfő — közölte az UNN Hírügynökség ( http://tiszanews.org.ua/ ) Másfél millióan menekültek el az ukrán háború miatt Másfél millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat Ukrajnában a polgárháború miatt. A segélyszervezetek bírálják a kormányt, amely szerintük nem tesz semmit a helyzet enyhítésére ( http://tiszanews.org.ua/ ) Moszkal szomáliai kalózokhoz hasonlította a PSZ fegyvereseit Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója az 5-ös csatorna egyik műsorában a modernkori szomáliai kalózokhoz hasonlította a Jobb Szektor (PSZ) helyi fegyvereseit ( http://karpathir.com/ )