Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. július - Civitas Europica Centralis
2015-07-09
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centr alis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. JÚLIUS 9. 5 kapacitása nem lesz elegendő mindenki befogadására, naponta ugyanis 800-1000 migráns érkezik Presevóba ( http://www.hirado.hu/ ) Nagy létszámú osztályokban lehetetlen a munka Az oktatási törvény módosítási tervezete péntekig van közvitán Fontos lenne pontosítani a törvénynek az igazgatók kinevezéséről és leváltásáról szóló szakaszában, hogy az igazgatót az iskolaszék ne tudja leváltani az oktatási felügyelőség véleményezése nélkül. Ugyanakkor az iskolaigazgatók megválasztásának tervezett módja – vagyis, hogy az iskolaszék azok közül a jelöltek közül választ majd, akiket az iskola dolgozóinak 50 százaléka is támogatott – hozzájárul a demokratikus értékekhez, így visszaadná az iskolának és azoknak a tanároknak a tekintélyét is, akik igazgatói posztra pályáznak. Habár a törvénymódosítások, illetve a világ törekvései is afelé mutatnak, hogy az iskolák élére nem jó tanárok, hanem jó menedzserek kellenek – hangzott el az érvényben levő oktatási kerettörvény módosítási tervezetének utolsó nyilvános közvitáján szerdán, Belgrádban ( http://www.magyarszo.com/ ) A tartományi kormány Kanizsa mögé állt A menekültáradat miatt Szabadka önkormányzata is támogatásban részesül Nem kevés költséget jelentenek Magyarkanizsának az egyre növekvő menekültáradat okozta gondok. Ezekkel a kiadásokkal tavaly még nem lehetett számolni, ezért nincs is rá előirányzott összeg a költségvetésben ( http://www.magyarszo.com/ ) Szerbia a régió stabilitásának oszlopa Angela Merkel szerint a bevándorlók körül kialakult gondokra közösen kell reagálniuk az európai országoknak A legmagasabb szintű védelem alatt várták és fogadták szerdán Angela Merkel német kancellárt, aki a tervek szerint két napot tölt Szerbiában. A kancellár Tiranából érkezett Belgrádba, ott kezdte meg balkáni körútját. Látogatásának célja Szerbia európai integrációs folyamatainak támogatása, de szóba került a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd folytatása is, amely alapfeltétele a társulási folyamatok fejezeteinek megnyitásának. Angela Markel repülője este 7 órakor érkezett meg a belgrádi Nikola Tesla repülőtérre, ahol őt és küldöttségét Aleksandar Vučić fogadta. Az államvezetőség a Szerbiai Palota előtt ünnepélyes fogadtatásban részesítette a német kancellárt, majd Aleksandar Vučić és Angela Merkel közös sajtótájékoztatót tartott. Angela Merkel a NyugatBalkán stabilitásában kulcsszerepet tölt be, megköszönjük erőfeszítéseit – emelte ki Vučić. Hozzátette, a szerb kormány megkapta a megállapodás végleges változatát Edi Rama albán kormányfőtől, ami a tárgyalások folytatásának alapfeltétele … ( http://www.magyarszo.com/ ) Ifjúsági projektumokat várnak A legjobb ötleteket 40 ezertől 100 ezer dinárig támogatja a minisztérium Tegnap bemutatták az ifjúsági és sportminisztérium Mladi su zakon nevet viselő programját, melyet a minisztérium immár hatodik éve finanszíroz. Dragan Nikodijević, a Zombori Oktatóközpont képviseletében elmondta, a program célja a fiatalok aktivitásának, önkéntességének növelése, serkentése saját közösségükben ( http://www.magyarszo.com/ ) Nyugaton szövetkeznek, nálunk nem A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének az alapelvei szerint Szerbiának sürgősen meg kell hoznia az új, szövetkezetekről szóló törvényt, az államnak támogatnia kell az új típusú szövetkezetek létrehozását és tevékenységét, ugyanakkor elengedhetetlen egy olyan földtörvény is, amely lehetővé tenné a racionális nagyságú családi gazdaságok kialakulását, s támogatja a kisegítő családi gazdaságok fennmaradását is – emelte ki köszöntőjében Kovács József, a Vajdasági Gazdakörök Szövetségének elnöke ( http://www.magyarszo.com/ )