Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. július - Civitas Europica Centralis
2015-07-16
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. JÚLIUS 16. 2 berendezkedés megszilárduljon” – nyilatkozta a Pesti Srácoknak Kövér László. A házelnök szerint pártjának mindaddig a ringben kell maradnia, amíg olyan politikai erők bontakoznak majd ki, amelyek a nemzet iránti felelősséget mint közös kiindulópontot nem tagadják. Kifejtette: a mai ellenzékkel az a baj, hogy a nemzet és demokrácia adta értelmezési kereten kívül képeznek alternatívát. Vagy eleve „nemzettagadók, mint a jelenlegi baloldal”, vagy „a demokráciafelfogásban feszül kibékíthetetlen ellentét köztünk és köztük” – fogalmazott (nsz) Európa figyeli a magyar médiakockázatot Az orbáni rezsim politikai építkezésének egyik fontos pillére a médiapluralizmus megszüntetése, a nyilvánosság teljes elfoglalása, a kritikus szereplők megfojtása, vagyis egyfajta médiadiktatúra kialakítása, amelyet az Európai Bizottság is érzékel – nyilatkozta lapunknak Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője. A szocialista politikus annak kapcsán fogalmazta meg ezt a véleményét, hogy Günther Oettinger, a Bizottság digitális biztosa válaszolt a magyar médiahelyzettel kapcsolatos levelére (nsz) Budapest tranzitállomás a Nyugat felé Kerítés ide, elhárító plakátkampány oda: egyre több menekültet látni a fővárosban. Közel-keleti államokból legalább annyian érkeznek, mint afrikai országokból. Hétfő éjszaka számos migránssal elegyedtünk szóba Budapesten; átmenetileg pályaudvarok tövében, közparki bokrok alatt vagy éppen a járdán táboroznak. Legtöbbjük – saját bevallása szerint – átutazóban van itt, célállomásként pedig általában Németországot emlegetik. De találkoztunk olyan vándorlókkal is, akik azt mondták: boldogok, hogy egyáltalán idáig eljutottak. A magyarok viszont nehezen tolerálják őket. (mno) Románia Szólni szabad az autonómiáról Semmilyen törvénytelenséget nem követ el az, aki az autonómiát népszerűsíti Romániában – állapította meg a szatmárnémeti bíróság abban a precedensértékű perben, melyet a szatmárnémeti Híd Egyesület elnöke, Krakkó Rudolf indított egy román lap ellen ( http://www.kronika.ro/ ) A kolozsvári polgármesteri hivatal nem engedélyezte egy Erdély autonómiáját szorgalmazó molinó kihelyezését – A kolozsvári polgármesteri hivatal nem engedélyezte olyan molinó kihelyezését a város határába, amelyen románul, magyarul és németül áll az Autonómiát Erdélynek! felirat – közölte szerdán az MTI-vel Fancsali Ernő, Erdély autonómiájáért küzdő civil aktivista (mti) Iohannis óva inti a görög csapdától Romániát Románia nem engedhet meg magának újabb gazdasági kísérleteket, és le kell számolnia azzal az illúzióval, hogy adósságra építhet jólétet - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő szerdán, burkoltan bírálva Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök adócsökkentési és béremelési terveit (nsz) Ponta miniszterjelöltje nem kell a román államfőnek Elutasította Victor Ponta román kormányfő közlekedési miniszterjelöltjének kinevezését Klaus Iohannis államfő. A köztársasági elnök arra hivatkozott, hogy Mihai Fifor szociáldemokrata szenátornak, a felsőház közlekedési és energiaügyi bizottsága elnökének nincs megfelelő vezetői és szakmai tapasztalata a tisztség betöltéséhez. Ponta szerint az államfő elődje, Traian Basescu nyomdokaiba lépett, és csak az "erőfitogtatás" vezérelte az elutasításban, mert egyébként tanári képesítése alapján szerinte nincs módja megítélni, mennyire alkalmas Fifor a posztra (nszv) Lesz magyar gyógyszerészeti oktatás Marosvásárhelyen Az előzetes hírekkel ellentétben idén is indul magyar nyelvű oktatás a gyógyszerészeti karon, ami az eddig megszokott beiskolázási számokkal indul, tehát 35 tandíjmentes magyar és 90 közös fizetős helyet hirdettek