Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. május - Civitas Europica Centralis
2015-05-30
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. MÁJUS 31. 9 Az első negyedévben csökkent a GDP A termelői szektorban 5,6 százalékos növekedést jegyeztek idén áprilisban A bruttó hazai össztermék (GDP) 2015 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva reálisan 1,8 százalékkal esett vissza – közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet. A szerbiai GDP az első három hónapban 0,4 százalékkal kisebb, mint a tavalyi év utolsó negyedében. Az ipari termelés idén áprilisban 0,1 százalékkal kisebb, mint tavaly áprilisban, a 2014. évi átlagot tekintve viszont 5,4 százalékkal több. 2015 január–április periódusában pedig 1,5 százalékkal kisebb 2014 január–április periódusához viszonyítva (Magyar Szó) Bácskai betelepülésükre emlékeztek a Duna menti svábok A Duna menti svábok bácskai letelepedésének 250. évfordulója alkalmából Kerényen egész napos ünnepséget szerveztek. Az eseményt megelőzően a helyi közösség és a Szent Gellért Német Egyesület kezdeményezésére rendbe tették a helyi, évtizedek óta használaton kívüli német temetőt. Saša Todorović polgármester munkatársaival a helyszínen járt, majd a Prostor kommunális közvállalatot megbízták a temető bejáratának és a sírhelyekhez vezető gyalogutaknak a rendbehozatalával, hogy az ünnepségre hazaérkező leszármazottak leróhassák kegyeletüket őseik sírhantjainál (Vajdaságma.info) A pátriárka nem lát kivetnivalót Vojislav Šešelj kitüntetésében Az újvidéki Vallási, Politikai és Társadalomkutatási Központ aggodalmának adott hangot Irinej szerb pátriárkának Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt (SRS) elnöke kapcsán adott válasza miatt, mert eszerint a Szerb Pravoszláv Egyház (SPC) vezetője nem lát problémát Šešelj romboló politikájában. A civil szervezet értékelése szerint a pátriárka válaszában azt igazolta, hogy számára nem gond, hogy Filaret püspök kitüntette a radikálisok vezérét (Vajdaságma.info) Vučić: Nem tesszük tönkre az Oroszországgal való barátságunkat „Szerbia nem fogja tönkretenni az Oroszországgal való barátságát, és nem következik fordulat a külpolitikában” – jelentette ki Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő. „Szerbia nem fogja tönkretenni barátságát sem Oroszországgal, sem pedig Amerikával. Nem fog fordulatot tenni az irányultságában. Felelős politikát folytatunk, védjük a nemzeti érdekeket, s csak a saját házunk érdekére tekintünk” – nyilatkozta Vučić a Večernje novosti napilapnak azokra az állításokra reagálva, amelyek szerint az Azerbajdzsánnal folytatott gáztárgyalásokkal Szerbia „hátat fordít” Oroszországnak (Vajdaságma.info) Horvátország Tüntető háborús veteránok összetűztek a rendőrséggel Horvátországban Összetűztek horvát háborús veteránok a rendőrséggel pénteken Zágrábban, miután előző este demonstrálók egy része bevette magát a parlament melletti Szent Márk templomba a rendfenntartók elől menekülve, pénteken pedig újabb csoport szeretett volna hozzájuk csatlakozni (InfoRádió) "Nem ígérgetünk, megvalósítunk" Interjú Juhász Sándorral, a horvátországi magyarok parlamenti képviselőjével, a MESZ elnökével A Magyar Egyesületek szövetsége a horvátországi magyarság legnagyobb és legszerteágazóbb tevékenységi körrel foglalkozó érdekvédelmi ernyőszervezete. 46 tagszervezetével, tagegyesületével karöltve tevékenykedik a horvátországi magyarság kultúrájának megőrzésén, nyelvi identitásának ápolásán és a magyarság szülőföldön való boldogulása érdekében. A 2011-es kisebbségi önkormányzati választásokon a MESZ jelöltlistáin szerepet vállaló magyarok országszerte egyértelmű és elsöprő eredményt értek el. Az elmúlt évek alatt elért eredmények bizonyítják, hogy a választott képviselők jól végezték munkájukat, jól teljesítették azt a megbízatásukat, amelyre a