Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. május - Civitas Europica Centralis
2015-05-09
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. MÁJUS 10. 22 önkormányzat és a Kecskeméti Főiskola Kárpát-haza jövője címmel rendezett pénteki konferenciáján, Kecskeméten. Kovács Árpád kiemelte: a magyar költségvetésből e célra fordítható összegek nagysága - mely a GDP néhány százalékát teszi ki - alapvetően az ország gazdasági teljesítményétől függ. A támogatások jelenlegi, évente összesen mintegy 40-45 milliárdos mértékét az ország gazdasági stabilitása a következő évekre is fenntarthatóvá teszi - fogalmazott. Az Európai Unió egyik legígéretesebb területének nevezte Magyarországot, illetve a régiót. Jelezte, hogy a növekedési kilátások szempontjából az ország illeszkedik az uniós trendekbe: a magyar növekedés idén is magasan maradhat és az európai fejlődés egyik motorja lehet, ehhez a beáramló uniós források is jelentős mértékben hozzájárulnak - mondta. Hidvéghi Balázs, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője a konferencián arról beszélt: az elmúlt években közjogi téren elért látványos eredmények után Magyarország, ezen belül is a hazai kis- és közepes vállalkozások gazdasági erejének növelése, a gazdasági önsegítés a legfontosabb feladat. Ezt saját eszközeivel az MNB továbbra is kiemelten támogatja - tette hozzá. Rámutatott: fontos a Kárpát-medence 25 milliós lakosságában meglévő potenciál kiaknázása, a magyar közösségek helybeni megerősítése. Ehhez elengedhetetlen a növekedés esélyeit javító belső piacra termelés preferálása, az összehangolt infrastruktúra-fejlesztés, a magyar kis-és középvállalatok Kárpát-medencei terjeszkedésének, piacra jutásának segítése valamint az egységes gazdasági tér kialakítása. Emellett gazdasági és nemzetstratégiai cél a magyar multik helyzetbe hozása is – hangsúlyozta. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke beszédében kijelentette: csak egy erős Magyarország tud jó hátországot biztosítani, jó anyaország lenni. Megjegyezte: a Kárpát-haza több, mint Magyarország, hiszen a Kárpát-medence legnagyobb nemzeti közösségét a 12-14 milliós magyarság alkotja, mely egyszerre lehetőség és felelősség. Úgy vélte: „a Kárpát-medencén túl nincs magyar jövő”, ezért szórvány és diaszpóra ösztöndíj program elindítását, a felsőoktatási háló kiterjesztését, a szociális és társadalombiztosítás, valamint a közös kockázatviselés kiterjesztését, továbbá a nemzetegyesítés további jogi akadálymentesítését szorgalmazta. Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (MAGOSZ) elnöke a konferencia agrár-vidékfejlesztési témakörének felszólalójaként arra hívta fel a figyelmet, hogy a termőföld az egyetlen olyan termelőeszköz, mely megóvva növeli értékét. Megjegyezte: a régi uniós tagállamok legnagyobb versenyelőnye a szervezettség. E téren a Kárpát-medence egészében fontos a felzárkózás – húzta alá. Az ágazat közös érdeke, hogy minden magyar ember számára elérhető legyen a 700 fős tanácsadói hálózattal és 8 milliárdos költségvetéssel működő Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tudásbázisa – mondta. Kitért arra is, hogy a NAK hamarosan megnyitja brüsszeli irodáját, ahol a határon túli magyar gazdák érdekeit is képviselni fogja. v v i i s s s s z z a a Csepreghy: számtalan eredményt hozott Magyarország EU-tagsága Budapest, 2015. május 9., szombat (MTI) - Bár az elmúlt 11 évben voltak viták, számtalan eredményt hozott Magyarország európai uniós tagsága - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a margitszigeti Európa-napon, szombaton. A helyettes államtitkár kiemelte: Magyarország és az EU kapcsolata kiállta az idő próbáját, a válságok csak megerősítették azt. Csepreghy Nándor kifejtette: az Európa-nap alkalmával délelőtt rendezett futóverseny kiváló alkalmat nyújtott megnézni a fővárosban uniós segítséggel megvalósult fejlesztéseket, és országszerte 63 ezer ilyen beruházás van. A Miniszterelnökség megállapodást kötött az Európai Bizottság magyarországi képviseletével és az Európai Parlament magyarországi tájékoztatási irodájával, hogy a következő években is legyenek olyan rendezvények, mint a szombati Európa-nap, amikor a polgárok nemcsak az ország uniós tagságát jellemző számokkal találkoznak, hanem jó élményekben is lehet részük az uniós tagságból adódóan - közölte a helyettes államtitkár. Szűcs Tamás, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője hangsúlyozta: a magyarság és Európa sorsa szorosan összefonódik. 2004 történelmi jelentőségű fordulópont volt mind az ország, mind az unió életében, Európa megerősödött, Magyarország pedig újra valódi helyére került - emlékeztetett. Mint mondta, Magyarország az EU egyik legnagyobb nettó haszonélvezője, 2004 óta több mint 8000 milliárd forint érkezett az országba, és hasonló nagyságrendű összegre lehet számítani a következő hét évben is. 2014 és 2020 között Magyarország mintegy 8000 milliárd forinttal többet fog kapni az Európai Uniótól, mint amennyit oda befizet - magyarázta. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy ennek a hét évnek minden egyes napján mintegy 3 milliárd forint európai támogatás érkezhet Magyarországra.