Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. április - Civitas Europica Centralis
2015-04-28
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. ÁPRILIS 28. 6 A VMSZ gazdaságélénkítő programja (videó) „A magyar vállalkozások megerősítésére, a feldolgozóipar fejlesztésére épül a Vajdasági Magyar Szövetség gazdaságélénkítő programja” – nyilatkozta Pásztor István, a VMSZ újraválasztott elnöke a Pannon RTV Szubjektív című műsorában. Véleménye szerint a Magyar Nemzeti Tanács munkájának sikeressége a VMSZ felelőssége és érdeke is. Elmondása szerint pártja továbbra is nyitott azok számára akik a közösség számára fontos ügyeket előre tudják mozdítani. Két évig dolgozott számos szakértő és politikus a Vajdasági Magyar Szövetség gazdaságélénkítési programján (Pannon RTV) „Тízszer több út épült vagy újult meg, mint az előző kabinet idején” „Elkészült a BelgrádBudapest vasútvonal modernizációjának megvalósíthatósági tanulmánya” – közölte Zorana Mihajlović közlekedési és infrastrukturális miniszter. A dokumentumot eljuttatták a kínai kormánynak, most pedig más tanulmányokkal hangolják össze. A végleges, mindent felölelő tanulmányt júniusban fejezik be (Pannon RTV) Vučić: Nem támogatom Saša Janković leváltását Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő bejelentette, nem fogja támogatni a Szerb Haladó Párton (SNS) belül felmerülő olyan ötleteket, amelyek Saša Janković ombudsman leváltására irányulnak. Szavai szerint hasznos dolog egy ilyen politikai ellenfél korrekciós tényezőként (Vajdaságma.info) „Ha Vučić eljátssza a bizalmat, megbukik” „Az egyszerű emberek sok dolgot nem gondolnak át racionálisan, csak hisznek, Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő pedig a bizalom mandátumát szerezte meg” – jelentette ki Vladimir Vuletić szociológus. Vuletić a B92 Televízió Kažiprst (Mutatóujj) című műsorának vendégeként azt mondta, Vučić ugyan megszerezte a bizalom mandátumát, de „meg fog bukni, ha mindezt nem tudja igazolni”. „Népszerűtlen intézkedéseket hajtottak végre, de a kormányfő népszerűsége továbbra is magas, tehát ő elégedett lehet a mandátumának első évével” – fogalmazott Vuletić (Vajdaságma.info) H H o o r r v v á á t t o o r r s s z z á á g g Megszüntetnék a tantárgyakat Horvátországban "Tőlünk szabadabb, kreatívabb emberekké kellene válniuk.” (Nszv) Nagyobb támogatásban részesül a horvátországi magyar kisebbség A zágrábi Kisebbségi Hivatal április 16-án tartott ülésén döntés született a Horvátországban működő kisebbségi szervezetek anyagi támogatásáról. A magyar kisebbség idén több anyagi támogatásban részesült a tavalyi évhez képest ( http://www.smu-mesz.hr/hirek ) Kiegészítették a mezőgazdasági földekről szóló törvényt A Horvát Szábor április 17-én fogadta el a mezőgazdasági földekről szóló törvényváltoztatásokat és módosításokat ( http://www.smu-mesz.hr/hirek ) Emberek, akiket ismerünk Stankić Aranka Stankić Aranka 1963. április 14-én született Várdarócon. Az általános iskolát Várdarócon és Laskón, középiskolai tanulmányait pedig Pélmonostoron, közgazdasági szakon végezte „…Mindig is fontosnak tartottam a horvátországi magyarság sorsát. Itt születtem Várdarócon, szeretném, ha a magyarság összetartana és békében élnénk. Kevesen vagyunk, és mégis ketté vagyunk osztva. Véleményem szerint ez nem tesz jót nekünk, magyaroknak. Össze kell fognunk, és azon dolgoznunk, hogy ez a maroknyi magyarság megmaradjon, és a szülőföldjén boldoguljon. Amíg tehetem, ezen dolgozom, és mindent megteszek ennek érdekében” ( http://www.smu-mesz.hr/hirek )