Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. április - Civitas Europica Centralis
2015-04-24
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. ÁPRILIS 24. 15 botrány. A Sirály előadásának egyik szereplője a tapsrendben felolvasott egy rövid szöveget, amelyben tiszteletét nyilvánította a magyar néző és aggodalmát a magyar demokrácia iránt. Az eset a MITEM nemzetközi fesztiválon történt, amelynek néhány meghívottja, köztük a Burgtheater csak hosszas hezitálás után döntött a részvétel mellett. (A bécsiek a tavalyi fesztiválra nem jöttek el.) A dilemma az, hogy ha nem bojkottáltak, minek ugrálnak. A kérdés jogos. Félig bojkottálni nagyon nehéz, látjuk a mi kis pécsi POSZT-spájzunk esetében is. A vasárnapi nemzeti színházi akció ugyanúgy pótcselekvés volt, mint a Goethe Intézet által rendezett minapi vita. Tiszta lelkiismerettel vissza kellett volna utasítani a meghívást, ahogy azt a külföldi művészek közül többen szorgalmazták, de leszavazták őket. Abban az esetben persze elestünk volna a színházi élménytől. Ez már csak így van. Valamit valamiért …” Koltai Tamás (Nsz) Németh Zsolt kanadai látogatása elé „Az Orbán-kormány politikusai manapság elkerülik az Egyesült Államokat, ott kevésbé szívesen látott vendégek. Új célpontjuk Kanada, ahova szinte hetente küldenek magas szintű látogatót. Arra próbálják rábírni a magyar származású kanadaiakat, hogy legyenek az Orbán-kormány önkéntes lobbistái, próbálják elfogadhatóvá tenni a kanadai publikum számára a magyar kormány sokak által kritizált politikai irányvonalát. Németh Zsolt most Vancouverbe készül. Az ürügy az ottani Első Magyar Református Egyház alapításának 60-ik évfordulója alkalmából rendezett díszebéd …” Lázár György (Kanadai Magyar Hírlap) Nyelvi jogokról is jelent az Active Watch Adrian Selemenczi az Active Watch munkatársa, a szervezet honlapján vezetett blogon Marosvásárhelyi Sovén Köztársaság címmel tett közzé írást. Ebben arról értekezik miért és hogyan alakulnak a helyi nyelvi jogi konliktusok. A nézeteltérések országos következményeiről, kontextusáról kérdeztük. Parászka Boróka interjúja „…A vita általánosabb értelemben arról szól, hogy hogyan érvényesülnek a kisebbségi közösségek jogai. Most az egyik nagy, ha nem a legnagyobb romániai kisebbség körül merültek fel kérdések. Vitatható, hogy számszerűen hogy tekintünk a romániai magyarokra, nyelvi szempontból mindenképpen a legjelentősebb közösségről beszélünk. Az Active Watch másfél éve követi, hogy mi történik a nyelvi jogok körül, mert elég aggasztó visszajelzések érkeztek hozzánk a médián keresztül, és a nemzetközi intézetek jelentései révén is is. Az Európa Tanács – ne tévesszük össze az Európai Tanáccsal – rasszizmus és intolerancia elleni bizottsága tavaly júniusban hívta fel először arra a figyelmet, hogy a magyar közösségi jogok érvényesítése megkérdőjelezhető. Jelentős veszélyt jelent az intolerancia és a sovinizmus is. Az, ami most Marosvásárhelyen történik, szerintem jelzi mindazt, ami országos szinten jellemző. Nem véletlen az, ami itt zajlik. A népességi adatok abszolút számai szerint ez a legnagyobb magyar közösség Erdélyben és éppen ezért meglehetősen sérülékeny etnikai kapcsolatok vannak ebben a városban. Amennyire én tudom, itt majdnem fele-fele arányban élnek magyarok és románok, a románok száma az utóbbi évtizedekben haladta meg valamivel a magyarokét. És annak ellenére, hogy a marosvásárhelyi magyar közösség ilyen tekintélyes, a jogérvényesítést még így is akadályozzák. Nem ez az egyetlen ilyen város. Hasonló problémákkal szembesülünk Kolozsváron is. Nagy számban élnek ott is magyarok, de nem érik el a húsz százalékos küszöböt. Ellentmondásos határozatra hivatkozva a kolozsvári önkormányzat nehezíti a kétnyelvűség érvényesülését a köztereken …” (Erdélyi Riport) Emlékezz, Felvidék! „Aki nem ismeri a múltat, az annak a veszélynek teszi ki saját magát és egész közösségét, hogy a történelem megismétlődik rajta. A 20. század derekának felvidéki magyar történelme az egyik legsötétebb és legtragikusabb, szenvedéssel és könnyekkel teli időszaka. A második világháborút követően az újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-