Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. április - Civitas Europica Centralis
2015-04-10
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. ÁPRILIS 10. 19 az aradi Új Jobboldal szélsőségesen magyargyűlölő szervezet a március 15-ei magyar nemzeti ünnep alkalmával szeretett volna kivonulni a Megbékélési parkba, természetesen, nem a megbékélés szellemét erősíteni. E szélsőséges társaság azért kért engedélyt a polgármesteri hivataltól, hogy megemlékezhessen az 1848-ban elesett 40 ezer románról. Sokatmondó, hogy épp március 15-én! Bognár Levente aradi alpolgármester a Nyugati Jelennek nyilatkozva arra emlékeztet, hogy a Szabadság-szobor meggyalázása után egy ilyen engedély rontaná a román és a magyar nép együttélését. Az elmúlt hetekben meggyalázott szobor elleni merényletben részt vevőket – ahogy már megszokhattuk – a rendőrségnek nem sikerült azonosítania. A gyalázatos tett végrehajtói nem tudják, hogy olyan honvédtábornokok emlékét gyalázzák meg, akiknek többsége nem volt magyar, de a vértanúhalált a magyar forradalmi vívmányok védelmében vállalták …” Kádár Gyula (Háromszék) A Markó-féle sajtókabaré „Van neki elég baja szegény fejének, nem szeretném csak azért köszörülni rajta a nyelvemet, mert most ez „trendi”. Ha ugyanis csak a fele igaz mindannak, amit Markó Attiláról leírtak, el- és bemondtak a román médiában az elmúlt hetekbenhónapokban, már akkor is nagy slamasztikában vergődik – mert még az sincs kizárva, hogy a román hatóságok a „közvélemény” nyomására nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellene …” R. Balogh Mihály (itthon.ma) A demokrácia diszkrét csapdája „Ukrajna egységes állam, és meggyőződésem, hogy az is marad. Nem azért, mert mi, Önökkel, fentről, így döntünk, hanem mert rendszeresen tanulmányozzuk a társadalom ezzel kapcsolatos véleményét. Biztosíthatom Önöket afelől, hogy az elmúlt egy évben az egységes államirányítási modell támogatottsága igen erős a lakosság körében, ma megközelíti a 90 százalékosat" — hangoztatta az ukrán elnök a parlament alkotmányreformmal foglalkozó bizottságának első ülésén. Kijelentette ugyanakkor, hogy nem zárkózik el az államforma népszavazásra bocsátása elől sem. „Azok számára, akik mindenáron értekezni akarnak a föderalizációról, vitára akarják bocsátani ezt, arra van egy végső eszközünk, a referendum. Készen állok Ukrajna államigazgatási formájának kérdését népszavazásra bocsátani, ha Önök ezt szükségesnek látják" — jelentette ki Petro Porosenko. Mindez nagyon demokratikusnak hat. A népfenség diadalának tűnik. Mert, ahogy a Wikipédia egyik szócikke is meghatározza: a demokrácia olyan politikai rendszer, melyben a szuverén „nép”, tehát a társadalom összes teljes jogú tagja — nem egyén, kis csoport vagy a hatalom bizonyos csoportja — igazgatja a közügyeket, beleértve a kormányzást is …” Csabay Attila (TiszaNews) Konjunktúralovagok „Az elmúlt 150 év történelmi fejleményeinek fényében nehezen tudjuk elhessegetni a gondolatot, hogy ha ne adj’Isten jelentõs orosz haderõ jelenne meg a Prut folyó vonalán, Románia csupán néhány órán belül döntene úgy, hogy a nagy Orosz Föderáció elsõ számú európai partnere kíván lenni. Klaus Johannis államfõ például lassan egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy hûségesküt tegyen az Egyesült Államoknak. Nota bene, természetesen egy olyan, az országnak és a térségnek védelmet nyújtó katonai szövetségesrõl van szó, amellyel a közös, nyugati civilizációs gyökerek is összekötik Európát, ugyanakkor Bukarest lassan úgy viselkedik, mintha Washington érdekeinek elsõ számú kijárója lenne Európában. Johannis nemrég Törökország európai uniós csatlakozása mellett szállt síkra – ami ugyan az EU tagállamainak jelentõs része számára nemkívánatos az eltérõ kulturális és civilizációs háttér, a bizonytalan politikai környezet, valamint a nagyszámú muzulmán bevándorló lehetõsége miatt, az Egyesült Államok azonban saját stratégiai érdekei miatt kitartóan kardoskodik mellette …” Balogh Levente (Krónika) Egy év, amely megrengette a világot „Nem azt kifogásolom, hogy a nemzetközi közösség gátat kíván emelni az orosz agresszió megállítására, hanem azt, hogy meg sem próbál fellépni a