Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. március - Civitas Europica Centralis
2015-03-05
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. MÁRCIUS 5. 11 eszközökkel való felszerelését. Összesen több mint 100 millió forint támogatást nyújtott az egyetemnek az elmúlt négy év alatt. Hozzátette, hogy a jövőben is folyamatosan támogatni kívánja az intézményt, annak magyar szakos tanárait és diákjait. Kiemelte, hogy a kezdeményezés "sikertörténet" lett, hiszen azóta már a negyedik magyar szakos évfolyam indult el, évfolyamonként 10-15 diákkal, ami azt jelenti, hogy már csaknem ötvenen tanulnak magyar nyelvet, kultúrát és történelmet a kijevi felsőoktatási intézményben (MTI) Kijev: Csaknem húsz katona halt meg a debalcevei kivonuláskor - FRISSÍTETT (új: áldozatok száma, részletek) „A legfrissebb adatok szerint 19 ukrán katona halt meg a Donyeck megyei Debelcave városából a múlt hónap közepén végrehajtott csapatkivonás közben, 135-en sebesültek meg és kilencen estek a szakadárok fogságába” - hozta nyilvánosságra szerdai sajtótájékoztatóján Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökségének szóvivője (MTI) KMDFKSZ – A tudomány nevében: maradj! A tudomány nevében indult körútra a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége (KMDFKSZ) február elején, mely során 15 kárpátaljai középiskola és gimnázium diákjait kerestük fel. A Tudománynépszerűsítő Körút célja elsősorban az volt, hogy a kárpátaljai magyar diákokat megpróbáljuk a szülőföldön való továbbtanulásra sarkallni. Első állomásainak a munkácsi és beregszászi iskolák voltak: Derceni Középiskola, Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola, Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium, Munkácsi Szent István Líceum, Bátyúi Középiskola. A tanulók nyitottak és érdeklődőek voltak szervezetünk munkásságával kapcsolatban, de sajnos a tapasztaltak azt bizonyítják, hogy többségük tanulmányait külföldön szeretné folytatni (KISZO) Budapest támogatja a kárpátaljai magyarságot Kétnapos látogatást tett Kárpátalján Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A politikus Magyarország Beregszászi Konzulátusán tartott sajtótájékoztatón összegezte tapasztalatait. Szalipszki Endre, a külképviselet főkonzulja tájékoztatásában elmondta, Wetzel Tamással Ungváron, Munkácson és Beregszászon jártak. Mások mellett találkoztak Spenik Sándorral, az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karának dékánjával, a magyar történelmi egyházak képviselőivel, Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetésével is. A helyettes államtitkár kifejtette, a találkozók során a nemzetpolitika és a közösség fenntartását célzó programok, támogatások kerültek szóba. „A jelenlegi helyzet sajnos nem javul, épp ezért fontos hangsúlyozni, hogy a magyar kormány a kárpátaljai magyar közösség mögött van” – emelte ki Wetzel Tamás (KISZO) Megóve a polgári védelem? A polgári védelem önkéntes „önvédelmi” szervezet, feladata a lakosság felkészítése a rendkívüli állapot idejére (fegyveres összetűzés, természeti katasztrófa és más veszélyhelyzet), az élet és létfenntartáshoz szükséges anyagi javakat veszélyeztető hatások elleni védelem, mentés, a károk megelőzése, felszámolása és csökkentése, az óvóhelyi védelem, egyéni védőeszköz-ellátás, a lakosság riasztása, valamint a kitelepítés és befogadás. Vidékünkön mi a helyzet mindezzel? (KISZO) Hit és értelem A felsőfokú tanintézményeknek a hit és az értelem dialógusának az elősegítését kell felvállalniuk. Hogy még inkább láthatóvá váljon az, ahogy a hit és az értelem tanúsítják az igazság egységét, idézték II. János Pál pápa bő negyedszázaddal ezelőtt megfogalmazott örökérvényű gondolatait a Rákóczi Főiskolán megtartott II. Keresztény