Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. március - Civitas Europica Centralis
2015-03-31
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. MÁRCIUS 31. 15 egyenlőséget, testvériséget akarunk utódainknak – üzenték a párizsi felvonulók, és ezzel természetesen mindannyian egyetérthetünk. Ám azzal az önelégültséggel nincs mit kezdenem, hogy sokak szerint máris ilyenek vagyunk, szemben a világ elvetemült részével, és hogy Európában például, vagy akár az Amerikai Egyesült Államokban máris megvalósult volna az ideológiák, vallások, kultúrák, nyelvek, etnikumok békés együttélésének eszméje. Nem csupán Ukrajnára gondolok, mondjuk, hanem saját néhány évtizedes tapasztalatomra, hogy a tolerancia nem istenadta képességünk, hanem megtanulható és elfelejthető. Tulajdonképpen minden új helyzetben ismét el kell sajátítani. Hogy ma színes bőrű elnöke van Amerikának, és hogy néhány hónapja Romániában is német származású az államfő? Igen, ezek kétségtelenül fontos előjelei lehetnek egy majdani változásnak. De hozott-e valami újat kisebbségjogi kérdésekben a washingtoni politika Barack Obama megválasztása után? Ígért-e szemléletváltást a többség-kisebbség viszonyában a romániai államelnök Klaus Johannis, aki egyelőre csak annyit mondott ország-világ előtt, hogy nálunk minden rendben van. A választ minden újságolvasó tudja, de arról a magyar illúzióról, hogy akkor egy ilyen elnökkel az ország élén már Erdélyben is megoldódnak az etnikumközi problémák, érdemes lenne hosszabban értekezni. Most azonban egy látszólag tényleg múlttá vált pillanatot szeretnék fölidézni, mert emlékezni muszáj, éppen egy toleránsabb jövő reményében. 1990. március 16-ról van szó, amikor Marosvásárhelyen az egyik lakótelepi gyógyszertár kirakatüvegére a magyar gyógyszerészek fehér festékkel kiírták – a félköríves román felirat alá, szintén félkörívben –: gyógyszertár …” Markó Béla (Nsz) A baskán pártján „Szórványosan írt a magyar sajtó arról, hogy Gagauzia új baskánt választott magának Irina Vlah személyében. Hol van ez az ország, ki a baskán és kit érdekel ez itt és most? Bizonyára kivételként, de engem például foglalkoztat, hogy mi történik Moldovában, ahol immár húsz éve létezik a török nyelvű ortodox keresztény gagauzok autonóm területe. Ők választottak elnöknőt maguknak a minap. Vlah asszony győzelmét elismerte a moldovai kormány és örömmel üdvözölte a moszkvai külügyminisztérium. Azt tudni lehet, hogy Vlah erős politikai és médiatámogatást kapott Oroszországtól, feltehetően anyagit is. Ő ugyanis erősen ellenzi Moldova európai irányvonalát. Nem helyesli az EU-val kötött társulási szerződést, s kifejezetten ellenzi a Romániával való esetleges egyesülést. A gagauzokat Moszkva kedveli, az ő áruikra nem vonatkozik a moldovai termékekre érvényes embargó sem. A török nyelvű kisebbség az orosz médiát használja, gyerekeit orosz nyelvű iskolákba járatja …” Miklós Gábor (Nsz) Harc nélkül nincs jólét „A Brüsszelbe látogató magyarok sok nevezetesség között választhatnak, így közülük kevesen jutnak el a BELvue múzeumba. Pedig a volt királyi palotában levő történelmi kiállítás nem csak azért érdekes, mert látványos és könnyen emészthető módon mutatja be az 1830-ban alapított kis ország történetét. Nekünk, magyaroknak is nagyon tanulságos látnunk, hogy a kívülről gazdagnak és békésnek látszó országban milyen kemény harcok, esetenként véres konfliktusok árán sikerült a mai etnikai, vallási és szociális békét kialakítani. Amely utóbbit egyébként – ahogy napjaink általános sztrájkjai és tömegtüntetései bizonyítják – csak úgy lehet fenntartani, ha a szakszervezetek folyamatosan harcra készen állnak a megszorításokra kész kormányok ellen. A kiállítás eleven cáfolata annak a magyar közgondolkodásnak, mely szerint „könnyű nekik ott, Nyugaton”. A Benelux közösség néhány évtizede valóban három ország békés együttműködésének, a határok lebontásának a jelképe. De maga Belgium úgy született meg, hogy 1830-ban a brüsszeli forradalmárok több napos harcot vívtak a holland hadsereggel, és Hollandia véglegesen csak kilenc évvel később ismerte el a belőle kivált ország függetlenségét. Az egykori, a mostaninál jóval nagyobb Luxemburg területének közel felét pedig Belgiumhoz csatolták 1839-ben. A
