Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. március - Civitas Europica Centralis
2015-03-19
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. MÁRCIUS 19. 8 A szaktárca reagált a Történelemtanárok Társulásának levelére Az oktatási minisztérium elutasítja a Történelemtanárok Társulása és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége felvetését a magyar iskolák történelemtanításával kapcsolatban. "A magyar alapiskolák és középiskolák történelem oktatásának állami kerettanterveit az előírásoknak megfelelően állították össze" - reagált a társulás nyilatkozatára a TASR hírügynökségnek Beáta Dupaľová Ksenzsighová, a szaktárca szóvivője (Felvidék.ma) U U k k r r a a j j n n a a A magyar összefogás megteremtésében vagyunk érdekeltek Az összefogás szükségességét hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Magyarország ukrajnai nagykövete. Dr. Keskeny Ernő tavaly ősszel foglalta el kijevi állomáshelyét. Itteni missziója legfontosabb feladatának a helyi magyarság biztonságának garantálását, közösségeink anyagi és erkölcsi támogatását, a két ország közötti gazdasági kapcsolatok élénkítését tekinti, valamint azt, hogy tovább népszerűsítse Magyarországot az ukránság körében. Leszögezte: Budapest abban érdekelt, hogy legnagyobb szomszédjánál végre béke és stabilitás legyen, s kész segíteni Kijevet az európai közeledés útján „…Mi direkt módon nem avatkozhatunk ebbe a folyamatba. A helyi legitim szervezeteknek kell kidolgozni és elfogadni az együttműködés konkrét formáit, megalkotni annak milyenségét és módjait. Mi ezt csak javasolni tudjuk, bátorítani az érintett feleket. Amit mi tehetünk, és ezt tesszük is, az azoknak a konkrét támogatási formáknak a biztosítása, amit az anyaország tud nyújtani a kárpátaljai magyarság megtartása, életben maradása, fejlődése érdekében. Ennek számos formája van, s ezekkel a módokkal maximálisan igyekszik is élni a budapesti kormányzat …” (TiszaNews) Kijev: az ukrán fegyveres erők az összes nehézfegyvert kivonták az ütközőzónából „Az ukrán fegyveres erők végrehajtották a nehézfegyverek kivonását a kelet-ukrajnai frontvonal mentén a minszki megállapodásoknak megfelelően” - jelentette ki Sztepan Poltorak ukrán védelmi miniszter szerdán Kijevben, a kormány ülésén elmondott beszámolójában (MTI) Új politikára van szüksége Ukrajnának az etnonacionális kapcsolatok szférájában Március 11-én parlamenti meghallgatásra került sor az Ukrán Legfelsőbb Tanácsban. A meghallgatás témája: "A polgári társadalom szerepe, jelentősége és hatása az egység etnonacionális politikájának kialakítására Ukrajnában". A meghallgatást Okszana Sziroid, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának elnökhelyettese nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy Ukrajnának új politikára van szüksége az etnonacionális kapcsolatok szférájában. Elmondása szerint ennek hiánya is szerepet játszik az ország jelenlegi helyzetében. Az elnökhelyettes megjegyezte, hogy az ukrán állampolgárok mindig készek voltak a kompromisszumokra a nemzetiségi kisebbségekkel, viszont az állam, sajnos, soha nem gondoskodott ezen kapcsolatok megerősítéséről (Kárpátalja) Befejeződtek a KMKSZ-alapszervezetek közgyűlései (Kárpátalja) Kárpátalja: „Utolsó tartalékainkat éljük fel” + videó „A kárpátaljai magyar és ukrán lakosság utolsó tartalékait éli fel” – mondják kameránknak beregszászi magyarok. A Válasz.hu riportjában a kelet-ukrán fegyveres konfliktus helyi hatásait kutatva kárpátaljai közösségszervezőkkel készített interjút (TiszaNews) A háborúnak a gyermekek a legfőbb vesztesei A véres konfliktus sújtotta KeletUkrajnában az események legfőbb elszenvedői a gyermekek, akik nemigen értik, mi történik