Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. március - Civitas Europica Centralis
2015-03-14
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. MÁRCIUS 15. 15 dolgozott, ezt április közepén fogják kiadni munkatársai. „Április közepén kiadják Borisz Nyemcov jelentését az ukrajnai háborúról, amelyen a nemrégiben meggyilkolt orosz ellenzéki politikus halála előtt dolgozott” - közölte pénteken Ilja Jasin, aki Nyemcovval közösen vezette a liberális RPR-Parnasz pártot. A "Putyin, Háború" című jelentés tervezett közzétételéről Facebook-oldalán számolt be a politikus. Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a politikus közölte, hogy a nyomozók ugyan többször átkutatták a meggyilkolt politikus lakását és irodáját, amikor elvitték számítógépét és iratait, de "helyre tudtuk állítani anyagainak zömét". Hozzátette, hogy a dokumentumok egy részét Nyemcov a párt központjában tartotta, ehhez a nyomozók nem férhettek hozzá, egy másik részét pedig a politikus asszisztense tárolta. Az ellenzéki politikus kifejtette, hogy nagy tapasztalattal rendelkező szakértők és oknyomozó újságírók dolgoznak Borisz Nyemcov el nem készült jelentésének végső formába öntésén. Ilja Jasin azt is elmondta, hogy több, Nyemcov által is tervezett utazást is tettek, hogy kiegészítő informácóikat gyűjtsenek be az anyag elkészítéséhez (HVG) Nem blokkolja a paksi építkezést az Európai Bizottság „Brüsszel nem blokkolja a paksi atomerőmű bővítését, az építkezést, az Európai Bizottság csak a fűtőanyag beszerzésére vonatkozó szerződéssel foglalkozott” - jelentette ki pénteken az MTI kérdésére Anna-Kaisa Itkonen, a brüsszeli testület energiaügyekért felelős szóvivője. A szóvivő közölte, hogy a brüsszeli testület március 2-án foglalkozott a kérdéssel, ám egyelőre csak "nagyon-nagyon korlátozott mértékben" tudják kommentálni az ügyet, mert a döntés alapjául szolgáló dokumentumok bizalmasak (Nsz) Magyarországnak nagyobb terhet kell vállalnia menekültügyben A magyar–kanadai igazságügyi és bevándorlásügyi együttműködés fejlesztéséről tárgyalt a héten az észak-amerikai országban Trócsányi László igazságügyi miniszter (Nsz) Semjén: A történelem igazságszolgáltatása a külhoni magyarok honosítása A történelem igazságszolgáltatásának nevezte a külhoni magyarok honosítását Semjén Zsolt, aki részt vett Nagy-Britanniában élő magyarok honosítási ünnepségén. A londoni magyar nagykövetségen március 15-e alkalmából ünnepi külsőségek közepette nyújtották át 34, Nagy-Britanniában élő magyarnak a honosítási okiratot. A ceremónia után tartott beszédében a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a történelem viharai - elsősorban Trianon tragédiája és a kommunista diktatúrák üldöztetései - miatt a magyarságnak csaknem a fele a határokon túl él, a Kárpát-medencében vagy szétszórva a világban. „Ahhoz azonban, hogy a magyar nemzet megmaradjon, minden egyes nemzetrészének meg kell maradnia a Kárpátmedencében és a nyugati diaszpórában egyaránt” - tette hozzá. Semjén Zsolt szerint ez akkor lehetséges, ha a magyarság közös nyelve és közös kultúrája alkotta történelmi tudatot egy "alkotmányos acélabroncs" is megerősíti, ez pedig a magyar állampolgárság (hirado.hu) Fico szerint nem az a megoldás, hogy fegyverekkel csörtetnek az oroszok ellen A miniszterelnök úgy véli, hogy az Oroszország elleni európai uniós büntetőintézkedések összeállításánál Szlovákiának és Csehországnak is sikerült megvédenie nemzeti érdekeit. "Szeretnék köszönetet mondani Bohuslav Sobotka miniszterelnök úrnak derék kiállásáért az Oroszországi Föderáció elleni szankciók ügyében, az én hozzáállásom szintén hasonló volt" - jelentette ki Fico a Cseh Szociáldemokrata Párt tisztújító kongresszusán pénteken Prágában. Fico nagyon jónak minősítette a Sobotkával való együttműködést párt- és kormányzati szinten egyaránt, és leszögezte, hogy Pozsony és Prága egyeztetett álláspontot képviselnek az európai kérdésekben (Paraméter.sk) Cseh főiskolát választ a legjobb szlovákiai diákok többsége? Évente mintegy 13 ezer szlovákiai érettségiző próbál meg bejutni a csehországi felsőoktatási intézményekbe (Paraméter.sk)