Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. március - Civitas Europica Centralis
2015-03-09
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10. . +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. MÁRCIUS 9. 5 S S z z e e r r b b i i a a Árnyékkormányt alakított a Demokrata Párt Bojan Pajtić, a Demokrata Párt elnöke szombaton a párt főbizottsági ülésén bemutatta a párt újonnan megalakított árnyékkormányát. Az árnyékkormány élén a párt vezetője, Pajtić áll, míg az alelnöki posztot Gordana Čomić és Nataša Vučković töltik be. Az árnyékkormánynak 15 tagja van, melyben Gordana Čomić a védelmi minisztériumot vezeti, Nataša Vučković a külügyminiszteri szerepet tölti be, Dragan Šutanovac pedig a belügyi tárcát kapta. Zoran Lutovac az európai integrációval lett megbízva, Saša Paunović pedig a közigazgatási és helyi önkormányzati minisztériumot vezeti (Magyar Szó) Lesz, ki nevelje gyermekeinket Nyílt napot tartottak a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon Több mint hatvan középiskolás látogatott el szombaton a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületébe és ismerkedett meg az egyetem tevékenységével, tanáraival és idősebb diákjaival. A kar ingyenes buszjáratának köszönhetően nemcsak a szabadkai középiskolások vehettek részt a nyílt napon, hanem Óbecséről, Péterrévéről, Moholról, Adáról, Zentáról, Magyarkanizsáról és Horgosról is jöttek szervezetten az érdeklődő diákok és tanáraik (Magyar Szó) Mit ér a nyelv, ha magyar? Öt középiskolásunk a Szép Magyar Beszéd verseny győri döntőjében – Topolyán lezajlott a középiskolások Kazinczy-versenyének vajdasági selejtezője (Magyar Szó) Kitüntetett polgármester és vállalatok A napokban Nagykikindán átadták a Kapetan Miša Anastasijević-díjakat az Észak-bánáti körzet legeredményesebb gazdasági és társadalmi szereplőinek. A község fenntartható fejlődésének víziójáért járó elismerést Ada község önkormányzata, illetve Bilicki Zoltán polgármester érdemelte ki a gazdaság és a társadalom fejlesztése, a polgárok életkörülményeinek javítása, valamint a vállalkozásfejlesztés területén kifejtett tevékenységéért (Magyar Szó) Pásztor István a Duna World Heti Hírmondójában (videó) A brüsszeli lehetőségek kiaknázásáról, illetve a jelenlegi szerbiai politikai helyzetről beszélt Pásztor István a Duna World Heti Hírmondó című műsorában Szabadkáról, a Pannon TV stúdiójából. „Fontos az elképzeléseket bemutatni, illetve partnereket találni hozzá és az Európai Unióban is érdeket érvényesíteni” – emelte ki a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. „A leghatékonyabban a csatlakozási tárgyalások folyamatában lehet a nyitott nemzeti közösségi kérdéseket kezelni” – szögezte le Pásztor Isván. A vajdasági magyarságnak rendkívül fontos, hogy Deli Andor, a Fidesz EP-képviselője személyében képviselete van az Európai Unióban, még Szerbia csatlakozása előtt – hangsúlyozta a VMSZ elnöke. „Azt látom, hogy nemcsak nagyon ígéretes, hanem az elmúlt több mint fél év jelentős eredményeket hozott. Most készült el az Európai Parlament szerbiai országjelentése. Ebbe nagyon sok olyan momentumot sikerült beépíteni, amelyek az előző jelentésben nem szerepeltek, és amelyek egyfajta hivatkozási alapot, teljesítési feladatkört jelentenek. Ez egészen biztos előbbre viszi az érdekérvényeseink lehetőségét.” (Pannon RTV) A tartomány pénzeléséről szóló törvény köztársasági támogatásában kulcsszerepe van a vajdasági ellenzéknek (videó) „A Vajdaság pénzeléséről szóló törvényt támogatni fogja a tartományi parlament, de az is fontos, hogy támogatást kapjon a köztársasági képviselőházban is. Ez az a pont, ahol kulcsszerepe van a vajdasági ellenzéknek” – nyilatkozta Bojan Kostreš a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnökhelyettese a Szerbiai RTV-nek (Pannon RTV) MIK: A nagykorúság küszöbén Magyarkanizsán ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia vajdasági fóruma. A tavaly decemberben 15 éves Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) tíz