Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. február - Civitas Europica Centralis
2015-02-28
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. FEBRUÁR 28. 16 mondják, tulajdonképp a külügyminisztérium és a varsói követség hibája, hogy a kormányfőt nem tartották vissza a lengyeleknél járt kanosszától – vagyis attól, hogy közvetlenül Putyin pesti vizitje után igyekezzen magyarázni a bizonyítványát …” Mészáros Tamás (Nszv) Az EU egyre másra bírálja a magyar vezetést annak oroszbarátsága miatt - Nemzetközi sajtó „Országértékelő beszédében nem takarékoskodott a népnek szánt dicsérettel Orbán Viktor. Azt mondta, hogy a magyarok nincsenek elszigetelődve, sőt hamarosan ismét a földrész éllovasai lesznek. Azon felül az állam, a vállalatokkal és a családokkal együtt felelős és felnőtt emberként járt el: ésszerű döntéseket hozott és azokat fegyelmezetten végre is hajtotta” - írja a Neue Kronen Zeitung . A cél az, hogy minden dolgozó meg tudjon élni a munkájából, éspedig mind könnyebben. Orbán szerint a kormány feladta a politikai korrektség dogmáját, azaz még nem vesztette el a józan eszüket. A lakosságot a fecsegés helyett a tények érdeklik, eredményt akar, nem elméleteket. A kabinet elengedte a neoliberális gazdaságpolitikát, a megszorítások irányvonalát a multikulturális társadalom téveszméjét és a liberális társadalompolitikát, amely nem ismeri el a közös jót, ellenben elutasítja a keresztény kultúrát – hangoztatta a miniszterelnök. Arra is kitért, hogy Európa ma olyan kérdésekkel kerül szembe, amelyekre nem lehet a liberális multikulturalizmus keretében választ adni. Így arra, hogy miként lehet fogadni azokat a bevándorlókat, akik közül sokan nem hajlandók igazodni az európai kultúrához, sőt meg akarják semmisíteni azt. Továbbá, meg lehet-e akadályozni a hideg háború szellemének visszatérését, illetve hogy Oroszország ismét ellenségnek számítson. A lap szerint utóbbi kérdés azért merült fel, mert az EU egyre másra bírálja a magyar vezetést annak oroszbarátsága miatt Die Presse Dalos György szerint az Orbán-féle populizmussal szemben az a legjobb orvosság, ha kinevetik és nevetségessé teszik. A Berlinben élő író-történész ezzel együtt csak a reggeli után olvassa el a magyar újságokat, mert nem szeretné, ha elmenne az étvágya. Ám bízik a magyar mentalitás jobbik oldalában, a kételyben, miközben több bátorságot ajánl a szabad gondolkodáshoz. A lapnak adott terjedelmes interjúban Dalos némi megkönnyebbüléssel fogadta a veszprémi eredményt, amelyet arra vezet vissza, hogy ennyi hatalom netán már a kormánynak is sok volt és a jövőben jobban sáfárkodik felhatalmazásával (Klubrádió) Csak nehogy ezt is átvegye Fico Orbántól „Orbán Várkert Bazárban adott évértékelőjében azt mondta, hogy el kellett engedni mindent, ami csődöt mondott, így a multikulturális társadalom „téveszméjét” is. Képzeljük csak el, hogy ez a mondat mondjuk Robert Ficotól hangzott el… A Fico és Orbán politikájának hasonlóságai már-már közhelyszámba mennek. Csak nehogy egy reggel arra ébredjünk, hogy Robert Fico is jegyet vált a bevándorlásellenes (ingyen)vonatra és ennek égisze alatt hivatalos állami céllá teszi a multikulturalizmus téveszméjével való leszámolást. Képzeljük el a következő szlovák–magyar csúcstalálkozót, ahol a két ország megegyezik a multikulturalizmus elleni közös fellépésben! A szlovákiai magyarok ezek után jobb híján a Magyarországra költözés és az asszimiláció között választhatnak…” Cúth Csaba (Bumm.sk) Felejtés és elfelejtés között Mennyire látszik Budapesten az erdélyi magyar irodalom, illetve mi történhetett volna a kortárs írói generációval, ha tovább tartja magát a Ceauşescudiktatúra? Papp Sándor Zsigmond Budapesten élő kolozsvári íróval beszélgettünk „…Az idő kihúzza a szőnyeget az olyan irodalom alól, amely túlságosan is a korízléshez tapad, túlságosan is annak a nyelvén akar megszólalni. De összességében is nehezen megfejthető, hogy mit miért felejt el az idő. Sosem gondoltam volna például, hogy csökkenhet valaha Mándy Iván vagy Mészöly Miklós jelentősége. De erdélyi barátaim mondják, hogy például Szilágyi István iránt kevésbé érdeklődnek a mai egyetemisták, holott én mindig kortalan, örök érvényű írónak