Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. február - Civitas Europica Centralis
2015-02-28
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. FEBRUÁR 28. 6 Sepsiszentgyörgyön. „A romániai magyar közösségnek még sok problémával kell megküzdenie, és ezeket a párbeszéd és a parlamenti politizálás útján kívánja megoldani” – jelentette ki péntek este Kelemen Hunor Sepsiszentgyörgyön. Az RMDSZ elnöke a Háromszéki Képviselők Tanácsánának ülésén vett részt, amelynek végén Klaus Johannis berlini kijelentéseiről kérdezték az újságírók a politikust. Mint ismert, az államfő az Angela Merkel kancellárral tartott sajtóértekezleten azt mondta: Romániában „nincs magyarkérdés” (Kitekintő) A délvidéki magyarság kálváriájáról Nagyváradon A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a délvidéki magyarság kálváriájával ismerkedhettek meg az érdeklődők február 27-én Nagyváradon a Szerbiából érkezett meghívottak előadása nyomán. A Partiumi Keresztény Egyetemen tartott fórumot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi és bihari szervezete, illetve a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte, derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben, amelyet alább olvashatnak. Nagy József Barna régióelnök köszöntötte az Újvidékről érkezett vendégeket, akik mindhárman a dél-bácskai kisváros, Temerin fiai – mint azt büszkén hangoztatták. Szót kapva szabadon összegezték a publikum előtt írott dolgozataiknak lényegét, hogy maradhasson idő az érdeklődők kérdéseire, felvetéseire is Az est házigazdája, Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke harcostársaiként üdvözölte és méltatta a délvidéki vendégeket, mindhárman tekintélyes közösségi vezetői, érdemes nemzetpolitikusai és értelmiségijei a Szerbiához került magyar nemzetrésznek. Rámutatott, hogy a kommunizmus magyar áldozatainak emléknapja, február 25-e kapcsán idén különös figyelmet kapott a békeidőben halál- és munkatáborokba deportáltak és elhurcoltak tragédiája, hiszen számukat több százezerre becsülik a szovjetek által megszállt országokban. A magyarság különösen nagy áldozatot hozott ezen a téren is, mert a második világháborút követően nemcsak Sztálinék hirdettek bosszút, hanem a „nemzeti” kommunista rezsimek is kivették részüket a megtorlásból osztályharcos alapon. Tőkés László rámutatott: a fizikailag-szellemileg megnyomorított túlélők is áldozatai a diktatúráknak, rájuk is gondolnunk kell, nemcsak a halottakra. Délvidéken különösen nagy volt és hosszúra nyúlt a pusztulás, s a hallgatás fala nehezen omlik le. „Nyomasztó örökségünk tudatában teljes együttérzéssel kell emlékeznünk az elveszettekre, szolidaritással kell viszonyulnunk minden nemzettársunkhoz, mert mindannyian megszenvedtük a kommunizmust” – fogalmazott a püspök (Mediatica.ro) Közvitát tartottak Kolozsváron a multikulturalizmusról Multikulturalizmus témában szervezett közvitát a Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport csütörtökön a kolozsvári Ecsetgyárban (Krónika) Szövetségeseket keres a PNL a kormányprogramja megvalósításához Bemutatták szombat délután kormányprogramjukat a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői. Egyben közölték, hogy tárgyalásokat kezdenek a többi ellenzéki párttal egy új parlamenti többség kialakításáról és a Ponta-kabinet megdöntéséről (Maszol.ro) Kelemen jelöltségét támogatják a háromszékiek a kongresszuson A Háromszéki Képviselők Tanácsa (HKT) egyöntetűen megszavazta, hogy az RMDSZ elnöki tisztségéért induló Kelemen Hunor jelöltségét támogatja. Péntek délután a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében gyűltek össze az RMDSZ háromszéki képviselői – polgármesterek, megyei és helyi tanácsosok, szenátorok, képviselők, más tisztségviselői, közel 60 személy –, akik Kelemen Hunor beszámolóját és helyzetértékelőjét követően egyhangúlag