Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. február - Civitas Europica Centralis
2015-02-21
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. FEBRUÁR 22. 17 Magyarországon is megkezdődött a Fény Nemzetközi Éve Az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére, az UNESCO támogatásával a 2015-ös évet a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította az ENSZ. A kezdeményezéshez Magyarország is csatlakozott. A tudománynépszerűsítő programsorozat egyik támogatója és házigazdája a Magyar Tudományos Akadémia. A Fény Nemzetközi Éve Programbizottság által szervezett rendezvénysorozat öt fő pillére a tudomány, az oktatás, az ipar, a művészet és a nemzetközi kapcsolatok. A tudomány témakörében elsősorban az MTA intézetei szerveznek programokat, művészeti területen többek között a Műcsarnok ad otthont kiállításoknak, rendezvényeknek. Az ipari pillér jelenlétével elsősorban a „fényipar" képviselőit kívánják a program mellé állítani, az oktatás terén pedig a tanórákon, iskolai rendezvényeken, különböző szervezésű versenyeken adnának hangsúlyosabb szerepet a fénynek. Az esemény nemzetközi vonatkozását elsősorban az Európai Fizikai Társulat által ebben az évben átadott „EPS Történelmi Emlékhely" budapesti helyszíne adja. Az egyes területekről bővebben a http://fenyeve.hu oldalon olvashat (mta.hu) A program, amely felrázta a magyar tudományt – megújulhat a hat éves Lendület Közel száz kutatócsoport, négymilliárd forint támogatás, kiváló fiatalok gyors előmenetele a hazai tudományos közösségben: hat évvel az indulása után elmondható, hogy a Lendület program a magyar tudományos élet megújításának egyik meghatározó eszközévé vált. Lovász László, az MTA elnöke az akadémiai Lendületnapon a feladatok között említette a humántudományok programon belüli arányának növelését és az alkalmazott kutatásokra való esetleges kiterjesztését. A Magyar Tudományos Akadémia 2009-ben hirdette meg a Lendület programot. A nehéz hazai kutatásfinanszírozási helyzetben a program hatása olyan volt, mint egy vízbe dobott kőé: megmozgatta az akadémiai kutatóintézet-hálózatot. A Lendület program lehetővé tette, hogy az élvonalbeli kutatásokat végző kiválóságok a hierarchikus előmeneteli rendszer helyett jelentős támogatási összegből alapíthassanak önálló kutatócsoportot saját kutatási programjaik megvalósítására. A pályázati modell versenyképes hazai perspektívát jelentett a külföldről hazatérő kutatóknak is, akiknek neve máig is fémjelzi a nagy sikerű kezdeményezést. Az először az Akadémia meglévő forrásainak átcsoportosításából finanszírozott, majd jelentős kormányzati támogatással kiegészülő programot 2011-ben az egyetemekre is kiterjesztették. A Lendület legfontosabb jellemzője – nem pusztán támogatandó alapkutatási program, hanem az iskolateremtő kiválóságok programja – az egyetemeken is érvényesült. A pályázati modell sikere nemzetközi mércével mérve is jelentős. A mostanra összesen közel négymilliárd forint összegűre nőtt támogatás valóban hozzájárult a sikeres fiatal kutatók elvándorlásának visszaszorításához, valamint a tehetség-utánpótlás biztosításához. Bővíti a kiválóságok előrelépési lehetőségeit, és növeli az akadémiai kutatóintézet-hálózat, illetve az egyetemek versenyképességét … (mta.hu) Kroó Norbert , a Programbizottság elnöke