Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. február - Civitas Europica Centralis
2015-02-12
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. FEBRUÁR 12. 16 magyar elit fejtetőre is állhat, éjt nappallá téve dolgozhat, ha nincs mögötte a „tábor”. S még ami talán ennél is fontosabb: olyan tábor, amely valóban a jobbára önjelölt vezetői réteg megmaradási törekvéseire figyel, s nem csak akkor tesz így, amikor valami személyes érdeke is kapcsolódik hozzá. Szent-Iványi úr négy éves „rossz" tapasztalatai között a gazdasági kapcsolatok egyhelyben topogása mellett „legnagyobb kudarcként" azt említi, hogy nem tudott változtatni a Magyarországról kialakult kedvezőtlen képen, melyet főleg a média érdektelenségében, ignoranciájában lehet tetten érni. Ha mégis van érdeklődés, akkor azt gyanakvás, kritika és lekezelés veszi körül …” Bence Lajos (Népújság, Lendva) Kolozsvári táblaügy „Óriási felháborodás, majd tipikus ősmagyar bú fogadta a kolozsvári tábla-ügyben hozott bírósági döntést. „Ezek vagyunk mi, örök vesztesek”, így összegezném kolozsvári és erdélyi magyar közösségünk tagjainak lelki hozzáállását. „Látjátok feleim szümtükkel, hogy mik vogymuk, isa por es chomu vogymuk” így szól az ezeréves Halotti beszéd. Az bizony. Gyáva népnek nincs hazája. De nem gyáva nép a magyar, csak a következetesség hiányzik nálunk és még kissé gyermetegek vagyunk …” Sz ő cs Sándor Attila 4 (Szabadság) Baklövészet „A Szövetség a Családért teljesítménye csak Ján Čarnogurský negyed századdal ezelőtti teljesítményéhez fogható. A szövetség nem megfelelő időben nem megfelelő témával hozakodott elő, s mintha az lett volna a legfőbb célja, hogy saját kezdeményezését meghiúsítsa és az egész kudarcba fulladjon …” Marián Leško (Új Szó) C C i i k k k k e e k k Ősztől megszűnhet a marosvásárhelyi magyar gyógyszerészképzés - FRISSÍTETT (új: részletek) Kolozsvár, 2015. február 11., szerda (MTI) – A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora szerint ősztől megszűnik a magyar nyelvű gyógyszerészképzés az oktatási intézményben – közölte szerdán internetes oldalán a Krónika című erdélyi magyar napilap. A rektor a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) határozatát ismertette, mely szerint a MOGYE nyáron száz helyre hirdethet felvételit a gyógyszerészeti fakultáson a román tagozaton, és nem hirdethet felvételit a magyar gyógyszerészképzésre. Leonard Azamfirei rektor úgy vélte, a felelősség azokat a magyar oktatókat terheli, akik nem állították össze az akkreditációs iratcsomagot. Szilágyi Tibor, a rektorhelyettesi tisztségéből lemondott magyar oktató viszont éppen a rektort tette felelőssé, aki szerinte diszkriminálni próbálja a magyar gyógyszerészképzést. Leonard Azamfirei kicsinyességgel és rosszhiszeműséggel vádolta az egyetem magyar illetékeseit és úgy vélte, „politikai okok miatt nem voltak hajlandók összeállítani az akkreditációs dossziét”. Szerinte ezzel a lépéssel magyar kollégái a gyógyszerészpályára kívánkozó magyar középiskolásokat csapták pofon. Azamfirei adminisztratív szankciókat helyezett kilátásba az általa meg nem nevezett felelősök ellen. A Krónika információi szerint a MOGYE vezetősége Sipos Emese leköszönt dékánhelyettes ellen kezdeményezett belső vizsgálatot. A rektor kijelentette, az egyetem vezetősége minden törvényes lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a fővárosi hatóság változtasson az álláspontján. „Mi, román vezetők próbáljuk meg kijárni azt, amit a törvényes határidőn belül a magyar illetékesek nem voltak képesek, vagy nem akartak” – hangoztatta az intézményvezető. Szilágyi Tibor volt rektorhelyettes szerint szó sincs arról, hogy nem állították volna össze az akkreditációs dossziét. „Csakhogy Sipos Emese, aki korábban lemondott a dékánhelyettesi tisztségéről, teljesen érthető módon nem volt hajlandó aláírni egy, a magyar diákokat diszkrimináló dokumentumot” – mondta el Szilágyi. Hozzátette, a román és magyar tagozat akkreditációs kérelme azonos, csak a dosszié fedőlapján ír mást. Míg a román nyelvű oktatás esetében végleges akkreditációról van szó, addig a magyar nyelvűben mindössze ideiglenesről. Magyarázata szerint ideiglenes engedélyt az újonnan létesített fakultások kapnak, Marosvásárhelyen 4 ügyvéd, a Minority Rights Egyesület elnöke