Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. január - Civitas Europica Centralis
2015-01-05
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. JANUÁR 5. 9 2014 enyhén hajlott a tekintélyuralomra - külföldi lapok Putyin, Erdogan és Orbán Viktor képével illusztrálja a német Die Welt a „2014 enyhén hajlott a tekintélyuralomra” c. cikkét, amely azt emeli ki, hogy tavaly látszólag hibátlan demokráciák is felfedezték magukban a kedvet az elnyomásra és a hatalom kiépítésére. A nyugati demokrácia védelmezői számára igencsak nyugtalanító lehet, hogy modelljük még a közvetlen szomszédságba sem sugároz be világosságot: e politikai divattünet két vezető képviselője ugyanis az orosz és a török elnök, mögöttük ott van egy kisebb trend, amelyet olyan főnököcskék testesítenek meg, mint a magyar kormányfő, vagy a cseh köztársasági elnök. Angela Merkel, aki a nem oroszok közül a múlt évben valószínűleg a legtöbbször beszélt Putyinnal telefonon, hírek szerint most már úgy látja, hogy az orosz politikus immár a saját világában él. Erdogan személyiségfejlődése a jelek szerint hasonló irányba halad. A jövőre nézve nem sok jót ígér, hogy a két vezető messze nem egyedül gondolja úgy, hogy nélkülözni lehet a nyugati liberalizmust. A gyengén fejlett államok erősen nacionalisták, éppen ezért a saját országukban viszonylag népszerűek az ilyen kormányok. … (Klubrádió) Jeszenszky Géza: Szlovákia elismerése 1992-ben Jeszenszky Géza, Magyarország egykori külügyminisztere (1990-94) készülő könyvéből közlünk egy részletet, melyben kifejti a Csehszlovákia 1992-es szétválásával kapcsolatos magyar kormányálláspontot, hozzászólva ezzel Csáky Pál Megbékélés írásához. "Látva, hogy 1992. szeptember 9-ei budapesti látogatása után Mečiar visszatért agresszív, Magyarországot határrevíziós törekvésekkel, katonai fenyegetéssel, sőt fasizmussal vádoló kijelentéseihez, és hogy a Duna elterelését követően a vízmegosztás kérdésében az Európai Közösségnek tett ígéreteit sem tartotta meg, 1992 őszén meg kellett vizsgálnunk, vannak-e lehetőségeink a szlovák politika megváltoztatására. Erre egyetlen eszköz nyújtott reményt: a nemzetközi nyomás. Az új állam elismerése, majd a különféle nemzetközi szervezetekbe történő felvétele alkalmat kínált ehhez. Az viszont egyértelmű volt, hogy ha Magyarország egyedül nem ismeri el Szlovákiát, az bennünket szigetel el, és semmiféle eszközünk nem marad az ottani magyarság védelmére. Tehát fel kellett hívni a nemzetközi közösség figyelmét mindenekelőtt a szlovákiai demokrácia hiányosságaira, Mečiar kormányzásának diktatórikus vonásaira, valamint konfliktusokat gerjesztő magatartására, ami mind bel- mind külpolitikáját jellemezte. Csak ezt követően volt célszerű a magyar kisebbséggel szemben elfogadhatatlanul türelmetlen magatartására hivatkozni, mert tapasztalatból tudtuk, hogy a külföld hajlamos volt a magyar kisebbségekkel kapcsolatos panaszokban azonnal határfelülvizsgálati törekvést, destabilizáló tényezőt látni …” (Felvidék.ma) Kívánságlista „De azonos állam tagjai, polgárai vagyunk. Papíron egyenlőek. Éppen másságunk okán vagyunk említhetők. Na meg munkánknál és profitteremlő voltunknál fogva. Évezrednél hosszabb ittlétünk okán-fokán. Mert nélkülünk nincs Erdély. S ha lenne, már nem az az Erdély volna. Nekem azért lenne egy olyan kívánságom is, amely többek óhaját fejezi ki. Mondhatnám úgyis – közóhaj. Nem nagy dolog, gondolom én innen, behavazottan, Marosvásárhely egyik jól fűtött lakásából (az első emeletről ráaadásul), de nem tudhatom – ugyanis soha azonos vagy megközelítően hasonló szédítő polcról nem vigyorogtam, szónokoltam, közügyekben cselekedni sem adatott nekem ily magasan, nem tettem tévézett esküt, és nem kaptam ahhoz hasonló hatalmi jelvényeket, elismerést, nem szavaztak reám ennyien ki ebből, ki abból a sérelemből, csuklóból, dacból eredően – szóval azt szeretném, ha néha Ő reánk is tekintene. Vagy tekintettel volna reánk. Ha egyszer-sokszor közömbös értelemben, nem dicsérőleg, de nem is elmarasztalólag említene, ajakára és nyelvére venne bennünket. Nem
