Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. január - Civitas Europica Centralis
2015-01-03
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. JANUÁR 4. 4 Szerbia: Koszovóról azonnal, és lesz, ami lesz Koszovó helyzetének végleges rendezéséről tárgyalt Aleksandar Vučić kormányfővel Tomislav Nikolić köztársasági elnök. Az elnök a Televizija Prva csatornának nyilatkozva elmondta, ily módon, mielőtt a szóban forgó dokumentum a kormány elé kerül, már kettős – kormányfői és elnöki – jóváhagyással bír majd. “Mindketten egyezni fogunk azzal a dokumentummal, amit a kormány elé terjesztünk, egyébként semmi értelme nem lenne annak, hogy a kormány elé kerüljön az elnökségtől egy olyan dokumentum, amellyel Aleksandar Vučić nem ért teljes mértékben egyet”, nyilatkozta Nikolić a Televizija Prva műsorában. Nikolić elmondta, “ha arról van szó, hogy Szerbia elnöke kiálljon az ország polgárai elé és elmondja, milyen nehéz a döntés Koszovó ügyében, mint ahogyan a kormány elnökének is volt bátorsága kiállni és elmondani, mennyire nehéz az ország gazdaságát helyrehozni, akkor azt mondom, készen állok erre a kockázatra” (Kitekintő) Szerbia kezében az ukrán válság kezelése Az USA, Oroszország és Ukrajna szakmaiságot, valamint objektivitást várnak el Szerbiától, az EBESZ aktuális elnöklőjétől Az ukrán válságra az idén Szerbia kíván megoldást találni, miután január elsejével átvette az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökségét. Ivica Dačić szerb külügyminiszter, aki az EBESZ-ben Szerbiát képviseli majd a következő egy évben, ebből az alkalomból kijelentette: azt szeretné, ha a 2015-ben szerb közvetítéssel megoldódna az ukrajnai konfliktus. Dačić szerint az, hogy Szerbia – uniós tagjelöltként is – jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal … (Magyar Szó) Növekszik az Európai Unió támogatottsága A szerbiai polgárok sokkal kedvezőbben vélekednek Oroszországról, mint az Európai Unióról, ennek ellenére mégis jobban szeretnék, hogy gyermekeik az EU-ban nőjenek fel, derült ki az Ipsos Strategic Marketing közvéleménykutató intézet pénteken bemutatott felmérése szerint. A felmérést a Beta hírügynökség megbízásából készítették el tavaly novemberben 1000 polgár megkérdezésével. A szerbiai polgárok csupán egyharmada (32 százalék) vélekedik kedvezően az EU-ról, 40 százalékuk pedig negatívan ítéli meg, Oroszországról pedig a megkérdezettek 52 százaléka vélekedett pozitívan, kedvezőtlenül pedig mindössze 17 százalékuk. A kedvező vélekedés ellenére a megkérdezettek közül csak minden negyedik személy (23 százalék) szeretné, hogy gyermeke Oroszországban nőjön fel, 70 százalékuk azonban azt szeretné, hogy a gyermeke az EU-ban nevelkedjen. A közvélemény-kutató intézet szerint ez azokkal az előnyökkel hozható összefüggésbe, amelyeket a szerbiai polgárok várnak az uniós csatlakozástól, mivel egyöntetűen úgy vélik, pozitív előrelépés történne az infrastruktúra kiépítése, az emberi- és kisebbségi jogok, az egészségügy, a foglalkoztatottság és más, a társadalom szempontjából fontos területek vonatkozásában (Magyar Szó) Mit visz magával 2014-ből? Közéleti személyiségeket kérdeztünk arról, melyek az elmúlt év meghatározó élményei az életükben Az év végén szinte mindenki végez valamiféle számvetést. Akár tudatosan, akár akaratlanul, de végigfut rajtunk, mit is éltünk meg az elmúlt esztendőben, miből gyarapodtunk, melyek a kellemes élményeink, mit kezdünk a csalódásokkal. Vannak lelkiekben fontos eseményeink, s nem utolsósorban az sem mindegy, hogy milyen volt a munkahelyünkön töltött idő, egészségesen várjuk-e az új évet. Közéleti személyiségeket kérdeztünk arról, mit visznek magukkal a mögöttünk álló esztendőből. Őszinte, sokszor elgondolkodtató válaszokat kaptunk … (Magyar Szó) Nehéz esztendő jelenős beruházásokkal Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere a 2014. évet értékelte, és ismertette a 2015-ös önkormányzati terveket Bilicki Zoltán adai polgármester szerint a község lakosai és a helyi önkormányzat is nehéz esztendőn van túl (Magyar Szó)