Kisebbségi Sajtófókusz, 2015. január - Civitas Europica Centralis
2015-01-17
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 2015. JANUÁR 18. 15 csíkoshitű csúszómászók tudják, hogyan teremtsék meg a hatalom csöndjét. Az erdőn kívül nincs élet …” Lengyel László (Erdélyi Riport) Új év, régi gondok „Való igaz, a szerb kormány 2014-ben jelentős sikereket ért el. Eközben látni kell azt is, hogy Aleksandar Vucic kormányfő nagyon elején van a nagy menetelésnek. Az EU követelményeknek megfelelő törvényharmonizáció lendületet vett, s egy-egy keserű pilula (például a fizetések és a nyugdíjak csökkentése) lecsúszott a polgárok torkán, de a megpróbáltatások még csak ezután jönnek. Az állami vállalatok szerkezeti átalakítása részben az EU felé vállalt kötelezettség, de egyben a gazdaság gyógyulásának elengedhetetlen feltétele. A Szmederevói Vasművek hosszú évek óta kolonc az állam nyakában. Az amerikai befeketető belépése átmenetileg sikeresnek látszik, csakhogy tudott dolog, amerikaiak jártak már Szmederevóban. Sikertelen működésük következményeként, megelégelve a gazdasági tengődést, visszaszolgáltatták a szerb államnak a korábban nagyberuházásokat ígérő vállalkozást. Állami garanciával felvett kölcsönökből újraindították mindkét magaskohót, s a félig-meddig nyílt versenypályázaton újra amerikai befektető nyert. Egyelőre, mindkét oldal derűlátó …” Ágoston András (KIFO Hírlevél) Ki vagyok? „Alapiskolás koromban egy többemeletes iskola közbülső emeletén nyílt meg a magyar iskola. Akkor a fölső emeletről leköptek azzal, hogy „sviňa maďar" (= disznó magyar). A gyerekek persze nem tehettek róla, valami „jóindulatú" felnőtt sugalmazhatta. Bizonyos fajta erőszak volt ez, aminek aránylag könnyen ellenállni lehetett. Ám később ez a „jóindulat" módosult, bár lényegében nem változott. Magyar vagy? – kérdezik, s ujjukkal megkopogtatják homlokukat. Ez már hatékonyabbnak bizonyult: ki akar hülye lenni? S fölmerült akaratlanul a kérdés: valójában ki vagyok, ha itt élek (Cseh)Szlovákiában, ahol az érvényesülés nyelve a szlovák, az iskola szlovák, a mise szlovák, a hivatal szlovák, és egyáltalán minden szlovákul történik, a magyar pedig csak olyan konyhanyelv, mivelhogy, sugalmazták, kizárólag oda tartozik. Ki vagyok tehát? Hülye? Netán elmagyarosított szlovák? Napjainkban ez a „ki vagyok?" kérdése sajátos aktualitást nyert …” Aich Péter (Felvidék.ma) Az elvándorlók se vesszenek el a közösség számára „Kezdhetném az írásomat úgy is, hogy a Press Szó portál egyik alapítójával és szerkesztőjével megittunk egy-egy presszót, de ez nem fedné a valóságot. Laskovity Ervin ugyanis Zen kávét fogyasztott, melyet arról a közkedvelt zentai klubról neveztek el, amely a beszélgetésünk helyszíne is volt, én viszont maradtam a megszokott hosszú feketémnél. Meg aztán a magazin címében található szójátékról sem szabad megfeledkeznünk, hiszen az ötletgazdák nyilván elsősorban nem a vendéglátó-ipari létesítményre gondoltak, amikor kitalálták. A Press Szó a Képes Ifjúságban 2009-ben elindított Árok-programból nőtte ki magát, melynek támogatója Árok Ferenc, a Magyar Szó jegyzetírója. Mindkét kezdeményezés elsődleges célja a vajdasági magyar tehetséges fiatalok felfedezése és felkarolása. A Csillik Blanka és Laskovity Ervin által szerkesztett portál abból a szempontból is hiánypótlónak számít, hogy nem közöl napihíreket, hanem csakis eredeti magazintartalmakat állít elő, valamint a tematikája is egyedi …” Tóth Lívia (Hét Nap) Szép új világ JEGYZET – „Kezdem egyre furcsábbnak és nehezen élhetőnek érezni ezt a mai világot. Az egész akkor kezdődött, amikor néhány barátunkkal úgy döntöttünk, átugrunk Debrecenbe, színházba. A Nagyvárad–Debrecen-táv alapesetben mintegy ötven perc alatt megtehető autóval. Csakhogy – mint az közismert – néhány ellenszenves úriember még 1920ban mesterséges határt húzott a két város közé, a határőrizettel megbízott illetékesek pedig rendszerint gondoskodtak róla, hogy az út a lehető legkevésbé legyen kényelmes és nyugodt a határon átkelni szándékozók számára. Legalábbis gyermekkoromban még így volt. Mondjuk, már maga az a tény szokatlan volt, hogy nem órákkal korábban indultunk, felkészülve arra,
